A Dankó utcai evangéliumi testvérközösség központjába becsöngettek a gázosok, akik csak annyit mondtak: ők nem leolvasni akarják az órát, mert abból pénzt úgysem látnak, hanem leszerelni.
Apró lyukszerű lakások, égig érő épületekbe zsúfolva? Vagy fenntartható zöld oázisok, ahol robotok szolgálják ki minden igényünket és nem kell sem a betegségek, sem a légszennyezés miatt aggódnunk? Vajon a jövőben élesen elkülönül
Klári 27 éves, gyerekkora óta él skizofréniával és más mentális betegségekkel, pszichiátrián is többször kezelték. Arról mesélt, mit tanácsol a hozzá hasonló helyzetben lévőknek és környezetüknek.
A magyarok és a németek összefogása nélkül Európa szegényebb, erőtlenebb lenne - hangsúlyozta a honvédelmi államtitkár a német egység napja alkalmából tartott megemlékezésen szombaton, Budapesten.
Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást - írta kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati The Times.
Orbán Viktor friss Facebook-videójában bejelentette, hogy a kormány elfogadta a Magyar Orvosi Kamara orvosokat célzó áttörő erejű béremelés-javaslatát, valamint ezzel együtt kivezetik a hálapénzt a magyar ellátórendszerből. Az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn nyújtják be a Parlamentnek.
Évente 18-20 ezer házastársi kapcsolat fut zátonyra. Miközben a házasságok körül virágzó iparág alakult ki, és sok száz vállalkozás ígér a boldogító igenhez mennyei napot habos-babos kiszerelésben, addig az elválásban jó esetben megegyezéspárti ügyvédek támogatják a feleket.
„A történet kalandos volta hozta magával azt a csábítást, hogy többféle műfajt is becsempésszek a könyvbe: a majdhogynem romantikus szerelmi történetet, a bosszú- és kémregények vagy a krimik elemeit” – mondja 1936 nyarán játszódó, új regényének megírásáról Jenei László, akit a Bódultak kapcsán Albert Camus-ről, az Anschluss előtti Európáról és a j
Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást - írta kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati The Times.
Fény derült a Bajnokok Ligája csoportkörének teljes lebonyolítására, mi pedig a csoportokon végighaladva nézzük meg, milyen mérkőzések várnak a csapatokra, többek között Szoboszlai Dominikra, Gulácsi Péterre, vagy épp a Ferencvárosra.
Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután szombat reggel - több hónapos előkészítő munka után - találkozott a k

Saját magának kioperálta, majd barackpálinkában konzerválta heréjét egy férfi, aki implantátumként egy fagolyót helyezett be a műtött területre, miután esztétikailag hiányolta az eredetit.
Te érted, hogy mi van most? Hogy mi történik velünk és mit érzünk a maszk mögött a globális bizonytalanságban? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ az alkotók.
Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást - írta kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati The Times.
Koncz Ferencre, a Fidesz idén nyáron motorbalesetben elhunyt országgyűlési képviselőjére emlékeztek pénteken Tokajban, a Paulay Ede Színházban, a politikus ezen a napon töltötte volna be 61. életévét.
Csehországban éves összehasonlításban a második negyedévben 10,9 százalékkal csökkent a GDP, az első negyedévhez viszonyítva a csökkenés 8,7 százalékos volt – közölte pénteken a Cseh Statisztikai Hivatal. 1993-tól, az önálló cseh állam megalakulásától kezdve a legrosszabb mutatókról van szó. A szlovák jegybank kimutatása pedig arra világít rá, hogy
Orbán Viktor miniszterelnök mai Facebook-videójában bejelentette, hogy elfogadták az Orvosi Kamara javaslatát, így az orvosok soha nem látott mértékű béremelést kapnak.
Alapjaiban forgatta fel a mindennapokat a tavasszal kirobbant COVID-19 vírus. A veszélyhelyzetben és a kijárási korlátozások közepette sokak számára jelentett kikapcsolódási lehetőséget a streaming. A folyamatosan növekedő igényt a szolgáltatók is megérezték, és reagáltak is rá. A Pénzcentrum interjút készített Pinczés-Pressing Ádámmal, az HBO Magy
A Kia Motors bemutatta a KiaCharge névre keresztelt új, nyilvános páneurópai töltőszolgáltatását. A márka villanyautóit és hálózatról is tölthető (Plug-in)
A hagyományos hitelezés mellett egyre népszerűbbnek számít a kockázati tőkebefektetés a kis- és középvállalkozások körében, sokan azonban nincsenek pontosan tisztában az ezen finanszírozási forma igénybevételéhez szükséges tudnivalókkal.
"A DK politikusa helyreigazítási pert kezdeményezett a 888.hu című portál ellen, miután a fideszes médiatermék zaklatással vádolta őt. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú, a 888.hu-t elmarasztaló ítélete fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett." - írja a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök
Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást - írta kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati The Times.
A profi boksz legkiemelkedőbb alakjai közé tartozó Floyd Mayweather Jr. azt mondta, kész megint ringbe szállni az ökölvívás szabályai szerint a ketrecharc egyik klasszisával, 300 millió dollár fejében.
Az újraegyesített Németország a keletiek és a nyugatiak tapasztalatainak egyesítésére révén modernebb és nyitottabb, és minden idők legjobb Németországa lett - mondta Frank-Walter Steinmeier.
Új sütőüzemet alakít ki debreceni központi telephelyén a Hajdúsági Sütödék Zrt. az okosélelmiszerek fagyasztott verzióinak gyártására - közölte a cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel.
Csütörtök este az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet több mint ötven dolgozójával közölték: másnap reggel átviszik őket a balassagyarmati kórházba, hogy koronavírusos betegeket lássanak el - számolt be a napi.hu.