„Lázár János indulása az őszi önkormányzati választáson a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztért mindenképpen ’win-win helyzet” lenne Orbán Viktor számára: ha nem nyer, akkor a kihívójaként is fellépett Lázár maradna országgyűlési képviselő, s nem kerülne veszélybe a Fidesz-KDNP kétharmada, ha azonban elviszi a várost, akkor egy szimbolikusan is
Továbbra is kutatnak a Duna fővárostól délre eső teljes szakaszán a május 29-ei dunai hajóbalesetben eltűntek után - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
Egy friss felmérés szerint a legnagyobb európai munkáltatók az 5G hálózatok teljes körű bevezetését és a digitalizáció, az új technológiák támogatását várják az új Európai Bizottságtól. Ezzel egybecseng, hogy egy korábbi bizottsági tanulmány szerint az 5G hálózatok 2.3 millió munkahely létrejöttéhez járulhatnak hozzá 2025-ig.
Az amerikai gazdaság aktivitásának növekedése az előzetes adatok alapján júniusban tovább csökkent, több mint három éve a leggyengébb volt a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet pénteken publikált jelentése szerint.
Moszkva figyelemmel kíséri a Perzsa-öbölben és az Irán körül kialakult helyzetet és mindenkit önmérsékletre szólít fel - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.
Milyen lombhullató, feltűnő virágzatot nevelő növényfajok alkalmasak sövény telepítéséhez is? Melyek a legnépszerűbbek közülük? Hogyan gondozzuk az egyes sövénynövény-fajokat?
Intenzív szúnyogirtásba kezdtek országszerte, csak ezen a héten több mint 430 településen permeteznek. A nyári meleg miatt akár egy hét alatt kifejlődhetnek szúnyogok. Magyarországon több új szúnyogfaj is megjelent, amelyek Délkelet-Ázsiából származnak.
Átgondolt fejlesztések, és a hozzájuk szükséges források meghatározása nélkül felelőtlenség volna hosszú távú klímavédelmi kötelezettségeket vállalni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatót követően.
Néhány napra beköltözött a Mercedes hazánk első és eddig egyetlen Forma-1-es pályájára. A Hungaroringen azokat várták tárt karokkal, akiknek van is AMG-re pénze, mi pedig megnéztük, nekik milyen.
A fiatal házasokat célozza meg a kormány július 1-jétől elérhető, legfeljebb 10 milliós babaváró hitele. A hitel szabad felhasználású, így egy meglévő hitel is végtörleszthető vele. Kiszámoltuk: akik a meglévő lakáshitelük teljes...
Valószínűleg nincs még ember a világon, aki komolyan eljátszott volna a gondolattal, hogy láncfűrészt helyez egy hidraulikus prés alá. Szerencsére azonban itt van nekünk a Hydraulic Press Channel, és a csatornát üzemeltető finn Lauri Vuohensilta, illetve felesége, Anni.
A Világgazdaság szerint fél év alatt majdnem négyezer dolgozó tűnt el az élelmiszer-kiskereskedelemből. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete azt látja, hogy nehezen állják a versenyt a kisboltok a hipermarketekkel. Eközben gyorsuló mértékben növekszik az online vásárlások száma. Ezen belül pedig az internetes élelmiszervásárlás néz a legbizt
Elkezdődik Szolnokon a Csáklya úti Tisza-híd és a hozzá csatlakozó, Szandaszőlőst elkerülő út tervezése, a kormány az előkészítésre 1 milliárd 670 millió forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül - jelentette be a minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Szolnokon, sajtótájékoztatón.
Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségei sorra építik, tervezik a város partjain a luxuslétesítményeket, de a kispénzűeknek nem lesz hol fürdeniük.
Amennyiben a motorüzemanyagokba kötelezően bekeverendő biokomponensek arányát megnövelik, az hosszabb távon biztosíthatná a bioetanol-termelés stabilizálását, valamint a kukoricatermesztők belföldi felvevőpiacát.
Veterán autókat állít helyre, néhányat pedig elektromos meghajtásúvá alakít át egy cég Észak-Macedónia fővárosában. Munkájukhoz pénzt kapnak a kormányzat egyik innovációs alapjából, amelynek célja például a zöld-technológiák támogatása is.
Nyakunkon az újabb hőhullám, ki ne vágyna ilyenkor a saját kertjében hűsölni egy olyan medencében, ami csak az övé? Ma már azonban hagyományos medence helyett egyre többen készítenek mesterséges fürdőtavat, azaz biomedencét. Olcsóbbnak...
Az EU közös klímavállalásainak gáncsolásától, vagyis a hazai életkörülmények hosszú távú veszélyeztetésétől a magyar miniszterelnök rövid távon sem remélhet több uniós támogatást.