Sárszentmihályon parkot neveztek el Demján Sándorról és felavatják a szobrát. Azért ott, mert a Székesfehérvár melletti községben volt először önálló vezető.
Az Európai Unió még az év vége előtt kereskedelmi megállapodást akar kötni az Egyesült Királysággal, de nem minden áron - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek kétnaposra tervezett tanácskozására érkezve csütörtökön. Mindezt azután mondta, hogy tegnap videókonferencián
Ennek részleteiről és a magyar hadiipar fejlesztéséről Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos beszélt a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában.
A Canon megmutatta az eddigi legfurcsább kameráját, a PowerShot Zoomot, ami inkább hasonlít egy digitális, egyszemű távcsőre, mint egy klasszikus fényképezőre. A cég egy ideje már bemutatta az ötletet, és nemrégiben Japánban finanszírozta azt, de hamarosan már megérkezik az USA-ba.A PowerShot Zoom mindössze 145 gramm és bőven elfér egy kézben. A C
A hétvégén is többször beborul az ég, helyenként eső is várható, de egyre többet süt ki a nap - közölt az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Továbbra is az egymillió forintos lélektani határ fölött, 1 millió 45 ezer forint volt az új építésű budapesti lakások átlagos négyzetméterenkénti ára a harmadik negyedévben, ez éves szinten 6,5 százalékos növekedés - közölte legfrissebb elemzése alapján az Otthon Centrum
A különböző vércsoportok és a koronavírus-fertőzés kapcsolatát vizsgálva osztrák kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a nullás vércsoportú emberek ritkábban betegszenek meg, mint az A-, B-, vagy AB-vércsoporttal rendelkezők. A Grazi Orvosi Egyetem kutatása megerősítette a kínai és európai tanulmányokat - közölte az intézmény csütörtökön.
Üzembe helyezték a MET Csoport 43 megawatt beépített teljesítményű naperőművét Hajdú-Bihar megyében, így mostantól több, mint 23 ezer háztartás működhet az itt termelt zöldárammal.
Mit tesz az anyuka, ha a gyereke (aki történetesen lány) szeretne megtanulni programozni, de nincs hol? Alapít egy kódoló-iskolát és aztán világsikerre viszi. Oké, oké, a történet tényleg nem ennyire egyszerű… Ismerjétek meg Breuer Anitát, a Logiscool alapítóját, aki idén bekerült az Év Női Startuppere-díj három döntőse közé:
2020-ban a MoneyMoon Awards-on a Groupama Biztosító nyerte el a legtöbb kategóriában az első helyezést, így 2014, 2018 és 2019 után immár negyedik alkalommal az ÉV Biztosítója címmel is elismerték a Groupama Biztosító tevékenységét. A MoneyMoon által értékelt és díjazott 23 biztosítási eszközalap kategóriában a Groupama Biztosító hat eszközalapja i
Az Adománytaxi Alapítvány idén is folytatja a tavalyi nagysikerű Á-Lom elnevezésű gyerekágy gyűjtő kampányát, amely során tavaly 162 ágyat juttattak el a kiválasztott rászoruló családoknak. Az idei cél legalább ennyi gyerekágy.
Október 20-tól már egészen biztos, hogy minden praxisban lehet kérni az ingyenes influenzaoltást, a kormány 1,3 millió darabot rendelt belőle. De vannak olyan vállalatok, melyek a munkavégzés helyén biztosítják az oltást, tehát dolgozóiknak nem kell külön időpontot egyeztetniük háziorvosukkal.
Idősebbek gyakran természetesnek tekintik, ha be-bedobban, kihagy a szívverésük vagy mellkasi fájdalmat tapasztalnak. Holott Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint csak a kivizsgálás döntheti el, hogy nincs-e szívritmuszavar a tünetek hátterében.
Üzembe helyezték a MET Csoport 43 megawatt beépített teljesítményű naperőművét Hajdú-Bihar megyében, így mostantól több, mint 23 ezer háztartás működhet az itt termelt zöldárammal.
Lezárják a Salzburg közelében található Kuchl települését a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatása érdekében - jelentették be a helyi hatóságok csütörtökön.
A 10 legdrágább startupot összesen több mint 560 milliárd dollárra értékelik az eddigi befektetéseik, ami még vásárlóerő-paritáson számolva is több mint másfélszerese lenne a magyar GDP-nek.
Sorozatot indít az InfoRádió együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával azokról a történelmet formáló ismeretlen személyiségekről, akik szembe szálltak a 20. század diktatúráival. A sorozatban szereplő életpályák bővebben a Magyar hősök - Elfeledett életutak a 20. századból című kötetben olvashatók.
Megkezdődött csütörtökön Brüsszelben az Európai Unió kétnaposra tervezett csúcsértekezlete. Az állam-, illetve kormányfők tanácskozásának középpontjában az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok illetve a klímavédelem áll. A találkozó napirendjére került még a koronavírus-járvány és az EU Afrikával való kapcsolatainak kérdésköre
Rendkívüli nehézségekkel küzdenek meg a mindennapokban világtalan honfitársaink. Most elmeséltek néhányat azok közül, amik valószínűleg a látóknak fel sem tűnnek a mindennapi rohanásban. Október 15. a Fehér Bot Napja.
Már részletes vitára vár az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában a kedden benyújtott, az őstermelői és családi gazdasági rendszer átfogó reformjáról szóló törvényjavaslat, amelynek több paragrafusa sarkalatosnak minősül az Alaptörvény alapján, ezért elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának "igen" szavazata szükséges.
Az atv.hu birtokába került screenshotok tanúsága szerint egy, a szerencsi időközi választáson vasárnap alulmaradt jobbikos politikus privát profiljával megegyező névvel szereplő felhasználó a cigányságot negatívan minősítő, illetve durván ócsárlómegjegyzésekkel fejezte ki egyetértését a közösségi oldalon. Az egyik, Bíró László nevű felhasználó álta