Látványos sétarepülést ígér utasainak a Smartwings és a Légiközlekedési Kulturális Központ (Aeropark): az általuk szervezett, 60 perces út érinti a Balatont és a Dunakanyart is.
Az illetékes hatóság, az Orosz Szövetségi, Környezetvédelemi, Technológiai és Atomenergetikai Felügyelet (Rosztyehnadzor) megadta az engedélyt a Leningrádi Atomerőmű II-es kiépítés 2. blokkja (Leningrádi Atomerőmú 6-os blokk) számára az üzemkezdetet megelőző következő szakaszban esedékes intézkedések megtételére.
Romániában a koronavírus-járvány féken tartása érdekében betiltották a tömeges magánrendezvényeket, ugyanakkor enyhítették a vendéglők, színházak és mozik üzemeltetésével kapcsolatos feltételeket.
Napokon belül színpadra kerül Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-remekmű a Vígszínházban. A látványos előadás igazgatóként Rudolf Péter első rendezése a teátrumban.
Fontos megkülönböztető tényező lehet a riválisokkal szemben a fenntarthatóság az adatközpontot üzemeltető cégek többsége szerint, ugyanakkor alig több mint 40 százalékuknak van stratégiája arra, hogyan érje el ezt a célt – derül ki a 451 Research kutatásából. A legtöbb szolgáltató az ügyfélelvárások miatt javítana az általa működtetett adatközpont
A szokásosnál egy hónappal később ugyan, de megtartotta éves iPhone-bemutatóját az amerikai Apple. A cég összesen négy új okostelefont és egy új okoshangszórót mutatott be az online prezentáción, amelyek közül utóbbi – sajnos – nem lesz elérhető hazánkban.
A Photon Energy N.V. (röviden: PEN, „Csoport” ill. „Vállalat”) bejelentette, hogy a Photon EnergySolutions HU Kft., a Csoport tervezési, beszerzési és építési (EPC) szolgáltatásokért felelős magyarországi leányvállalata két, összesen 2,8 MWp kapacitású fotovoltaikus (PV) erőművet épített fel és csatlakoztatott Püspökladány városában. A Vállalat ugy
A tavalyi évhez képest eddig 57%-kal több nyitott techpozíciót kínáltak a cégek 2020-ban, de vajon merre tartanak a magyar fejlesztők az új évtizedben? A magyar IT-sokat a sikervágy motiválja leginkább, imádnak alkotni és szakmai közösségekhez tartozni, miközben hajtja őket a tudásszomj: 75%-uk szeretne újabb programnyelveket elsajátítani - derült
Megdöbbentő családi tragédiák árnyékában maradt erős, s vette ki a részét a Bajnokok Ligája-csoportkörös Ferencváros sikereiből a csapat ghánai labdarúgója, Abraham Frimpong (27).
A hálózatok forradalmának korában élünk. Ahogy egykor a tűz, a kerék, majd a gőzgép, úgy ma a nagysebességű hálózatok definiálják újra a társadalmi élet és a gazdaság szerkezetét. A hálózat egy elemi jelenség, amely a sejtek szintjétől a bonyolult társadalmakig, mindenhol az élet szervezésének és továbbfejlődésének eszköze. A Telekom innovációs ren
Az 1-es típusú cukorbetegséget gyakran gyerekkori diabétesznek is hívják, ám az elnevezés megtévesztő, ugyanis felnőttként is ugyanúgy diagnosztizálásra kerülhet. Arról, hogy milyen tünetek utalhatnak rá, és hogy miként lehet kezelni, dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa adott felvilágosítást.
Az egyre erőteljesebb koronavírus-járvány miatt a szakemberek szerint minden eddiginél fontosabb, hogy aki csak teheti, oltassa be magát influenza ellen. Az oltást hazánkban idén mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé tették, az alaptalan félelmek és a pontos információk nélküli riogatások azonban sokakat visszatarthatnak.
Nem tűrhetjük tovább a sorainkban lappangó bűnt! – kántálja a kórus a pénteken színpadra kerülő, Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-remekmű látványos vígszínházi előadásában, amely igazgatóként Rudolf Péter (60) első rendezése a teátrumban.
Elképesztő ügyben vizsgálódik az Orvosi Kamara etikai bizottsága: mivel a vizsolyi háziorvos asszisztense szabadságon volt, a doki utasította a takarítónőt, hogy adja be az injekciót a betegnek.
Jelentősen felgyorsította a pénzügyi digitalizációt a koronavírus-járvány Magyarországon, az Intrum által megkérdezett cégvezetők szerint elérhető közelségbe került a készpénzmentes gazdaság is. Az MNB adatai némileg árnyalják azonban ezt a képet, és a recesszió is rombolja a pénzügyi intézményekbe vetett bizalmat, ami kevésbé kedvez a digitális ga
A középső bronzkori Füzesabony kultúrához sorolható, több ember maradványait tartalmazó tömegsírt tártak fel Tiszafüred határában – közölte a tiszafüredi Kis Pál Múzeum igazgatója. Mester Edit tájékoztatása szerint idén szeptemberben egy mezőgazdasági beruházás alapozási munkálatai során egy csontváz került elő, ezért indult meg a régészeti leletme
Itt a bizonyíték, nyilvánosságra került a teljes magyar névsor! Aktív magyar politikusok, kormánytagok és családtagjaik, visszavonult miniszterek, jelenlegi és egykori állami stratégiai cégvezetők, továbbá kormánypárti és ellenzéki parlamenti képviselők, rendőri és katonai vezetők hosszú sora szerepel azon a listán, amely egy kínai kormányközeli cé
A mandalori második évada közelebb van, mint azt hinnénk, a premierig mindössze bő 2 hét van hátra, a Disney és Lucasfilm pedig meglepte a rajongókat néhány friss poszterrel. Egy kissé talán más szín- és hangulatvilágot tükröznek a képek, amit eddig talán megszokhattunk a Mandaloriantól, azzal kapcsolatban viszont kétség sem merülhet fel, hogy a Di
Hazánk egyik legnépszerűbb pénzügyi konstrukcója jelenleg az un. Babaváró Hitel, ne csodálkozzunk, hiszen az államilag is támogatott hitel révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. Cikkünkben most nagyon lényegretörően bemutatjuk Neked a Babaváró Hite
Hackerversenyt hirdetett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. Közleményük szerint az októberi európai kiberbiztonsági hónap keretén belül idén is megrendezik a Hungarian Cyber Security Challenge 2020 (HCSC’20) elnevezésű IT biztonsági csapatversenyt. Azt október 15-19. között, rendhagyó módon, online tartják meg. A versen
Játsszunk el a gondolattal, hogy Kína globális szuperhatalommá válik, nem csak gazdasági, de politikai értelemben is. Mi lenne, ha olyan mértékben terjesztené ki befolyását, mint mondjuk az Egyesült Államok? Ha nem csak a kínai gazdaság, de a kínai kultúra, a társadalmi berendezkedés is globálissá válna? Adódik a kérdés: milyen szuperhatalom lenne
A jelentős forintgyengülés teremtett lehetőséget arra, hogy az Agrárminisztérium a kormány felhatalmazásával mintegy 115 milliárd forint keretösszeggel új pályázatokat hirdethessen a felügyelete alatt álló Vidékfejlesztési Programban (VP). A pluszpénzekből finanszírozzák azt az októbertől induló, 80 milliárd forintos nagy állattenyésztési és kertés
A koronavírus-járvány idején egyre többen online vásárolnak bútort otthonaikba, sokakat azonban kellemetlen meglepetés érhet, amikor megérkezik a rendelésük. Szabó Attila, a Komforttéka fenyőbútor és matracáruház tulajdonosa szerint a házhozszállítás gyakran kimerül abban, hogy a terméket az ajtó előtt rakják le, így az emeletre már a megrendelőnek
Az anyagmozgatás legalapvetőbb elemei a raklapok. Bár egyszerű tárgyak, a raklapok az ellátási lánc minden állomásán kulcsszerepet játszanak, de az üzemeken belül is megkönnyítik a különböző anyagok tárolását, mozgatását. A digitalizáció segítségével most még precízebbé válhat a velük végzett munka. A Modern Materials Handling cikke megállapítja, h
Esélyes, hogy Joe Biden nem tudja olyan jól mozgósítani a táborát, mint Trump. Ráadásul a közvélemény-kutatások eredményeit komolyan torzíthatja, hogy az elnök támogatói a kérdezőbiztosoknak nem mindig mondják el a valódi véleményüket.
Minden évben nagy várakozás és találgatás előzi meg az Irodalmi Nobel-díj odaítélését. Vajon az idén végre megkapja az elismerést ’X’, vagy ’Y’, akinek már évek óta „járt” volna? Vagy megint valamiféle taktikázást érzékelhetünk a döntés mögött? Az ilyen művészeti díjazások persze óhatatlanul igazságtalanok. Hiszen az ízlésről nem lehet vitatkozni,
Az elmúlt héten visszavonhatatlanul elbúcsúzhattunk a késői nyártól. Az időjárási frontok egymás után szállították a csapadékot hozó felhőket, melyek az egész országot bőségesen eláztatták. A legtöbb esőt a nyugati és déli tájegységek kapták, de a keleti országrész is kapott bőven. A nappali hőmérséklet már csak 15 Celsius fok körül alakul, éjjel p
A Panda Security összegyűjtött néhány alapvető óvintézkedést, amivel nem csak a cégek, hanem az egyéni felhasználók is sokat tehetnek adataik biztonságáért. 2. A csalók már a levelesládánkban vannak Adathalász e-mailnek hívjuk, amikor csalók általában egy ismert szolgáltató nevét felhasználva, sürgősséget, határidőt jelezve, küldenek valódinak tűnő