A szerencsi piacon kampányolás közben kérte el Márki-Zay Péter a Koncz Zsófia mellett kampányoló Kocsis Máté telefonszámát. A Fidesz frakcióvezetője azt posztolta: “Hívjon csak Márki-Zay!”
Rekordszámú, az elemzők által vártnál több elektromos autót szállított ki a Tesla a harmadik negyedévben, de részvényárfolyama így is jelentősen csökkent az amerikai elnök megbetegedésének híre által kiváltott tőzsdei eladási hullámban.
A Balaton vize jobban algásodik a rövid, intenzív hőhullámok hatására, mint amit a századfordulóig prognosztizált éves átlaghőmérséklet-emelkedés okozna - derül ki a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) vízi mezokozmosz rendszerében végzett első átfogó kutatás előzetes eredményeiből.
A magyar-német összefogás nélkül Európa szegényebb, erőtlenebb lenne - hangsúlyozta a honvédelmi államtitkár a német egység napja alkalmából tartott megemlékezésen szombaton, Budapesten.
Bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat, életeket mentettem, tiszteletben tartottam a törvényeket és felébresztettem Európát - hangoztatta a volt belügyminiszter Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője a szicíliai Cataniában péntek este. Salvinit szombatra előzetes bírósági tárgyalásra idézték egy migránscsoport feltartóztatása miatt.
A pároknak egy névtelen szavazáson kellett felállítani egy sorrendet az alapján, hogy kiben bíznak meg a legjobban. Az eredmény szerint rangsorolták a szobákat is. Jenőék kapták a legkevesebb szavazatot, így a luxusból az udvaron álló fabódékba kerültek.
Bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat, életeket mentettem, tiszteletben tartottam a törvényeket és felébresztettem Európát - hangoztatta a volt belügyminiszter Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője a szicíliai Cataniában péntek este. Salvinit szombatra előzetes bírósági tárgyalásra idézték egy migránscsoport feltartóztatása miatt.
A magas vérnyomás önmagában is kockázati tényezőnek számít koronavírus-fertőzés esetén - hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán szombaton.
Az európai országok közül Montenegróban jut százezer lakosra a legtöbb fertőzött - 1699 - közölte az ország járványügyi intézete a szombati lapok beszámolói szerint. Az illetékesek megállapították, annak ellenére, hogy
A magas vérnyomás önmagában is kockázati tényezőnek számít koronavírus-fertőzés esetén - hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán szombaton.
Az európai országok közül Montenegróban jut százezer lakosra a legtöbb fertőzött - 1699 - közölte az ország járványügyi intézete a szombati lapok beszámolói szerint.
Az azerbajdzsáni hadsereg új, nagyszabású támadást indított a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban - közölte az örmény védelmi minisztérium szombaton. Hegyi-Karabah elnöke, Arajik Harutjunján újságíróknak elmondta: csatlakozik a fronton harcolókhoz.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordul Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője azzal kapcsolatban, miért nem fogadta el az Európai Bizottság (EB) a magyar kormány pályázatát a koronavírus-járvány miatti munkanélküliséget mérséklő uniós támogatás (SURE) igénybevételére.
A magas vérnyomás önmagában is kockázati tényezőnek számít koronavírus-fertőzés esetén - hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos. Müller Cecília közölte, a magas vérnyomásban szenvedőknél sokkal súlyosabb a betegség
A magas vérnyomás önmagában is kockázati tényezőnek számít koronavírus-fertőzés esetén - hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán szombaton.
Télen is maradnak az idén kialakított kerékpársávok – jelezte az InfoRádiónak a főpolgármester kabinetfőnöke. Balogh Samu arról is beszélt, hogy meddig maradhat a gyalogosoké és a kerékpárosoké hétvégente a pesti alsó rakpart.
A kínai Hunan tartomány egyik logisztikai központjában bukkantak helyi állatvédők a műanyag vagy fém ketrecekbe zárt állatokra, amiket lélegeztetőlyukkal ellátott kartondobozokba raktak.
Évről évre egyre hamarabb kerül a boltokba a karácsonyi árukészlet, kezdődnek a leárazások, a készülődés, ezzel pedig a stressz is sokkal előbb rá tör az emberre: kinek mit fog venni, és miből. A Pénzcentrum a mentális egészség