Még a hányinger is rátört az izgalomtól, hogy mit válaszol majd Anita. Na de mit is mondhatott volna a római Trevi kútnál előtte térdelő énekesnek, mint hogy: igen.
A történetírók igen hosszú véghajrát írtak Szőke Zoltánnak, aki két évtized után távozik a sorozatból, mert magánélete nem összeegyeztethető a szerepe szerinti gonoszságával.
Januárban még azt lehetett olvasni, hogy a zűrös életű színésznek nem jött be a külföldi élet, hazaköltözött, és leggyakrabban az Örs vezér terén látják bóklászni.
A 22 éves egyetemista lány először Schmuck Andor hangjába szeretett bele, és azóta is a fellegekben jár. A korkülönbség csaknem három évtized köztük, de Eszter szemében ez előny, mert az igazi, régi vágású úriemberekre bukik.
Jót játszani érkezett a TV2 game-show-jába Lisa és Szandi, a végén 14 millió forinttal távozott. A két barátnő fontos misszióra költi A Bank eddigi legnagyobb nyereményét.
A színész apuka és fiai nem tárgyakat, hanem élményeket ajándékoznak egymásnak az ünnepeken. Kamarás Iván gyermeknapon rövid utazásra vitte a két fiát.
A zenész arcán őszinte meglepetés látszott, amikor megmutattuk neki a lánya közösségi oldalán megjelent beszédes fotót. Azonnal magyarázatot is követelt.
Új rovat idult a Bors Extra magazinban, melyben arra vagyunk kíváncsiak, mi az az első tíz címszó, amire rákeresett az internet népe az adott hírességgel kapcsolatban, és persze mit szól mindehhez az „áldozat”: Google a barátja vagy sem? Íme, néhány címszó és magyarázat Harsányi Leventéről!
A műsorvezető sokat fogyott az utóbbi hónapokban, mi pedig kíváncsiak voltunk arra, van-e oka annak, hogy ilyen jó formába került? A beszélgetősshow-k sztárja őszintén beszélt arról, hogy szeretne-e újabb saját műsort.