A koronavírus-járvány második hullámában folyamatosan emelkedik a fertőzöttek életkora, így várhatóan sajnos még több ember fog kórházba és intenzív osztályra kerülni - mondta a Dél-pesti Centrum kórház Országos Hematológiai
Egy repülőgép-szerencsétlenségnek kommunikált űrtragédia, amiről csak harminc év elteltével derült ki, hogy igazából semmi nem az volt, aminek látszott. Még Bajkonur sem Bajkonur…
A nephropathia lényege, hogy az úgynevezett glomerulusoknak a vizelet szűrését végző hajszálerei megbetegszenek, a közöttük lévő kötőszövet felszaporodik és gátolja a hajszálerek tevékenységét.
A koronavírus-járvány és annak gazdaságban keltett hullámai nemcsak az idei költségvetésre, hanem a 2021-es büdzsére is negatív hatással lesznek. Nem kizárt, hogy a kormánynak jövőre év közben is tekintettel kell lennie az adósságszabályra és előállhat az a helyzet, amikor fiskális szigort kell alkalmaznia, épp válság idején.
73 évesen szánta rá magát, hogy Auschwitzba utazzon édesanyja sírjához. A legendás tévés elmesélte azt is, hogyan élte át kisgyerekként a világháborús borzalmakat.
Az elmúlt napok politikai csatározásai miatt tovább nőtt annak a valószínűsége, hogy az Egyesült Királyság végül megállapodás nélkül zuhan ki az Európai Unióból. Ez természetesen borzasztóan rossz hír az autóipar számára, amelynek szereplői kétségbeesetten igyekeznek még az utolsó pillanatokban is felhívni a politikusok figyelmét arra, mekkora kata
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Portugál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Szófiában két hétre bezárnak vasárnaptól az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók a koronavírus-járvány miatt - közölte Jordanka Fandakova főpolgármester.
Szófiában két hétre bezárnak vasárnaptól az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók a koronavírus-járvány miatt - közölte Jordanka Fandakova főpolgármester.
Spanyolországban valójában már hárommillió ember fertőződhetett meg az új típusú koronavírussal a járvány kezdete óta, ami a regisztrált esetszám háromszorosa - mondta Pedro Sánchez miniszterelnök televíziós beszédében pénteken.
Négy településen már egészségtelen a levegőminőség a kisméretű aeroszol részecskék (PM2,5) magas tömegkoncentrációja miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton az MTI-vel. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint Budapesten még nincs "szmoghelyzet", de ha nő a légszennyezettség forgalomkorlátozás is lehet.
Szívműtéten esett át a most 73 éves Arnold Schwarzenegger. A színészt, volt kaliforniai kormányzót már 2018-ban is műteni kellett hasonló probléma miatt.
Donald Trump amerikai elnök leadta a szavazatát Floridában, és ezzel csatlakozott ahhoz a több mint 54 millió amerikaihoz, akik előbb leadták voksaikat.
Kihúzhatja a gödörből a járvány miatt történelmi mélységekben lévő amerikai irodapiacot, ha Joe Biden nyeri az elnökválasztást. A kereslet megugorhat, hiába dolgoznak sokan otthonról – állítja a bisnow.com üzleti portál friss elemzése.
A koronavírus-járvány második hullámában folyamatosan emelkedik a fertőzöttek életkora, így várhatóan sajnos még több ember fog kórházba és intenzív osztályra kerülni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton a közmédiának.
A Washington Egyetem kutatói lemodellezték a koronavírus várható terjedését, ami szerint február végéig a félmilliót is elérheti a halálos áldozatok száma. A kutatásból az is kiderül, hogy ebből 130 ezer élet megmenthető lenne, ha mindenhol kötelezővé tennék a maszkviselést.
Az Emirates szerdán újraindította a koronavírus járvány miatt ideiglenesen leállított Budapest – Dubaj járatát. A közvetlen elérést biztosító útvonalat Boeing 777-200 LR repülőgépekkel hetente kétszer, szerdán és szombaton repülik. A…
A biztonságos szezonális közlekedésre hívja fel a figyelmet kampányával az ORFK-OBB október közepétől december elejéig. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén október 19. és december 6. között rendezi meg „Látni és látszani 2020” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra. Eb
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/24/2191/
Sorozatban másodszor a legjobb lett a magyar befektetési ügynökség a közép-kelet-európai régióban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalán.
Alig telt el néhány nap a bemutató óta, de már itthon is beszerezhető a OnePlus legújabb csúcskészüléke. A kínai telefongyártó legújabb készüléke már megrendelhető az extreme digital-nál. A 8/128-as 239.990 Ft, míg a 12/256-os variáns 279.990 Ft-ért érhető el, amikhez 1 havi HBO GO előfizetést is kapunk. Szolgáltatóknál egyelőre nincs a palettán, v