A már működő társaságok esetében 2020. november 1-20 között lehet bejelentést tenni arról, hogy megfelelnek a feltételeknek, és csoportos társasági adóalannyá szeretnének válni.
A szektor a koronavírus által meghatározott időszakban is növekedni tudott – mondta Feldmann Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint lerövidülnek majd az ellátási láncok, és az a cél, hogy minél több termékből, minél tovább önellátó lehessen az ország.
Ütemterv szerint halad a haderőfejlesztés - jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén. Benkő Tibor beszélt arról is, hogy a biztonsági környezet negatív irányba változik, jelenleg a legnagyobb kihívást a térségnek a Közel-Kelet, Ázsia és Afrika széteső államai jelentik.
Végrehajtották a koponya-helyreállító műtétet Rabeyán, a szétválasztott sziámi ikerlányok egyikén a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai kedden Bangladesben.
A gyógyszergyártókon kívül más cégek is nagyot nyerhetnek azon, ha végre meglesz a koronavírus elleni vakcina. Milliárdokat kaszálhatnak és erre már most felkészülnek az őket kiszolgáló egyéb vállalkozások is.
Az Egyesült Államok kormánya egy héten belül egy újabb, a korábbinál is nagyobb összegű, 2,4 milliárd dolláros fegyvereladást hagyott jóvá Tajvannak - számolt be a washingtoni védelmi tárca hétfőn.
Nagybánya és a városban alkotó, sok esetben ott letelepedő művészek neve örökre összefonódott a modern magyar festészettel, amelynek születésében kulcsfontosságú szerepet játszott. Fél évszázadon át töltött be vezető szerepet a művészeti életben. A Szatmár megyei középkori bányászvárosban dolgozó, a művésztelephez sokféle szállal kapcsolódó festők
Ősz elején ismét megugrott a befektetési célú aranytömb iránti kereslet a BÁV fiókhálózatában: a forgalom szeptemberben és októberben is átlépte a 100 millió forintot, ennél nagyobb kereslet csupán januárban és márciusban volt - tájékoztatta az MTI-t kedden a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. (BÁV).
Amikor megjavult a mikrofon, azt mondta, hogy a baloldal áll az SZFE-megmozdulások és az egyetemfoglalás mögött. Az egyetem képviselői szerint elvesztették az autonómiát, és ezért küzdenek.
A minisztérium azon dolgozik, hogy az ország visszanyerje a növekedési lendületét, javaslatot dolgoznak ki a pénzügyi visszarendeződésre - mondta éves meghallgatásán kedden Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságában.
Nem közeledtek az álláspontok az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságában sem a Színház és Filmművészeti Egyetem átalakításával összefüggésben. Az online tanácskozáson az intézmény korábbi fenntartójának képviselője, az új kuratórium elnöke, a korábbi rektorhelyettes és a tüntető diákság egyik vezetője is felszólalt.
A héten több nagybank teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, ma a HSBC jelentett: a brit pénzintézet az elemzői várakozásoknál magasabb profitot tudott realizálni, illetve akár már idén is elkezdődhet az osztalékfizetés, amennyiben sikerül meggyőzniük a szabályozókat. A bank részvényei a gyorsjelentés után emelkedtek, jelenleg 6,4 százalé
A héten több nagybank teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, ma a HSBC jelentett: a brit pénzintézet az elemzői várakozásoknál magasabb profitot tudott realizálni, illetve akár már idén is elkezdődhet az osztalékfizetés, amennyiben sikerül meggyőzniük a szabályozókat. A bank részvényei a gyorsjelentés után emelkedtek, jelenleg 6,4 százalé
Az Advanced Micro Devices (AMD) amerikai chipgyártó 35 milliárd dollárért felvásárolja egyik konkurensét, a Xilinx Inc. céget. A teljes vételárat AMD-részvényekkel egyenlítik ki.
A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett tanulmánya szerint az elmúlt egy hétben több mint ötven százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetek heti száma Angliában és Walesben.
A következő években akár a közvetlen élmezőnybe kerülésre is lehet esélye Valter Attilának, aki a Giro d`Italián a 27. helyen végzett – vélekedik a Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkára.
A Xilinx az AMD-hez hasonlóan a tajvani TSMC-vel gyártatja termékeit, a közös portfólióhoz pedig programozható adatközponti csipjeivel járul majd hozzá.
A Fidesz felszólítja a Demokratikus Koalíciót, hogy valljon színt az erzsébetvárosi áramlopási üggyel kapcsolatban: ki tudott a bűncselekményről és hová ment az így szerzett pénz.
A koronavírus-járvány kitörése után az ipari-logisztikai eszközkategória vált a legvonzóbb hitelkihelyezési területté az ingatlanhiteleken belül a kelet-közép-európai bankok többsége számára - derül ki a KPMG Ingatlanhitelezési Barométere (PLB) legújabb kiadásának eredményeiből. A járvány előtt a leginkább preferált kategória az irodai szegmens vol
Szorítunk Donald Trump amerikai elnök újabb győzelméért és gratulálunk az új amerikai alkotmánybíró megválasztásához - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, amikor kitüntette David B. Cornsteint, az Egyesült Államok távozó budapesti nagykövetét.
Október végén nagy hagyománya van a sütőtökfogyasztásnak, és – bár a Halloween hazánkban kultúridegen, kelta eredetű szokás - a tökfaragás is népszerű. A Nak felhívja mindenki figyelmét arra, hogy körültekintően vásároljon illetve egyen tököt. Ugyanis míg a sütőtökök finom csemegék, a dísztökök kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhatnak.
A felnőtt magyar lakosság negyede vásárolt már külföldi webáruházból, elsősorban a kedvezőbb árszínvonal miatt. A legkedveltebb külföldi webáruház az Aliexpress – áll egy friss felmérésben.
Pozitív lett a koronavírustesztje Oláh Gyárfásnak, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökének. A sportvezetőnek enyhe tünetei vannak és szombat óta házi karanténban van.
Washington közvetítésével – az egyébként még mindig háborús állapotban álló – Libanon és Izrael 3 hete tárgyalásokat kezdett vitatott tengeri határukról. Ha Libanon már rendezett tengeri határokkal a felségvizein földgázkincset találna, az sokat segítene a gazdaságon és a béke kilátásain. Káncz Csaba jegyzete.
A héten több nagybank teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, ma a HSBC jelentett: a brit pénzintézet az elemzői várakozásoknál magasabb profitot tudott realizálni, illetve akár már idén is elkezdődhet az osztalékfizetés, amennyiben sikerül meggyőzniük a szabályozókat. A bank részvényei a gyorsjelentés után emelkedtek, jelenleg 6,4 százalé
Szorítunk Donald Trump amerikai elnök újabb győzelméért és gratulálunk az új amerikai alkotmánybíró megválasztásához - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, amikor kitüntette David B. Cornsteint, az Egyesült Államok távozó budapesti nagykövetét.
A 4iG még a múlt szeptemberben tett vételi ajánlatot az INNObyte Zrt. és leányvállalata, az Innoware Kft. többségi tulajdonának megszerzésére, amit a tulajdonosok el is fogadtak. Két hete megtörtént a részvény adásvételi szerződésének aláírása, ma pedig a GVH versenyfelügyeleti eljárását követően lezárult a tranzakció.
A budapesti hotelek tetszhalottként várják a külföldi turizmus feltámadását. A pillanatnyi helyzet ellenére a szállodákra lenne kereslet a befektetők részéről, de érdemi kínálat szinte egyáltalán nincs. A jelenlegi tulajdonosok inkább kitartanak, ameddig lehet, pedig nem biztos, hogy ez a legjobb stratégia. Minél előbb kell lépnie azoknak, akik nem
Továbbra is pesszimisták a hazai vállalatok, a K&H nagyvállalati növekedési index értéke az előző negyedévhez képest nem változott, jelenleg is -2 ponton áll. A vállalatok saját kilátásaikat kedvezőbben látják, a gazdasági környezet megítélésében azonban drasztikus, az index történetének eddigi legnagyobb zuhanása figyelhető meg.