2020. október 25. vasárnap

okt. 25
12:18
Meghalt a Samsung elnöke (SzMo)
Li Kun Hi volt Dél-Korea leggazdagabb embere, nagyjából 16 milliárd dolláros vagyont hagyhat örököseire.
okt. 25
12:21
Vissza akarod kapni a gyerekkorod pár napra? Akkor ide süss! (Promotions)
Ezek a kis apróságok tüneményes hangulatot varázsolhatnak körétek.
okt. 25
12:21
Támogatják az alacsony iskolai végzettségű fiatalok munkához jutását (Demokrata)
Leginkább a feldolgozóiparban és az építőiparban tudnak elhelyezkedni az alulképzett fiatalok.
okt. 25
12:23
Fontos a saját otthon a családalapításhoz (Demokrata)
Egész Közép-Kelet Európára jellemző, hogy az emberek szeretik, ha önálló tulajdonuk van.
okt. 25
12:24
Máshogy számol az EMMI: csak 15 idősotthonba kell lélegeztetőgép (Privátbankár)
A 200 fő feletti lakóval rendelkező idősotthonok dolgozóit felkészítették a non-invazív lélegeztetőgépek használatára - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közleményében.
okt. 25
12:24
Bigott konzervatív vagy progresszív élharcos lehet az első női alelnök Amerikában? (Portfolio)
Kamala Harris túlságosan igyekezett megfelelni a demokrata párt progresszív és mérsékelt szavazóinak is, ezért nem lehetett belőle 2020-as elnökjelölt, Joe Biden alelnökeként viszont kulcsfontosságú szerepe lehet a büntetőjogi reformfolyamat levezénylésében és az egyre romló amerikai faji ellentétek normalizálásában is. Harris sok esetben jóval pro
okt. 25
12:24
Dúró Dóra visszaszólt Lakatos Márknak, aki stílusát kritizálta: nem trendi, ráadásul csúsztat is (ATV)
A stílustanácsadó és a Mark&More bloggere az Indexnek elemezte a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesének és országgyűlési képviselőjének az öltözködését.
okt. 25
12:24
Koronavírusos a balassagyarmati polgármester, bezár a városháza (SzMo)
A városvezető csütörtök óta alacsony lázzal, izomfájdalommal és köhögéssel gyógyul otthon.
okt. 25
12:27
Ekkora bulit ígér ma estére Till Attila (Metropol)
Fogynak a versenyzők, de így nagy show várható ma este a TV2-n, mikor a hazai sztárok valaki másnak adják majd ki magukat.
okt. 25
12:30
Osztrák virológus: követhetetlenül terjed a koronavírus Ausztriában (Portfolio)
Követhetetlen módon, nyilvános terekben kapják már el sokan a koronavírust, amelynek terjedését egyre kevésbé lehetséges ellenőrizni - figyelmeztette az osztrák egészségügyi hatóságokat Elisabeth Puchhammer-Stöckl, a Bécsi Orvostudományi Egyetem (MedUni) virológusa a Kleine Zeitung osztrák napilap vasárnap megjelent cikke szerint.
okt. 25
12:30
Egy 32 éves nő is van a koronavírus áldozatai között (ATV)
Tüdőgyulladása volt, idült obstruktív tüdőbetegségben és egyéb szkizofrénia szenvedett az a 32 éves nő, aki a vasárnap nyilvánosságra hozott 35 koronavírusos áldozat egyike- írja a koronavirus.gov.hu.
okt. 25
12:30
Az SZFE-s diákok szerint Gulyás Gergely félreértette a pénteki tüntetésüket (444.hu)
A miniszter vélekedésével szemben véletlenül sem a kormány, hanem a saját egyetemük mellett tüntettek.
okt. 25
12:33
Ausztriában követhetetlen módon terjed a vírus (Demokrata)
Egyre több olyan fertőzött van, aki nem tudja, hol kaphatta el a koronavírust.
okt. 25
12:36
Drámai figyelmeztetést tett közzé az osztrák virológus (Infostart)
Egy szakember szerint sokszor már nem lehet követni a vírus útját.
okt. 25
12:36
Koronavírus: Csehországban meghosszabbíthatják a szükségállapotot (Portfolio)
Csehországban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében meg kell hosszabbítani a szükségállapotot - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök egy prágai rádiónak adott interjúban. Hasonló véleményt fogalmazott meg Roman Prymula egészségügyi miniszter is.
okt. 25
12:38
VOSZ: a feldolgozóiparban és az építőiparban dolgozhatnak a munkanélküli fiatalok (Portfolio)
A 25 év alattiak munkához jutását segíti az alacsony iskolai végzettségű fiatal álláskeresők támogatása - jelentette ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
okt. 25
12:39
Mindent rögzített a kamera, rendőrautó csapódott egy autónak (Metropol)
Az ütközés pillanatát egy harmadik autó fedélzeti kamerája rögzítette.
okt. 25
12:39
Megerőszakolta a bébiszittert a focista (Metropol)
15 év börtönre ítélték az amerikai futball sztárját, Dana Stubblefieldet.
okt. 25
12:39
Csehországban is meg kell hosszabbítani a szükségállapotot (Demokrata)
Hozzá kell szoknunk, hogy ez a vírus itt marad velünk – nyilatkozta Andrej Babis.
okt. 25
12:41
Bérgyilkos végzett az első orosz Forma 1-es pilóta apjával (Demokrata)
A 61 éves férfival a házához tartozó fürdő nyitott területén végeztek.
okt. 25
12:42
Két településen már veszélyes a levegő minősége (Portfolio)
Több településen nőtt a légszennyezettség. Két településen már veszélyes a levegő minősége a magas szálló por tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel.
okt. 25
12:48
Sok a tévhit körülötte, pedig életet ment és minden érintett nőnek ingyenes (Infostart)
A 45 és 65 év közötti nőknek szól ez az egyelőre társadalmilag igencsak elutasított vizsgálat, és sok a tévhit is körülötte. Drajkó Veronika onkológus az InfoRádióban próbált rendet rakni a kérdés körül.
okt. 25
12:48
Osztrák virológus: "úgy néz ki, hogy elveszítjük az ellenőrzést a vírus terjedésének útja felett" (ATV)
Követhetetlen módon, nyilvános terekben kapják már el sokan a koronavírust, amelynek terjedését egyre kevésbé lehetséges ellenőrizni - figyelmeztette az osztrák egészségügyi hatóságokat Elisabeth Puchhammer-Stöckl, a Bécsi Orvostudományi Egyetem (MedUni) virológusa a Kleine Zeitung osztrák napilap vasárnap megjelent cikke szerint.
okt. 25
12:48
Franciaország visszahívta ankarai nagykövetét, mert Erdogan lehülyézte Macront (444.hu)
"A modortalanság nem módszer" - közölte a francia köztársasági elnök hivatala.
okt. 25
12:48
5 trükk, hogy jobban felszívódjon az arckrémed (Glamour)
Így hozd ki krémeidből a maximumot
okt. 25
12:57
A gázár 28, a villamos energia ára 12 hónapja Magyarországon a legolcsóbb az unióban (Demokrata)
Kiszámítható és szabályozott gázárral kalkulálhatnak hosszabb távra is a fogyasztók.
okt. 25
13:03
Virtuális billentyűzetet fejleszt a Facebook (Hamu és Gyémánt)
A virtuális realitás körüli kérdések még nem teljesen megválaszoltak, például azt, hogyan lehet gyorsan és kényelmesen gépelni.
okt. 25
13:06
PwC-felmérés: a koronavírus a pénzügyi vezetők problémáit is átrajzolta (Infostart)
Alaposan átalakította a pénzügyi vezetők problématérképét és várakozásait a koronavírus-járvány: a külső kockázatok között a szakemberhiányt megelőzte a gazdasági bizonytalanság, a saját feladatok, kihívások között pedig az automatizáció mellett a csapatuk motiválása és a folyamatok átszervezésének szükségessége is hangsúlyosabb lett. A PwC idén má
okt. 25
13:06
Több településen nőtt a légszennyezettség (ProfitLine)
Több településen nőtt a légszennyezettség. Két településen már veszélyes a levegő minősége a magas szálló por tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel.
okt. 25
13:06
Bérgyilkos végzett az első orosz Forma 1-es pilóta apjával (ATV)
Bérgyilkos orvlövész végzett szombaton Alekszandr Petrov vállalkozóval, a viborgi járási képviselőtestület tagjával, Vitalij Petrov első orosz Forma 1-es pilóta apjával.
okt. 25
13:06
Kulcsrakész versenyautó készült az új Hyundai i20-ból (Autónavigátor)
2015-ben kezdte meg a Hyundai Motorsport Customer Racing részlege a működését, és első olyan kulcsrakész versenyautójuk, melyet ügyfelek számára építettek,
okt. 25
13:06
Kiss Ramóna a szüleihez költözött, miután kiderült, hogy férje koronavírusos (SzMo)
A Dancing with the Stars műsorvezetőjét is tesztelték a biztonság kedvéért, de neki negatív lett az eredménye.
okt. 25
13:09
Balatonfüredről posztolt Opitz Barbi, van mit nézni a fotón (Metropol)
Nincs mit takargatnia Opitz Barbinak, természetesen legutóbbi Instagram bejegyzésében is mély dekoltázzsal jelentkezett.
okt. 25
13:15
Követhetetlen módon, nyilvános terekben fertőződnek meg egyre többen (HírTV)
Egyre több olyan fertőzött van, aki nem tudja, hol kaphatta el a koronavírust.
okt. 25
13:15
A magyar baloldal hátba támadta a magyar gazdákat az EP-ben (Demokrata)
A végül megszavazott Közös agrárpolitika a lehető legjobb kompromisszumot tartalmazza.
okt. 25
13:18
Rövid időn belül megtelhet a kiskunhalasi járványkórház? (ATV)
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktatókórházának főigazgatója szerint ha ilyen mértékben növekszik a betegek száma, akkor a százötven fő befogadására alkalmas járványkórház rövid időn belül megtelhet. Szepesvári Szabolcs szerint Szeged és Kecskemét gócpontokká váltak.
okt. 25
13:18
Adele zseniális poént sütött el fogyásával kapcsolatban (Glamour)
Imádjuk az öniróniáját
okt. 25
13:20
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küldött Csehországnak (ATV)
A magyar kormány 150 invazív lélegeztetőgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben - mondta vasárnap Gödöllőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
okt. 25
13:21
150 lélegeztetőgépet ad Magyarország Csehországnak (Metropol)
A nagy tempóban terjedő világjárvány elleni védekezésben kért segítséget Csehország, hazánk egyből lépett.
okt. 25
13:21
Mi történik, ha a legolcsóbb bor helyett a legdrágábbat itatják meg veled? (Promotions)
Egy fiatal pár 18 dolláros bort rendelt, de 2 ezer dolláros nedűvel kísérhették le a vacsorát.
okt. 25
13:30
Ursula von der Leyen magyarul köszönte meg, hogy 150 lélegeztetőgépet küldtünk Csehországba (SzMo)
„Üdvözlöm a tagállamok közötti szolidaritást, mint ahogy ezt most Magyarország mutatja Csehország felé. A jelenlegi világjárvány alatt még nagyobb szükségünk van egymásra” - fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.
okt. 25
13:33
Mi a különbség Cristiano Ronaldo és Ronaldinho között? (Infostart)
A balszélsők listájának publikálásával zárta le a France Football az elmúlt hat és fél évtized legjobbjait bemutató, a korszak sztárjaiból választó ankétját, amelynek „eredményhirdetése” december elején lesz. Érdekes a lista, jól látszik, hogy a klasszikus balszélsőktől eljutott a világ a középpályáról induló, vagy akár támadó középpályásként is na
okt. 25
13:39
A lefejezés mint tünet (Demokrata)
A szólásszabadság Európában szent dolog. Az iszlám nem így látja. Nem kell őket megnevelni, mindenkit békén kell hagyni a saját helyén, a saját világában.
okt. 25
13:42
Cukorbetegségre utaló laboreltérések (WebBeteg)
A diabetes mellitus (cukorbetegség) diagnosztikája alapvetően vérvételen alapul. A diagnózishoz vezető vérvétel mindig vénás vérből történik, nem elegendő az ujjbegy megszúrása.
okt. 25
13:42
Bérgyilkos végzett a volt Forma-1-es pilóta édesapjával Oroszországban (SzMo)
Vitalij Petrov apját saját birtokán lőtték le.
okt. 25
13:48
Babis: hozzá kell szoknunk, hogy a vírus itt marad velünk (Infostart)
Csehországban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében meg kell hosszabbítani a szükségállapotot - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök egy prágai rádiónak adott interjúban.
okt. 25
13:48
Egy új kutatás szerint a koronavírus szezonális, az általános maszkviselés tízezrek életét mentheti meg (Portfolio)
Egy amerikai epidemológus, Ali Mokdad kutatása szerint jövő februárig az Egyesült Államokban 470-580 ezer közöttire nőhet a koronavírus-járvány áldozatainak száma, ha az államok folytatják a járvány miatti intézkedések lazítását. Ugyanakkor, ha általánosan kötelező lenne a maszkhasználat, azzal 130 ezer emberéletet menthetnének meg – írja a CNBC.
okt. 25
13:48
Felére csökkentheti a karantén idejét a brit kormány (ATV)
A kormányhivataltól származó, egybehangzó vasárnapi sajtóértesülések szerint a brit kormány azt tervezi, hogy a felére csökkenti a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló karanténkötelezettség időtartamát, mivel a jelenleg érvényes kéthetes elkülönítést szinte senki nem tartja be.
okt. 25
13:51
Ki gondolta volna? Ez a magyarok kedvenc frissensültje (Metropol)
Még mindig a frissensültekért rajongunk, a felmérés szerint az összes rendelés 11 százalékát választották ebből a kategóriából.
okt. 25
13:57
Felére csökkenthetik a karantén időtartamát Nagy-Britanniában (Demokrata)
A jelenleg érvényes kéthetes elkülönítést szinte senki nem tartja be.

Keresés