Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat, amelynek szakmai főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: ezen a héten a hosszú hétvége miatt kevesebb nap áll rendelkezésre véradásra, így még fontosabb, hogy a napokban minél többen jelentkezzenek.
Magyarország piacvezető állásportálján a meghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban. A legnagyobb érdeklődés a szakmunka, az értékesítés, a fizikai munka és az adminisztrációs állások iránt volt, míg a meghirdetett állások számában a cégvezetői, az építőipari és az egészs
Anthony Fauci, az Egyesült Államok elsőszámó járványügyi szakembere szerint egyátalán nem meglepő, hogy Trump elkapta a koronavírust, ugyanis rendszeresen olyan emberekkel veszi körül magát, akik nem viselnek maszkot, és nem tartják be az előírásokat - írja a CNN.
A DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd azt írja: az országgyűlés ellenzéki pártjai minden olyan javaslatot támogattak eddig, és támogatnak ezután is, amely a vírusválság következményeinek enyhítését szolgálja, de "nem vállalunk felelősséget az Orbán-kormány okozta gazdasági válság további mélyítéséért".
A törzs mai tájékoztatóján az ausztriai határátkelésről, a be nem tartott intézkedések miatti bírságokról és a lélegeztetőgépen lévő betegek esélyeiről is szó volt.
A Mol Zalai Finomítójában elkészült új üzem évi 20 ezer tonna gumibitumen előállítására lesz képes. Ebből a mennyiségből 200 kilométer 2x1 sávos főutat lehet építeni vagy 600 kilométernyi felső réteget felújítani. Ez a hazai útépítési bitumenigény mintegy 10-15 százalékát fedheti le. A 3 milliárd forintos beruházás 75 százalékát a Mol saját forrásb
Romániában a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek számára elkülönített kórházi helyek 75 százaléka betelt - figyelmeztetett hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.
Éjszakai kijárási tilalmat rendel el a szlovén kormány keddtől az ország egész területére a koronavírus-járvány megfékezése céljából - közölte Ales Hojs belügyminiszter a válságkabinet hétfői sajtótájékoztatóján.
Magyarországon 2019-ben majd 2 millió embert fenyegetett az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztettség réme. Rájuk leselkedhet most a legnagyobb veszély, a koronavírus-járvány második hullámának közepén, ugyanis a COVID-válság
Éjszakai kijárási tilalmat rendel el a szlovén kormány keddtől az ország egész területére a koronavírus-járvány megfékezése céljából - közölte Ales Hojs belügyminiszter a válságkabinet hétfői sajtótájékoztatóján.
Csaknem teljes zárlattal felérő, két hétig tartó szigorú korlátozások lépnek életbe péntektől Walesben a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében - jelentette be a walesi miniszterelnök hétfőn.
Nagyjából 25 gömbölyűfejű-delfin vetődött partra Új-Zéland Északi-szigetén, mintegy tucatnyi elpusztult - közölte vasárnap az ország környezetvédelmi minisztériuma.
A szeptember végével záródott amerikai költségvetési évben a hiány több mint a háromszorosa volt az egy évvel korábbinak, és a GDP 15,2 százalékát tette ki.
Szijjártó Péternek két tesztje is negatív lett múlt hétfő óta - árulta el az ATV kérdésére a külügyminiszter, bár ő is ott volt Luxemburgban egy hete, miután az osztrák és a belga kollégája is koronavírusos lett.
Éjszakai kijárási tilalmat rendel el a szlovén kormány keddtől az ország egész területére a koronavírus-járvány megfékezése céljából - közölte Ales Hojs belügyminiszter a válságkabinet hétfői sajtótájékoztatóján.
Kína, a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országa nemrég megfogalmazta az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos célkitűzéseit, a Citi elemzői szerint a befektetőknek lehetőségük nyílik arra, hogy profitáljanak a hosszú távú átalakulásból. A szakemberek szerint leginkább a napenergiával és szélenergiával foglalkozó vállalatok fognak j
Az OTP Bank november 2-án bevezeti az erős ügyfél-hitelesítést az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására. Ezt követően azoknál az ügyfeleknél, akik már megadták azonosítás céljából mobiltelefonszámukat a banknak, előfordulhat
A múlt heti EU-csúcs zárónyilatkozata világosan rögzítette, hogy nem engedhet az unió a stratégiai érdekeiből a briteknek még akkor sem, ha ez a kereskedelmi megállapodás nélküli Brexithez vezet, így az EU27 kimondta, hogy elsősorban a briteknek kell engedniük, ha meg akarnak állapodni. Ehhez képest a britek azt vetik az EU szemére, hogy így nem le
Karácsony Gergely újabb elszólása látott napvilágot. Hogyan tudják így együtt irányítani Budapestet Gyurcsány Ferenc pártjával? Az MSZP-vel pedig a biciklisávok miatt vannak ellentétek.
A koronavírus-járvány második hullámának felerősödésével ismét feltűnt a pánikvásárlás jelensége Németországban – írta hétfőn Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
Ismeretlen tettes ellen, költségvetési csalás miatt tesz feljelentést a független országgyűlési képviselő. Bíró Lászlótól pedig azt kéri: ne rágalmazás, hanem becsületsértés miatt jelentse fel.
A koronavírus időskorú svéd áldozatainak egy részét meg lehetett volna menteni – állítják a hozzátartozók. Svédország sok helyen példa a nyájimmunitás-kísérlet és az önkéntes korlátozások ötlete miatt. Az országban azonban magasabb volt a halálozási ráta, mint a szomszédos államokban.
A génvizsgáló technológiáknak köszönhetően fény derülhet a skizofrénia lehetséges okaira. A kutatók sokáig hiába keresték betegség kialakulásának okát.
Ma lett volna az első tárgyalása Berki Krisztián Puzsér Róberttel szemben indított büntetőperének. A tárgyalást viszont elhalasztották, mivel Berki ügyvédje egy újabb vádpontot nyújtott be a kritikus ellen.