Komolyabb átalakulást, ősz hajszálak elfedését vagy csak egy kis szín egységesítést tervezel? Ha nem szeretnél szalonba rohanni, elmondjuk hogy érhetsz el otthon is tökéletes színt!
Mi örülünk annak, ha a színészeti képzésnek “ez a sajátos avantgárd ága” mielőbb normális mederben zajlik. Reméljük, hogy a kuratórium és a Színművészeti tanárai, illetve hallgatói között mielőbb egy megegyezés jön létre - mondta az ATV kérdésére Gulyás Gergely az SZFE ügyéről a kormányinfón, kijelentve: a kormány nem tárgyal a tiltakozókkal.
Mivel hiánycikk volt, szájmaszkot, folyékony szappant és kézfertőtlenítőt március végén vásároltak a legnagyobb számban a Vaterán, de szeptember első felében, a járványügyi szigorítások bejelentésekor újabb roham volt ezekért
Neogrády-Kiss Barnabás nyerte el Kettős kötés című munkájával a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által alapított Capa-nagydíjat. A pályázathoz kapcsolódó kiállítás november 29-ig tekinthető meg a Capa Központ - Project Roomban.
Várhatóan novemberben hozzák nyilvánosságra a 2021-es Forma-1-es versenynaptárat, melyben a Magyar Nagydíj a szokásos, késő nyári időpontban kap majd helyet.
Ötödik alkalommal a 0,6 százalékos alapkamatnál 15 bázisponttal magasabb kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
Nemzeti ünnepünkön, október 23-án idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a megszokott programok, mindössze a Kossuth Lajos téren rendezik meg a zászlófelvonást a 2-es villamos forgalmának korlátozásával. Délután és este demonstráció miatt változik több belvárosi járat útvonala, ezért érdemes lesz a felszíni járatok helyett metróval utazni – tanácso
Az orvosszakmai vélemények rendkívül széttartóak, ezért a kormány nem kíván jóslásokba bocsátkozni - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón arra, hogy mikor lehet a koronavírus járvány csúcsa. Azt lehet “óvatosan” mondani, hogy jövő nyárra lehet vakcina.
Tizenegy év után újra Magyarországon ad koncertet Ozzy Osbourne. A heavy metál Grammy-díjas legendája, a színpadoktól visszavonult Black Sabbath frontembere a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a No More Tours 2 című európai turnéja keretében. Ozzy Osbourne eddig mindössze háromszor járt Magyarországon: a Black Sabbath 2001-es újjáalakulása
A Demokratikus Kolaíció EP-képviselője közölte: arra kérte az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul dolgozza ki azt a módszertant, amellyel minden egyes uniós országban meg lehet állapítani, hogy mekkora a tisztességes megélhetéshez szükséges minimálbér. A Fidesz elutasította a jelentést.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/22/2169/
A maszkviselés hatékonyságát igazolták japán kutatók a koronavírus terjedésével kapcsolatban: százalékosan megmérték, a textilmaszk és az orvosi maszk, valamint a profi védőeszközök mennyi vírust szűrnek ki a vírusos ember és az egészséges ember esetében.
Kötelező lesz a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken, sportrendezvényeken is egy hamarosan megjelenő kormányrendelet szerint - írta az Origo csütörtök délután.
Ágazati vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátó-ipari egységek – azaz a HoReCa szektor - italbeszerzéseinek elemzésére - közölte maga a hivatal péntek délután azt követően, hogy a beszállítói szerződések terén tapasztaltak miatt 75 milliós bírságot szabott ki tegnap a Heinekenre a sörpiaco
A leválás mindenkinek fáj: a szülőnek és a gyereknek is. De elkerülni nem lehet – és nem is szabad. Mert ha nem történik meg, a gyerek érzelmileg a szülővel fog maradni, akár a társával szemben is… Ismerős? Nem vagy egyedül.
A Demokratikus Kolaíció EP-képviselője közölte: arra kérte az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul dolgozza ki azt a módszertant, amellyel minden egyes uniós országban meg lehet állapítani, hogy mekkora a tisztességes megélhetéshez szükséges minimálbér. A Fidesz elutasította a jelentést.
Egy vadonatúj helyszínre látogat ezen a hétvégén a Forma-1 mezőnye: Portugál Nagydíjat ugyan már sokszor rendeztek a száguldó cirkusz történetében, a portimaói versenypályán azonban most először állnak rajthoz a pilóták.
Megérkezett a Huawei Y7a, ami már a hazai felhasználók számára nagyon ismerős lehet, mivel már nálunk is beszerezhető, csak éppen egy kicsit más néven. A Huawei a napokban egy új középkategóriás készüléket mutatott be, ami a vállalat Y szériáját hivatott bővíteni. A készülék azonban már nem igazán mondható újdonságnak, mivel a cég most is egy
Egy évvel ezelőtt jelentették be az uniós pénzből finanszírozott Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásainak növelését, ami meghozta a várt eredményt, hiszen 20 ezer hektárnyi erdő és ipari ültetvény létesítésére adtak be kérelmet a gazdák, így ez trendfordulót jelent Magyarországon – jelentette ki Zsigó Róbert, a családokért felelős tár
Lengyelország és Magyarország a végsőkig el fog menni annak érdekében, hogy egyiküket se zsarolhassák az uniós források felhasználása során - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Varsóban, miután tárgyalt Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel.
A NATO új, védelmi és kommunikációs feladatokat szolgáló űrközpontot épít ki Németországban azzal a céllal, hogy ellensúlyozza Kína és Oroszország világűrbe telepített, biztonsági és gazdasági fenyegetést is magában foglaló műholdas rendszereit - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos online tanácskozásá
Az év első felében 63 tranzakció keretében összesen 9,521 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület befektető tagjai, amely fele a 2019 azonos időszakában tapasztaltnak. Az átlagos tranzakció mérete 151 millió forintot tett ki ebben az időszakban, ami mintegy 30 százalékkal alacsonyabb a 2019 első
Mármint azon kívül, hogy ezt a cikket olvasod. Na de térjünk a lényegre, persze szigorúan a produktivitás jegyében. Ezek a halogatás legfőbb, nehezen felismerhető ismérvei.
A megvilágosodás, a gonoszt legyőző jó vagy épp a nehéz után következő könnyebb időszak – csak néhány fogalom azok közül, amelyeket a fényhez mint szimbólumhoz társítunk, és amikkel azt szemléltetjük, milyen óriási hatással van mindennapjaink mellett egész életünkre.Ez persze nem csoda, hiszen a fény valóban végigkísér minket az első pillanattól ke