A DK elnöke úgy fogalmazott, Karácsony Gergely iszonyatos erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy ne politikai küzdelemmel, hanem megállapodással jussanak előre.
Mikhail Shaposhnikov ezúttal egy újabb moszkvai lakásban vezet körbe bennünket, szerencsére ezúttal sincs egyedül, hiszen egy már önmagában is mutatós házat csak egy még mutatósabb orosz hölgy tud feldobni.
Évente 570 ezer tonna műanyag jut a Földközi-tengerbe, ami egyenlő percenként 33 800 darab műanyagpalackkal a Természetvédelmi Világalap (WWF) jelentése szerint.
A #Bochkor szezonzáró adásában többek között arról is beszélgetett a meghívott vendégekkel Bochkor Gábor, hogy kik azok a magyar celebek, akiket képtelenek elviselni.
A rendőrség közlése szerint 10 muszlim fiatallal szemben kellett intézkedniük a kölni főpályaudvaron. A muszlimok központi tanácsa szerint rasszista volt a rendőrségi akció.
A Fidelitas egy városépítő számítógépes játékot vitt Karácsony Gergelynek, hogy azon gyakoroljon, mielőtt - ahogy fogalmaztak - teljesen tönkreteszi Zuglót, a kerület ugyanis romokban van, csak egy 2 milliárdos hitel tartja még életben.
Colin Freeze neve lassan a vloggeruniverzumban egybe forr a nagybetűs őrülettel. Ő az, aki totál értelmetlen dolgokat készít néha, csak azért, mert még senki nem csinált ilyet, vagy azért, mert teljesíti az egyik követője akaratát – igen, nála van ilyen, így ha beugrana az, hogy vajon milyen lenne lángoló krumplihéjból szörfdeszkázó babát építeni,
A Momentum főpolgármester-jelöltjének, a "szolíd családapának" újabb vállalhatatlan véleményét hozta nyilvánosságra a Hír tv. Az agyhalottazó jelölt a Fidesz szavazóit nevezte droidoknak egy tavaly márciusi Facebook-bejegyzésében.
Útnak indulnak a magyarok a pünkösdi hosszú hétvégén is: a nagy többség a szállodában, nyaralóban töltött pihenést, a szabadidős programmal egybekötött belföldi kikapcsolódást választja.
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője határozottan úgy gondolja, hogy a Mercedes előnye továbbra is jelentős, hiába előzték meg őket a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén.
Muzsikás-koncert, Bach Fesztivál, nyolc órás Ember tragédiája színházi maraton, Tolerancia kiállítás - íme a pünkösdi hosszú hétvége kulturális programjainak legjava.
Talán ezen a hétvégén végre igazán jó idő lesz, és kinyitnak az eddig üresen pangó balatoni fürdőhelyek is. A legtöbb strand megújult a közelmúltban, áremelkedésre azonban sok helyen számítani kell. Idén eddig nem kedvezett...
A déli határhoz vezényli nemzeti gárdájának 6000 tagját Mexikó, hogy így tartóztassa fel az Egyesült Államok felé tartó menekülthullámot. Az ország külügyminisztere jelenleg Washingtonban tárgyal, miután Donald Trump kijelentette, ha Mexikó nem fékezi meg az illegális bevándorlást, akkor az Egyesült Államok június 10-étől havonta 5 százalékkal emel
Már a mozikban Simon Kinberg filmje, melynek premierje kapcsán 10 érdekességet gyűjtöttünk össze, melyet érdemes tudnod a filmről. Csütörtöktől már a hazai mozikban is látható az X-Men: Sötét Főnix, ...
Néha egy-egy zivatar szakíthatja meg a nap sütését, szép idő lesz ma, harminc fok fölé melegszik az idő. A Dunántúlt megérinti egy hidegfront, de csak éppenhogy, valamennyi szél lesz arrafele. (Időkép)
Budapesten bekérették a román nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az úzvölgyi események miatt, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet.
A dunai hajóbalesetnél alkalmazott szuperdaru ismét rávilágított arra, hogy a rendkívüli helyzetekben csak nagyméretű és nagy teljesítményű erőgépekkel lehet eredményt elérni. Az építőiparban és a bányászatban pedig eleve csak...
A Skanzenben pünkösdi királyné választás, a Vajdahunyadvárban várjátékok, a Hajógyári Szigeten Gryllus Vilmos koncert várja a családokat a hosszúhétvégén.
A mértékadó JATO elemzéséből kiderül, hogy a 2019-es naptári év első negyedévének pénzügyi eredményei alapján az autógyártók világszerte azonos bevételt produkáltak, az általuk elért profit ugyanakkor csökkent. A számok azt mutatják, hogy az iparág kemény időszakon van túl, az USA és Kína közti feszültséget, illetve az nehezedő európai helyzetet tö
Az elmúlt évtizedek globális klimatikus és urbanizációs változásai jelentős hatást gyakoroltak többek között hazánk szántóföldi, kertészeti növénytermesztésére és erdészeti tevékenységére.