Az ország nagy részén stagnál a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben - közölte a méréseket végző Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főosztályvezetője hétfőn a Kossuth rádióban.
Az elmúlt időszakban záporoztak a különböző hírek az Apple legújabb termékeiről. A frissen bejelentett 12-es széria elsősorban az árával, majd a töltővel kapcsolatos hírekkel hívta fel magára a média figyelmét. Most pedig egy újabb hír érkezett. Ezúttal a hivatalos garancián túli javítási költségek egy része jelent meg. Már az amerikai kontinensen
Hagyományosan a 40. héttől közlik Magyarországon az influenzás eseteket, azonban az influenza figyelőszolgálat tájékoztatási felületén egyelőre nincs információ a megbetegedésekről. Pedig a koronavírus miatt nagy szükség lenne arra
Két településen mutattak ki emelkedő tendenciát a szennyvízben, míg 6 városban vagy területen - többek között Budapesten és az agglomerációban is - csökkenő tendencia volt fellelhető az NNK szerint.
Mint ahogy arról reggel már beszámoltunk, a Budapest Airport megvásárlása iránt is érdeklődő Indotek Csoport egyik leányvállalata, a Trevelin Holding részesedést szerez a Waberer'sben, ezzel a fuvarozócég nagytulajdonosa lesz. A hírre nagyot emelkedett a Waberer's árfolyama, jelenleg 7,14 százalékos pluszban van a papír.
Nagyjából 25 gömbölyűfejű-delfin vetődött partra Új-Zéland Északi-szigetén, mintegy tucatnyi elpusztult - közölte vasárnap az ország környezetvédelmi minisztériuma.
Majdhogynem kiegyenlítődik a hazai üzemanyagok átlagára szerdán, október 21-én. A Holtankoljak.hu információi szerint a benzin és a gázolaj ára egyaránt
Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új vagy használt ingatlant - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A lakásfelújítási támogatás kapcsán elmondta, hogy a családok akkor igényelhetik, ha van legalább egy, 1
Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolnak új vagy használt ingatlant - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatóján.
Gyenge forintról szokás beszélni, de sokszor nem is olyan egyértelmű, hogy ki mit ért ez alatt. Kérdés, hogy a jelenlegi helyzetünkben gyenge-e még a gyenge forint, vagy éppen elegendő, hogy a 360-as szint körül ingadozzon az árfolyam? Az alábbiakban Jobbágy Sándor, a Concorde Értékpapír Zrt. szenior makrogazdasági elemzőjének írását közüljük.
Átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében állásokra a Profession.hu oldalon keresztül, mint egy évvel korábban. A legnagyobb érdeklődés a szakmunka, az értékesítés, a fizikai munka és az adminisztrációs állások iránt volt, míg a meghirdetett állások számában a cégvezetői, az építőipari és az egészségügyi munkák terület
A Magyar Bankszövetség főtitkára szerint a koronavírus miatt bekövetkezett gazdasági és pénzügyi problémák hatása évekre elhúzódó veszteségként fog jelentkezni, de a bankszektor még így is likvid maradt.
Az ország nagy részén stagnál a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben - közölte a méréseket végző Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főosztályvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Hosszú interjúban beszélt Lázár János a Válasz Online-nak Orbán Viktorral, Spéder Zoltánnal, Simicska Lajossal való kapcsolatáról, a Fideszről, a teniszszövetségről, és arról, hogy nem hagyja magát kiszorítani a pártból.
Harmadszor került fel magyar csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára. A Ferencváros 1995-ben is nagy nevű ellenfeleket hozott Budapestre, a zöld-fehérek kedden Lionel Messiék ellen kezdik meg a hatmérkőzéses őszi hadjáratukat.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke arra figyelmeztetett, hogy nem szabad késlekedni az európai uniós helyreállítási alap forrásainak szétosztásával. Christine Lagarde szerint tárgyalásokat kell kezdeni egy állandó fiskális eszköz létrehozásáról.
Az MSZP kezdeményezi, hogy a Kúria elnökének megválasztását célzó titkos szavazásra ne kerüljön sor, azaz a szavazás kerüljön le a napirendről. A halasztás a jelölt személye miatt indokolt, mivel az Országos Bírói Tanács nem támogatta Varga Zsolt András elnökké való megválasztását - írja a párt közleményében.
A magyarok elutasító attitűdje nem csak európai összehasonlításban extrém, még olyan katonai konfliktusban részt vevő országokét is felülmúlja, mint Oroszország vagy Törökország – derül ki a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatásából.
Harmadszor került fel magyar csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára. A Ferencváros 1995-ben is nagy nevű ellenfeleket hozott Budapestre, a zöld-fehérek kedden Lionel Messiék ellen kezdik meg a hatmérkőzéses őszi hadjáratukat.