További 17 éven keresztül a Veolia Energia Magyarország Zrt. termeli meg a Debrecen távhőszolgáltatásához szükséges hőenergiát, miután a társaság és a hajdú-bihari megyeszékhelyen a távhőszolgáltatói feladatokat ellátó Debreceni Hőszolgáltató Zrt. 2035 végéig meghosszabbította a távhőszolgáltatáshoz szükséges hőenergia előállításáról szóló korábbi
A talajban háromszor annyi a szén, mint a légkörben, de az erdőirtások és a rossz mezőgazdasági gyakorlatok miatt ez is kiszabadulhat, tovább melegítve a bolygót.
Heves megyében is több ezer, jelenleg állástalan, vagy közfoglalkoztatott ember elhelyezkedését segítheti a munkaadók és a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályainak szorosabb együttműködésére épülő munkaerőpiaci reformprogram bevezetése - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tavasszal folytatja a tavaly nyári tömeges méhpusztulás okainak vizsgálatát - erősítette meg az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (Omme) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Sosem volt benne semmi megbánás – így jellemzi nevelt fia a hitoktatót, aki korábbi megrontási ügye után most kisdiákjaira vetett szemet. A férfi a 7 éves gyerekeket tanórán alázta meg szexuális játékaival.
Egyre több a tisztán hazai érdekeltségű milliárdos cég Magyarországon, már közel hatezernek az árbevétele haladja meg az évi 1 milliárd forintot - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
Alapvető probléma manapság az orvosok és betegek körében, hogy nem minden esetben találják meg a közös hangot, nem értik meg egymást és ezáltal a gyógyuláshoz vezető út is meghosszabbodik.
Az álláskeresők száma 2 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nfsz) nyilvántartásában a márciusi zárónapon 278 800 álláskereső szerepelt, több mint 5 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Bizony, bizony: a vizes helyiség is sikolt némi életért. Ne feledkezz meg hát róla, csempéssz be pár odaillő növényt. És hogy melyek azok, amelyek egészen biztosan bírni fogják a körülményeket? Máris mutatjuk!
Íme, a világ egyik legegyszerűbb személyiségtesztje: csak pillants rá a képre, ne kezdj el keresgélni vagy taktikázni, csak szúrd ki a leges-legelső...
Kézben hordják a beteghordók és a hozzátartozók a betegeket a mátészalkai kórházban, mert a belgyógyászaton elromlott a lift. A Blikk írta meg először, hogy milyen nehéz helyzet alakult ki ott, ugyanis a kétemeletes épület második szintjén vannak a legrosszabb állapotban levő betegek.
Sokszor írtunk már arról, hogy az állami 10 millió forintos babaváró támogatás akkor is az egyik legjobb személyi kölcsön lesz, ha nem teljesítjük a feltételeket. Most megnézzük, melyek azok az esetek, amikor jobban járhatunk egy piaci...
A Magyar-Kazah Stratégiai Tanács 3. ülésszakának keretében vízipari együttműködési megállapodást írt alá a két ország - mondta Varga Mihály az ülést követően Kazahsztánban a Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
Az ING elemzői szerint rányomhatja ugyan a bélyegét a gazdaságra, ha a vasárnapi voksolást követően sokáig kell várni a kormányalakításra, ám arra is rámutattak, hogy a spanyol gazdaság az elmúlt évek politikai bizonytalanságai közepette is jól teljesített.
IT-gyárakat, szolgáltató központot és beruházásokat hozott Magyarországra, valamint a hazai mobilpiac második legerősebb vállalatává tette kollégáival a Vodafone-t Beck György, a vállalat elnöke. Most átadja a stafétabotot, és többek között a jövő vezetőinek képzésével foglalkozik majd.
Vastagon áraztak a belvárosi ingatlanpiacon a letelepedési kötvényesek által keresett lakások eladói, akik az ideiglenes vásárlókört a 60 millió forintnál drágább kategóriából hiányolják most.
Tavaly már 220 millió liter gyümölcslevet értékesítettek Magyarországon, a növekedés 2013 óta tart. A feldolgozást és a termékportfóliót is megújító Sió a múlt évet 12 százalékos bővüléssel zárta.
Még most sem múlt el a devizaalapú jelzáloghitelek hatása és vannak még bőven nyitott ügyek, azonban a folyamat hamarosan lezárulhat, és mindenképp sikertörténet, ami eddig végbement.
Rettenetesen széttöredezett ma a logisztikai piac, nagy része továbbra is mikro-, kis- és középvállalkozás. Félő, hogy a szervezettebb és magas szintű szolgáltatást ezek a kkv-k nem tudják olyan szinten biztosítani, mint a nyugat-európai...
Idén is megrendezik az autó- és motorsport bemutatórendezvényét, a Nagy Futamot. 2019. május 1-jén, szerdán napközben, valamint az előkészületek miatt már az azt megelőző napon, április 30-án, kedden este jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten.
A talaj károsítása gyorsíthatja a klímaváltozást, ha folytatódik a kihasználása, megállíthatatlanná válik a folyamat a bonni Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testület (Ipbes) jelentése szerint.
Szektát üzemeltet a győri B. Mónika, híveit agymosással vonta uralma alá - írta meg tegnap a Ripost. Az álpapnőnek volt kitől tanulnia: annak a hírhedt brazil csodadoktornak a tanítványa - állítása szerint általa felkent gyógyító -, akit decemberben szexuális visszaélések miatt tartóztattak le, miután 254 nő tett ellene vallomást. Joao de Deushoz m