Budapesten számtalan játszóház várja a gyerekeket, összeszedtük közülük a 7 legjobbat, melyek a közelgő őszi szünet alatt is nyitva vannak. Budapest igazi gyerekparadicsom, már ami a játszóházak számát, méretét és felszereltségét
Úgy tűnik, ahogy egyre több a napi áldozata a koronavírus-járványnak, úgy rövidülnek az operatív törzs beszámolói. Müller Cecília szerint a halálozások alapján a középmezőnyben vagyunk, de Gulyás Gergely ennél optimistább volt.
Az 550 méteres Bennu törpebolygó hatévente halad el a Föld mellett, nem kizárt, hogy csaknem kétszáz év múlva nekünk csapódik, már csak ezért is jó lenne minél többet tudni róla.
Lengyelország és Magyarország a végsőkig el fog menni annak érdekében, hogy egyiküket se zsarolhassák az uniós források felhasználása során - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Varsóban, miután tárgyalt Zbigniew Rau lengyel hivatali kollégájával.
Az egészségügyi intézmények irodai, illetve kisegítő személyzetének szakszervezeti képviselői tüntettek csütörtökön Romániában az egészségügyi minisztérium épülete előtt: az orvosokéhoz és az ápolókéhoz hasonló béremelést és veszélyességi pótlékot követelnek a koronavírus-járvány miatt megemelkedett fertőzésveszélyre hivatkozva.
Az operatív törzs tájékoztatóján szóba kerültek a halálozási adatok, a hosszú hétvége kockázatai és a korlátozások be nem tartása miatti rendőri intézkedések száma is.
Úgy tűnik, ahogy egyre több a napi áldozata a koronavírus-járványnak, úgy rövidülnek az operatív törzs beszámolói. Müller Cecília szerint a halálozások alapján a középmezőnyben vagyunk, de Gulyás Gergely ennél optimistább volt.
Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.
Jelenleg a távolságtartás és a maszkhordás az alapvető védekezési eszköz a koronavírus-fertőzéssel szemben - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa egy online szakmai konferencián.
A P&G Beauty bejelentette hajápolási márkáinak legújabb csomagolási fejlesztését, ezzel több millió háztartásban ösztönzi a csomagolási hulladék csökkentését, újrafelhasználását és újrafeldolgozását.
Az Indotek 24 százalékos részesedést szerez a Waberer'sben, a tranzakció része az is, hogy az eladó Mid Europa Partners (MEP) vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészére. Ezzel, és a fuvarozó cég jövőjével kapcsolatban írt elemzést a Concorde.
Az ATV Híradójának az egyik SZFE-s diák azt mondta úgy tudják egy vírus támadta meg az oldalt, ezért nem működik. Ugyanakkor a NEPTUN rendszerbe be tudnak lépni, szerintük a komolyabb bajt az okozza, hogy azok, akik érdeklődni szeretnének a képzéseik iránt, példádul a leendő gólyák nem tudják elérni azokat a dokumentumokat, amelyek segítenék őket.
Hollywoodról sokaknak a vékony, gyönyörű nők és sármos férfiak jutnak az eszünkbe. De ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenki számára ők lennének az etalonok. A szerelem az szerelem, ami közel sem a ruhaméreten múlik. Az Éva magazin írása.
Az egészségügyi intézmények tartozásai a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint szeptember végén 41,6 milliárd forintot tettek ki, ez az áprilisi adatokhoz képest már 13,1 milliárdos növekmény.
Automatikusan meghosszabbodik a hitelmoratórium, csak azt kell külön jelezni az érintetteknek, ha mégis tovább fizetnék hitelük törlesztőrészleteit - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Jövőre
Szeptemberben az új és használt tégla építésű lakások ára is csökkent az előző három hónaphoz képest, országos átlagban a legnagyobb mértékű, 8,5 százalékos áresést az új építésű lakásoknál tapasztalták az Otthon Centrumnál.
Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt – erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
Gyakoribbá vált az érintős fizetés a koronavírus miatt. A Visa a fizetési limitek megemelése óta félmilliárddal több ilyen tranzakciót kezelt Európában.
Szeptemberben az új és használt tégla építésű lakások ára is csökkent az előző három hónaphoz képest, országos átlagban a legnagyobb mértékű, 8,5 százalékos áresést az új építésű lakásoknál tapasztalták az Otthon Centrumnál.
Bár ez hagyományosan minden hónap harmadik keddjén szokott hír lenni, akkor dönt ugyanis a Monetáris Tanács a jegybanki alapkamatról, az utóbbi időben az egyhetes betéti kamatra helyeződött a hangsúly, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatósága már hetek óta a 0,6 százalékos alapkamatnál magasabban, 0,75 százalékon tart.
Az etióp lakosság a kormány szerint úgy viselkedik, mintha nem lenne járvány az országban, ezért kénytelenek szigorítani a maszkviselései szabályokon, akár két évnyi börtönbüntetést is kiszabva arra, aki ellenszegül – számol be a hírről a Reuters.
A járványhelyzet ellenére az egyelőre érezhetően nem csökkenő fővárosi ingatlanárak továbbra is sokakat indíthatnak arra, hogy inkább az agglomeráció olcsóbb településein keressenek maguknak otthont. Az érdeklődők között egy új
A múlt hét jelentős esőzései után a héten már országszerte száraz, egyre melegebb időjárási körülmények között szikkadhattak a talajok, így lassan folytatódhat a kukorica betakarítása és az őszi kalászosok sár miatt félbe maradt vetése. A száraz idő a hétvégéig folytatódik, szombattól kissé változékonyabbra fordul időjárásunk, főként délen és kelet
Miután ötödik alkalommal is a 0,6 százalékos alapkamatnál 15 bázisponttal magasabb kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
Az Allianz immár két egymást követő alkalommal lett a világ vezető biztosítási márkája az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsora szerint.Ez a remek hír különösen azért érkezett jókor, mert jelenleg világszerte eluralkodott a bizonytalanság a piacokon és az ágazatokban, amelyek próbálnak megfelelni a világméretű járvány kihívásain
Lassan 20 éve figyelhetjük, ahogy Elon Musk amerikai üzletember-mérnök egyre határozottabb léptekkel igyekszik meghódítani a magánszektorból az űripart. Idén augusztusban mérföldkőhöz érkezett SpaceX nevű vállalkozása, amely sikeresen megvalósította a történelem első emberes magánexpedícióját. Azonban amikor szemünket Musk üzleti és technológiai ví
A múlt hét jelentős esőzései után a héten már országszerte száraz, egyre melegebb időjárási körülmények között szikkadhattak a talajok, így lassan folytatódhat a kukorica betakarítása és az őszi kalászosok sár miatt félbe maradt vetése. A száraz idő a hétvégéig folytatódik, szombattól kissé változékonyabbra fordul időjárásunk, főként délen és kelet