Tovább folytatódik az euróbankjegyek megújítása, a kisebb címletek után most a 100 és a 200 eurósból is újat vezetnek be. Európai Központi Bank közölte, hogy új 100 és 200 eurósokat hoznak forgalomba keddtől. Az euróbankjegyeket...
A a kormány arra készül, hogy augusztus 1-jén erővel vegye el a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) a kutatóintézeteket. Az Index hozzájutott a Palkovics-féle minisztériumi tervezethez: kétharmados többséggel veszik el a kutatásokat az Akadémiától, miután nem adták önként.
A Magyar falu program pályázati folyamata egyszerű: elektronikus benyújtás után, pályázóbarát felülettel, gyors bírálattal, időben érkező támogatáshoz juthatnak a forrásokra pályázók.
Közel ezerrel kevesebb gyerek született 2019 első három hónapjában, mint egy évvel korábban, miközben majdnem hatszázzal több magyar halt meg, mint tavaly év elején.
Közel ezerrel kevesebb gyerek született 2019 első három hónapjában, mint egy évvel korábban, miközben majdnem hatszázzal több magyar halt meg, mint tavaly év elején.
Daganatos betegek esetén mindenképpen sor kerül fájdalomcsillapításra. Szükséges az életminőség javításához, de arra is gondolni kell, hogy a kifejezett fájdalom akár étkezést vagy a székelést akadályozó tényező is lehet, emiatt megoldást igényel.
Teljes harckészültségben helyezte a szerb hadsereget Aleksandar Vucic szerb elnök kedden, miután a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat több szerbet is letartóztatott Észak-Koszovóban - közölte értesülését a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
Saját bevallásuk szerint a harmincas korosztály figyel a legjobban a sebességhatárokra és a biztonsági öv használatára - derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. Minél jobb fizetése van valakinek, annál gyakrabban telefonál szabálytalanul...
Az elektromosság hatékony felhasználását megcélozva a részben vagy teljesen elektromos (hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos) meghajtások vezető fejlesztőjének számító Toyota, a Tokiói Egyetem és a megújuló forrásból származó energia értékesítésére specializálódott TRENDE olya
Megnyomta a vészcsengőt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), amiért szerinte a nukleáris energia szerepének csökkenése a globális energiaellátásban veszélyezteti az emberiség klímacéljainak elérését. Az IEA szerint az atomerőmű...
A visegrádi országok választási eredményeit az aktuális belpolitikai események mellett nagyban befolyásolták a bevándorlással összefüggő kérdések, valamint az EU folyamatosan érezhető kelet-nyugati megosztottsága.
A Gránit Bank elsőként valósította meg a világban challenger bankként definiált fiókhálózat nélküli banki működési modellt Magyarországon, de a hasonló szereplőktől eltérően a vállalati portfólió felépítését is prioritásként...
Bár kifejezetten jól indult április közepén a fogyasztók által eperként vagy földieperként ismert szamóca szezonja, a hűvös, csapadékos időjárásban lelassult a gyümölcs érése, és az árak is magasabbak az ilyenkor szokásosnál - írja a Világgazdaság
Európa történetében nem kezdődik új korszak. A szélsőségesek, bár megerősödtek, nem törtek át, a közép meggyengülve is kiállta a népieskedők rohamát. Ugyanakkor váratlanul komoly tömegek mozdultak meg a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés mellett, a szociális vívmányok megőrzéséről pedig a hangsúly ismét azok bővítésére tevődött át. Európa
Időt nyert Európa az európai parlamenti választással, hiszen a jobboldali populisták nagy előretöréséről szóló legsötétebb forgatókönyvek nem váltak valóra. Az uniós állam- és kormányfőknek azonban már a mai rendkívüli csúcstalálkozón bizonyítaniuk kellene: megértették a választók üzenetét. Az Európa-párti erőknek össze kell fogniuk, s nagyobb komp
400 milliárd forintba kerül Magyarországnak a készpénz, ebbe a keretbe több demográfiai csomag is beleférne - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Portfolio Financial IT and Disruptive Technologies konferenciáján. Ezért...
Növekedett a természetes fogyás 2019 első három hónapjában, miután 4,3 százalékkal kevesebb gyermek született és 1,6 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
Az Index megszerezte a törvénymódosítás-csomag tervezetét. Korábban Palkovics és Orbán is azt hazudta, nem államosítják a kutatóintézeteket, a tulajdon szent és sérthetetlen. Most már nem is tárgyalnak az Akadémiával.
Az osztrák államfő kedden hivatalosan is felmenti Sebastian Kurz kormányát, miután a kancellár elvesztette a bizalmi szavazást. Ausztriában szeptemberben tartanak előrehozott választást. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára azt mondta: a választási lehetőségek korlátozottak.
Korábban csak félmillió ember és könyvelő használta az Ügyfélkaput, de amióta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti az állampolgárok adóbevallását, csaknem nyolcszorosára, 3,95 millióra nőtt a regisztráltak száma - derült ki...
Senki ne legyen igazságtalan a brit miniszterelnökkel: bátran vállalt egy nehezen teljesíthető kihívást, és mindent megpróbált a nép akaratának képviselete érdekében.
Friss listát tett közzé a Bank360 azokról a pénzintézetekről, amelyeknél elérhető lesz a szabad felhasználású 10 milliós hitel. Ahogy arra számítani lehetett, a bankok többsége nem hagyja ki az állami garanciás kölcsönt. Hosszú...
Beindulnak vagy lemaradnak az inkumbens szereplők a bank- és biztosítási szektor innovációs versenyében? Lemaradtunk Európától a digitalizációban? Hol fejlődhetnének még a pénzintézeteink ebben? Felforgatja a pénzforgalmat az azonnali...
A CIB Bank kisvállalati szegmensében a kihelyezett hitelállomány 2016-2018 között 17 százalékkal nőtt, az idei év végére a 23 százalékot is elérheti a növekedés - közölte a társaság. A magyar vállalkozások 99,8 százalékát,...
Orbán Viktor szülőfaluja, Felcsút sem lógott ki a sorból a vasárnapi EP-választáson. A részvétel megugrott a településen, a kormányzópártok támogatottsága mégis csökkent.
Teljes harckészültségben helyezte a szerb hadsereget Aleksandar Vucic, miután a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat több szerbet is letartóztatott Észak-Koszovóban.
Az E.ON nevében küldött hamis e-mailekkel csalnak ki pénzt ismeretlenek. Az ilyen becsapós e-maileket természetesen nem csak a társaság ügyfelei kaphatják meg. Erre figyelj!
Az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ és a tankerületek eldöntötték: most „nem időszerű”, hogy a tanárok sztrájkoljanak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által május 29-re meghirdetett munkabeszüntetést ezért le kellett fújni. Pláne, hogy a bíróság sem tudott időben döntésre jutni abban, sztrájk idején vajon milyen „elégséges szol