Négyéves eltiltást kapott Adam Maligov Európa-bajnok orosz súlyemelő, aki még 2019-ben bukott meg doppinghasználat miatt, az ítélet még csak most született meg.
Az énekes először azt hitte, valami átverés áldozata lett, amikor néhány napja megcsörrent a telefonja, és visszahívták a Dancing with the Stars szombat esti adásába.
Szombaton Zermatt olasz oldala, Breuil-Cervinia is megkezdte a síszezont. Csodás napsütésben élvezhették a lesiklást az ide látogató síelők, snowboardosok. Olaszországban immáron négy síterep fogadja a vendégeket.
A Déli körvasút fejlesztésével az érintett újbudai zöldterületek is megújulnak, kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig - közölte a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szombati közös közleményében.
Mivel hiánycikk volt, szájmaszkot, folyékony szappant és kézfertőtlenítőt március végén vásároltak a legnagyobb számban a Vaterán, de szeptember első felében, a járványügyi szigorítások bejelentésekor újabb roham volt ezekért a termékekért. Az online piactér látogatói körében októberben pedig az „Ikea” volt a leggyakoribb keresőszó.
2019 elején a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a lakosság több mint negyedének folyósított nyugdíjat (ezek: öregségi, özvegyi, szülői nyugdíj, árvaellátás), vagy valamilyen egyéb ellátást (ezek: életkoron alapuló ellátások, megváltozott munkaképességűeknek járó ellátások, egyéb járadékok, járandóságok), 1%-kal kevesebb embernek, mint az előző évben - o
Az egyik leggyakoribb tévhit a várandós nők körében, hogy a baba elszívja a szervezetből a fogak számára szükséges anyagokat, ezért romlik az anyuka foga. Nem kellene félni a röntgentől és a fájdalomcsillapítástól sem. Ami pedig a legfontosabb: a fogak romlása könnyedén megelőzhető!
Jakab Juli színésznő és párja, a zeneszerző Fodor Máriusz a koronavírus-járvány miatt döntöttek úgy, hogy nem mennek kórházba, és inkább az otthonszülést választják. A Fókusznak mesélték el kislányuk, Jolán születésének csodálatos történetét.
A magyar tudomány ünnepe alkalmából ebben az évben is számos ismeretterjesztő előadással várják a közönséget a szervezők november 3. és 30. között. A rendezvénysorozat idén az online térbe költözik, az előadásokat élőben közvetítik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) YouTube-csatornáján. Hogyan segítik a Mars kutatásának módszerei a Földön kívüli él
Könnyen elképzelhető, hogy két hónap múlva karácsonykor valami mással kell pótolni a diót a süteményekben, mert az ország jelentős részén egyszerűen eltűnt a dió. Ennek oka, hogy egy Amerikából idekerült légy lárvái egyszerűen megfeketítik a termést, ami azután használhatatlan. Sok helyen vagy egyáltalán nem lehet, vagy csak nagyon drágán kapni dió
Az Ecommerce Revolution első évadában a show szakértő mentorai harminc napra kézbe veszik négy webshop irányítását, hogy bemutassák, hogyan lehet sikeres egy webáruház. A műsor producere Máté Krisztina, a szakmai hátteret az OptiMonk biztosítja. „Évek óta érlelődött a showműsor ötlete. Ám amikor elkezdtük a konkrét tervezést rádöbbentünk, hogy ha
Lassan már szinte minden – netre kapcsolódó – készülékben van SIM-kártya, vagy az eSim néven ismert beépített chip, és mindegyikükhöz tartozik hívószám is. Kérdés meddig lesz elég a mostani számtartomány. Főleg a dolgok internete (IoT), a gépek közti kommunikáció(m2m) révén növekszik exponenciálisan az ilyen eszközök száma, beleértve azokat is, ame
A fintech appok hasítanak, a bankoknak viszont nincs okuk az örömre. A fiatalokat azok érik el, akik kényelmesen használható appot adnak az ügyfelek kezébe.
A Vodafone Business közzétette a globálisan közel 1700 vállalkozás bevonásával készült IoT Spotlight jelentést, melynek keretében azt vizsgálták, hogy a különböző IoT (Internet of Things – Dolgok internete) megoldások miként hatnak a vállalkozások működésére. Az idei riport érdekességét a vizsgált időszak adja, hiszen a világjárvány minden eddiginé
A minden korábbinál népszerűbbé váló környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtás legnagyobb tapasztalattal és presztízzsel rendelkező vezető fejlesztőjeként a Toyota és prémium márkája, a Lexus elképesztően sikeres háromnegyedévet tudhat maga mögött. Hazánkban a Toyota a 20,7%-kal visszaeső újautó piacon 16,4%-os növekedést elérve, 12%-os piaci
A Kisfaludy-pályázatok nyerteseiről eddig is sokat írtunk, de ez az első eset, amikor egy mélyszegénységben élő falu polgármesterének családi cége is vissza nem térítendő állami támogatást kapott egy vadászatokhoz is használt vendégház fejlesztésére.
Némi zavart idézett elő a hazai lakossági napelemek piacán az új, vissza nem térítendő támogatás várhatóan jövő nyarán történő bevezetéséről szóló kormányzati bejelentés. Az egyik fő bizonytalanságot a ma még nem ismert új átvételi ár, illetve elszámolási konstrukció jelenti, amely kritikus fontosságú a piaci kereslet szempontjából is, de a kitáplá
Hat orosz katonai hírszerző ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban globális kibertámadások miatt – jelentette be John Demers, az amerikai igazságügyi minisztérium nemzetbiztonságért felelős miniszterhelyettese. Demers közölte: a hat orosz hírszerző ellen a 2017-ben, a franciaországi választások, majd 2018-ban a dél-koreai téli olimpia idején el
Az Önszabályozó Reklám Testület által alapított díjat első alkalommal Megyer Örs, az ÖRT húsz éven át volt elnöke kapta. Ebben az évben Koltay András vehette át a Reklám Önszabályozás nagydíjat, a reklám társszabályozás hazai bevezetésében szerzett érdemeiért. Az Önszabályozó Reklám Testület által alapított Reklám Önszabályozásért Nagydíjat olyan
Idén télen lehetőleg senki ne menjen külföldre síelni, javasolta múlt héten a magyarságnak a miniszterelnök. Úgy tűnik, a téli sportok hazai szerelmesei egyelőre nem nagyon szívlelték meg az orbáni tanácsot, és nem mondták le a meglévő foglalásaikat, bár persze a pandémiás helyzet miatt alapból is kevesebben szerveztek eddig maguknak utat a határon
A balliberális testületek a külföldről finanszírozott Soros-szervezetek prédájává váltak a Századvég elemzése szerint. Az NGO-k vezetői számos kulcsposztot foglaltak el az intézmények vezetésében, értékrendjüknek megfelelő tanácsadói és képzési rendszereket építenek.
Hivatalosan már szeptember 15-én elindult a fűtési szezon, viszont sokan csak októberben kezdték el begyújtani az őrlángokat, feltekerni a termosztátot, megrakni a cserépkályhát. Bár olyan hűvösnek nem ígérkezik a november, mint szokott
„A szépség egyéni hozzáállás kérdése" – állítja Estée Lauder. A siker és a csillogás mögött azonban egy életen át tartó, kemény munka árán megvalósított álom kibontakozását látjuk. Már kislányként is szerzett üzleti tapasztalatokat, apja vaskereskedésében dolgozva. A Hetek cikke.
„Nekem ugyan nem volt hormonálisan megterhelő a kezelés, de rengetegen vannak, akiknek az. De vállalják újra meg újra. Lelkileg sem lehet egyszerű a sikertelen próbálkozás(ok) után ismét összerakni magukat és úgy dönteni, hogy nem adják fel, újabb harcba kezdenek, csak mert annyira szeretnének életet adni, anyává, családdá válni. Éppen ezért teljes
A hormonzavarok igen gyakoriak manapság, melyek kellemetlen tüneteket és veszélyes szövődményeket is okozhatnak. Arról, hogy mégis miért léphet fel a hormonális egyensúlyban hiba, dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.
Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje nyerte az 56. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál New Directors versenyprogramjának fődíját, a Gold Hugót. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült szerelmi drámát már több mint tizenötezren látták a hazai mozikban. A filmet egy héttel korábban a Varsói Nemzetközi Filmfesz