Továbbra is Belgium vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, amelyen a magyar válogatott – kilenc helyet javítva – a 42. helyen áll.
A váci Duna-part július 4. és 7. között fesztiválhelyszínné alakul át. A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón a legismertebb hazai és a V4-es országokból érkező fiatal zenekarok koncertjei mellett nemzetközi színházi előadásokkal, utcaszínházi produkciókkal, közösségi programokkal várják azokat, akik egy olyan fesztiválra vágynak, ahol a zene me
A XIV. kerületi rendőrkapitányság állatkínzás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, mert a Fővárosi Állat- és Növénykert feljelentése alapján 2019. június 13-án egy látogató utcakövet dobott egy görög teknősre - írja a police.hu.
A világjáró harmonikás utazásait hosszas szervezőmunka előzi meg, hiszen a legtöbb helyszínen klipet is készít, hogy az élményeit megoszthassa a rajongóival.
Hatalmas légyinvázió ütötte fel a fejét az Urálnál fekvő városokat és falvakat. A legyek már annyira elszaporodtak, hogy már teregetni sem lehet miattuk.
Ma este kel egybe párjával Sergio Ramos (33): a Real Madrid focistája és riporter kedvese, Pilar Rubio (41) hét év után házasodik össze, extrém körülmények között! A Spanyolországban az év esküvőjeként beharangozott eseményre igazi sztárparádét várnak, de nem csak emiatt lesz különleges a menyegző.
A rákbetegséggel való hároméves küzdelem után feladta a harcot Edith González. A mexikói teleregények sztárja 54 éves volt. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott, az utolsó filme még bemutatásra vár.
Bár a budapesti képlet jelenleg még aránylag képlékenynek látszik, a kerületek többségben már javában folyik az ellenzéki pártok és civil szervezetek közötti programegyeztetések. Az előkészületek, az ellenzéki együttműködés az őszi önkormányzati választásokra azonban nem csak a fővárosban zajlik: a nyerhetőnek tűnő nagyobb vidéki városok többségébe
Hosszú távra tervez vezetőedzőként a Kisvárda csapatánál Miriuta László (50)! Ezt azért fontos kiemelni, mert az NB I-ben szereplő fociegyüttes 2015 óta már a nyolcadik gárda, amelyet a játékosként kilencszeres magyar válogatott, frissen kinevezett tréner irányít.
Két hiánypótló kiadvánnyal jelentkezett Kovács Kati. Az énekesnő tavaly tavaszi koncertjét, amely a Pesti Vigadóban volt, DVD-n adta ki a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), korábban nem publikált koncert- és stúdiófelvételei pedig dupla CD-n jöttek ki.
Pikó András áprilisban még cáfolta, ma már maga jelentette be a Klub Rádióban, hogy elindul az őszi önkormányzati választásokon. A Civilek Józsefvárosért Civil Társaság (C8) egyik alapítója több ellenzéki párt közös polgármesterjelöltje lesz a Józsefvárosban. A rádiós műsorvezető ezt bejelentve el is köszönt a hallgatóktól.
Hétfőn életbe lép a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hálózatán a nyári menetrend és változik az 1-es villamos, továbbá a 32-es, a 219-es és a 23E busz közlekedési rendje is.
A túlélőket és az áldozatok családtagjait is mélyen megrázta és felháborította, hogy a christchurchi tömeggyilkos mosollyal az arcán tagadta bűnösségét a bíróságon.
Beismerte Prisztás József meggyilkolását Jozef Rohac a Fővárosi Törvényszéken perújítás keretében megtartott pénteki tárgyaláson. A szlovák férfi a szegedi Csillag börtönből videotechnika segítségével tett vallomást.
15 éven keresztül semmilyen módon nem érintkezhetett a külvilággal egy Angliában élő nő és 4 gyereke, mert férje fogva tartotta őket. Nem lehetett telefonja, nem találkozhatott a családjával, a gyerekekkel együtt kocsiba zárták, amíg a férfi dolgozott. Azt is megtiltották neki, hogy bevegye a gyógyszereit.
Kilenc helyet javítva a 42. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáján a magyar válogatott, miután az Azerbajdzsán elleni idegenbeli (3-1), valamint a Wales elleni hazai (1-0) Európa-bajnoki selejtezőjét is megnyerte.
Az országos tisztifőorvos vasárnap éjfélig kiadta legmagasabb, harmadfokú intézkedését, a hőségriadót. A következő napokban még melegebb lesz a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint. A kormány életbe léptette a vörös kód figyelmeztetést.
Az elmúlt egy hétben megszaporodtak a cápaészlelések az Adriai tengernél. Az kutatók szerint 30-40 éve nem látott cápafajok térhetnek vissza a kiváló vízminőség miatt a magyarok számára is közkedvelt tengerbe.
Közös polgármester- és képviselőjelölteket indít hat ellenzéki párt és két civil szervezet az októberi önkormányzati választáson Nyíregyházán - jelentették be a pártok képviselői pénteken sajtótájékoztatón, a szabolcsi megyeszékhelyen.