Komoly együttműködést kötött egy élelmiszeripari multival a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara. A stratégiai megállapodás célja, hogy további 150 hallgató vehessen részt az úgynevezett Nestlé-kurzuson, így a frissen végzett élelmiszeripari mérnökök a naprakész tudás birtokában könnyebben tudjanak elhelyezkedni.
Hollandia labdarúgó-válogatottja jutott be másodikként a Nemzetek Ligája döntőjébe, ahol vasárnap este (Sport1, 20.45) a házigazda Portugália lesz az ellenfele. Az előző évben életre hívott sorozat elődöntőjében a hollandok hosszabbítás után 3-1-re verték Angliát, amely ajándék gólokkal „lepte meg” riválisát. Az angolok a szünetben még vezettek Mar
Kihallgatta a rendőrség Neymart (27), a brazil válogatott és a francia Paris Saint-Germain játékosát, akit egy nő azzal vádol, hogy Párizsban megerőszakolta egy hotelszobában. A focista ügye óriási sajtóvisszhangot váltott ki, s aggódva figyelik a történéseket a szponzorok is. A Mastercard állítólag már fel is függesztette tervezett együttműködését
Nem tetszett a Mercedes főnökének a múlt évben a Forma–1-ről készített Netflix-sorozat, mégis úgy döntöttek csapatával, hogy 2019-ben vállalják a részvételt. Várhatóan a Ferrarival együtt.
Továbbra is a Roszatom látja el a szlovákiai atomerőműveket nukleáris üzemanyaggal, miután június 5-én Moszkvában megállapodás született a Roszatom üzemanyag-gyártó vállalata, a TVEL és a Szlovák Villamos Művek között a Mohi és Bohunicei Atomerőmű üzemanyag-ellátásáról.
Az énekesnő 39 éve él boldogságban Korda Györggyel. A hivatásuk miatt rengeteget utaztak, „vándoréletet” éltek, ezért nem vállaltak gyermeket. Boldogok így is, de a döntésük miatt mégis kaptak hideget, meleget.
Erőszakkal benyomult az úzvölgyi katonatemetőbe csütörtök délután a helyszínre csődített több ezer román megemlékező, és ott ortodox szertartás keretében felszentelték a temetőben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát. Ezután sírokat rongáltak meg, kereszteket tapostak el.
A legfrissebb szonárképek szerint döntően a gerincén, déli irányban (tattal felfelé) áll a múlt szerdai hajóbalesetben elsüllyedt Hableány - mondta a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Új műsorában a szerelmet keresik a résztvevők, de Nádai Anikó (30) a Blikknek elárulta: ő már megtalálta a boldogságot. Az RTL Klub ősszel induló régi-új társkeresője, a Házasodna a gazda műsorvezetője a Blikknek elárulta, ő kifejezetten hisz az igaz szerelemben.
Egy lövés, csupán ennyi kellett. A Marton családnak azóta se éjjele, se nappala. Odaveszett a család kedvence, Ugra, a kutya. Az esetről az ugytudjuk.hu írt először.
A világ egyik legnagyobb könyvtárának tartott New York Public Library gyűjteményébe került nemrég száz lifehack-kártya a múlt század elejéből. A Household Hacker Youtube-csatornán elővettek közülük néhány érdekeset, hogy leteszteljék őket a valóságban is – igazolva ezzel a mondást, hogy a tudás a korral nem kopik meg, csak csiszolódik.
A kukorica a legnagyobb területen termesztett, egyben legfontosabb takarmánynövényünk, bár az elmúlt években változást mutat a felhasználás szerkezete. Az élelmiszeripari hasznosítása fokozatosan nő, jelenleg mintegy 2,7 millió tonna, ezzel ellentétben takarmányként egyre kevesebbet (2,3 millió tonna) használunk fel. A hazai piacra szánt kukoricáná
Januárban volt alkalmam részt venni az Őrség szívében, Őriszentpéteren a szombati termelői vásáron. Beszédbe elegyedtem a portékájukat áruló családokkal, akik elmondták, különleges lehetőség ez számukra, amivel már évek óta élnek.
Az Egyesült Államok és Mexikó megállapodott a migráció megfékezéséről, ezért a hétfőtől kilátásba helyezett vámok bevezetését az Egyesült Államok felfüggeszti - jelentette be helyi idő szerint péntek este Donald Trump amerikai...
70 éves korában elhunyt Benke László, többszörös világbajnok magyar mesterszakács és mestercukrász - írja az atv.hu. A leggyakrabban, részben a tévéműsora miatt is, Laci bácsiként emlegetett mesterszakács a Wikipedia szerint...
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint az EP-választások eredményei után nem meglepő, hogy a DK saját főpolgármester-jelöltet állított. Deák Dániel az M1-en úgy fogalmazott: a DK célja az MSZP kannibalizálása.
A Mercedes eladásainak oszlopait mára messze nem a szedánok és limuzinok adják, sokkal inkább az SUV-k. A közepes GLC az egyik legnépszerűbb, nem csoda, szinte minden réteg talál belőle megfelelőt.
A dunai hajóbalesetnél alkalmazott szuper daru ismét rávilágított arra, hogy a rendkívüli helyzetekben csak nagyméretű és nagy teljesítményű erőgépekkel lehet eredményt elérni. Az építőiparban és a bányászatban pedig eleve csak...