A nyári szünetben a magyar labdarúgó-válogatott több játékosa is klubot válthat, a minél komolyabb érdeklődők figyelmét pedig az Azerbajdzsán és a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőkön hívhatják fel.
Olyan volt, mint egy csata, örülök, hogy élve megúsztam - meséli a Ripost-nak a megrendült, könnyeivel küszködő Vitéz Bartha Misi bácsi. Ő az utolsó élő úzvölgyi veterán: 1944 augusztusában itt védte az ezeréves magyar határt. Csütörtök este megint szinte háborús helyzetet kell átélnie, amikor a feldühödött, részeg román tömeg megrohanta a katonai
Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök bejelentette, hogy hatezer nemzeti gárdistát küld déli, Guatemalával közös határára az illegális bevándorlás feltartóztatására.
Az új brit miniszterelnök is könnyen kerülhet olyan helyzetbe, ami miatt elődje lemondott - mondta az InfoRádióban a Budapesti Corvinus Egyetem docense, Gálik Zoltán, aki szerint könnyen előre hozott választáshoz vezethet, ha az alsóház továbbra sem támogatja a brexitmegállapodást.
Évekbe telt, de mára elfogadta adottságait, mi több, büszke természetességére a Duna Televízió műsorvezetője, aki szakítása után most úgy érzi, jó egyedül.
Az Oscar-díjas Rofusz Ferenc Az utolsó vacsora című, a világhírű Leonardo da Vinci-képet megelevenítő tizenegyperces animációs filmjét vetíti holnap 22:20-kor a Duna TV.
Vannak, akik azt jósolják, hogy a könnyedén programozható értékpapírtoken-kibocsátás hamarosan komoly vetélytársa lehet a klasszikus értékpapír-kibocsátásnak.
A rendőrség legfrissebb közleménye részletesen beszámol az ügy nyomozati tevékenységének jelen állásáról. A rendőrök a vizibalesettel összefüggésben 230 személyt hallgattak ki, további 66 főt tanúként, egy főt pedig gyanúsítottként.
Fontos Európa-bajnoki selejtezőt játszik ma 18 órakor a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsánban. Kádár Tamás sérülése nem jött rendbe, ezért a Dinamo Kijev futballistája nem játszhat ma este.
„It's the edge of the world and all of western civilization.” Aki Amerikát érteni akarja, először Kaliforniát kell megértenie. Kalifornia milliók hagymázas álma, tízmilliók fakó valósága, egyszerre mély és sekély kultúrélmény. Ma húsz éve jelent meg a Red Hot Chili Peppers klasszikus lemeze, az utolsó nagy rockalbumok egyike, a Californication: ép
Visszaemelte Horvátországot a befektetésre ajánlott államadós-besorolási kategóriába a Fitch Ratings, elsősorban a folyamatosan javuló költségvetési teljesítménnyel indokolva a lépést.
Botorság lett volna azt gondolni, hogy Gyurcsány Ferenc, nem próbálja meg maximalizálni saját pártja támogatottságát – ha teheti. És tehette, miután a Momentum saját főpolgármester-jelöltet állított. Kerpel-Fronius Gábor színre lépése újraértelmezte Karácsony Gergely népszerűségét. Feltételezhető, hogy a Momentum szimpatizánsai a párt új arcát támo
A történelem néha a politikusok kezére játszik: közelről láthatjuk, mit jelent a gyakorlatban az, amit Orbán Viktor az európai integráció alternatívájaként, „nemzetek Európája” néven reklámoz. Erős nemzetállamok? Van itt rögtön kettő is (tele komplexusokkal), Románia és Magyarország. Egy dekányit sem adunk fel a szuverenitásból? Nem hát, csak éppen
Sok vitám volt Szanyi Tiborral az évek során, éppenséggel a Népszava ügyében is. Sőt, szinte kizárólag az újság ügyében. Hol harcosan kiállt a Népszava mellett, védte az érdekeit – a baloldali politikusokkal szemben -, hol életre-halálra megsértődött, mi több, pert is indított a lap ellen. Sértődései, indulatos kirohanásai mindig akkor fordultak el
Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon – ennek a honfiúi buzgalomtól átitatott kijelentésnek a szülőatyja nem más, mint az a Varga Mihály, aki nem is olyan régen még valóban izgalmas nyaralást ajánlott ho
Az egyik unokaöcsém kicsi korában imádta a meglepetéseket, csak a szó volt még túl hosszú a számára. „Lepetés!”-kiáltotta, ha valami váratlannal találkozott. (belföld)
Új bölcsődét épít Szécsény önkormányzata, a város 300 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el a fejlesztésre - az önkormányzat erről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Ismeretlen fegyveresek támadtak pénteken egy mecsetre Jemen egyik délkeleti kormányzóságában, és legalább öt embert megöltek - tudatta egy névtelenséget kérő illetékes a Hszinhua kínai állami hírügynökséggel.
Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napja alkalmából mondott beszédében), hogy „a második világháború után egész Közép-Európát, annak minden népét odadobták a Szovjetuniónak és a kommunista világrendnek.” (belföld)
Továbbra is fontosak Magyarországnak a nálunk beruházó és működő vállalatok, így a kormány által kidolgozott gazdaságtámogató intézkedések a jövőben is az értéket előállító cégekre koncentrálnak – mondta tegnap Varga Mihály.