A magyar gazdaság fontosabb ágazatainak növekedése 2019 első két hónapjában a tavalyihoz képest még gyorsult, de a hazai gazdasági várakozások áprilisban már kétéves mélypontra kerültek - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Két éve még tünetmentes volt a népszerű színész, a Magyar Filmdíj hétvégi díjátadóján azonban kiderült: nem múlt el a betegség. Visszavonuláson nem gondolkodik, sőt új bemutatóra készül.
Szövevényes családi dráma kezd kirajzolódni a tizenegy napja fűben hagyott újszülött körül. A kórházban erősödő csöppség anyja börtönben van, apja pedig hallani sem akar róla.
Hivatásos sofőr volt az a férfi, aki fékezés nélkül, százzal száguldott egy kisgyermekeket szállító buszba az M3-as pihenőjében. Csodával határos módon túlélte a becsapódást, s napokon belül haza is térhet testvéreihez a szülei halálát a hátsó ülésről végignéző öt-éves kisfiú. A kis M. édesapja profi sofőr volt, sokan állnak értetlenül a tragédia e
Hivatalos látogatásra Marokkóba utazott vasárnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke - tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.
Bár az orvosok szerint szinte semmi esélye nem volt arra, hogy valaha gyermeke szülessen, az énekesnő mégis babát vár kedvesétől, Krausz Gábor séftől. Gabi egyelőre visszavonul, most csak a babavárásra szeretne koncentrálni.
Új római katolikus templom épült a Pest megyei Pátyon. A Szent II. János Pál pápa-templomot Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szentelte fel vasárnap szentmise keretében.
Sokan vannak, akiknek mindennapjait keseríti meg a naponta jelentkező fejfájás. Az esetek döntő többségében nincs szervi eltérés a háttérben, ám a fej- és arcfájdalmak egy részét az érzőidegek kóros működése is okozhatja.
Átadták a televíziós forgalmazású alkotásoknak járó Magyar Filmdíjakat április 27-én, szombaton este Budapesten, a Pesti Vigadóban. A Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával rendezett 5. Magyar Filmhéten az akadémia tagjai titkos szavazással döntöttek a 45 díj odaítéléséről. A Tre
Teljes agymosással veti uralma alá szektája tagjait egy győri nő, aki magát a brazil csodadoktor által felkent gyógyítónak és Ízisz istenasszony reinkarnációjának mondja. Elsősorban betegekre és magányosokra, könnyen befolyásolható személyiségekre veti ki a hálóját.
Akkor dönt a bíróság Bene László feltételes szabadlábra helyezéséről. Az 1996-ban életfogytiglanra ítélt férfi több mint húsz évnyi raboskodás után szabadulhat - írja a Pesti Srácok.
A csetelés nem csak a fiatalabb generáció mindennapjait szövi át; szinte mindannyian használunk valamilyen felületet vagy alkalmazást, amellyel azonnal,...
A hajléktalanok mellett egyre több a nagycsaládos és a nyugdíjas az ételosztásokon. Budapesten vasárnap több százan álltak sorba egy tál meleg ételért és tartós élelmiszercsomagért.
Az elmúlt héten igen változatos időjárásban volt részünk. Nyáriasan meleg napok váltakoztak hűvösebb időszakokkal, a szeles idő hozott némi csapadékot, de továbbra is nagy az aszály. A növények fejlődésére és a károsító helyzetre is a szárazság nyomja rá bélyegét. Az őszi árpa kalászol, a búza 2. szárcsomós stádiumban van, a tavaszi kalászosok bokr
Megbecsülni is nehéz, mekkora kárt okozhatott egy most leleplezett kínai sufnilegógyár a játékokat eredetileg gyártó dán vállalatnak. Peking véget vetne a hamisításoknak.
Egész héten marad a szeles, csapadékos időjárás. Május első napjaiban helyenként 20 fok körül, a hétvégén viszont néhol csak 10 fok körül alakul a hőmérséklet, hajnalban pedig akár 2 fokig is hűlhet a levegő.
A tendernyertes gyógyszeripari cégnek ahhoz, hogy időre garantálja a bárányhimlő elleni 185 ezer vakcinát, jelentős logisztikai átszervezést kellett végrehajtania.
Évről évre nő az allergiás betegek száma, körülbelül minden negyedik magyar érintett. Allergia elleni készítményből, antihisztaminból április és szeptember között másfélszer annyit váltunk ki, tavaly áprilisban 560 ezer dobozzal...
A tapasztalt devizakereskedőket 1998-ra emlékezteti, hogy a kamatemelési ciklus közepén most egy vészkamatvágást áraz az amerikai kötvénypiac. Bár a közgazdasági érvek és a legtöbb elemző nem áll ki a dollár mellett, a beszűkült kereskedési sávokból erősödéssel törhet ki az amerikai deviza.
Sosem látott modellinvázióba fogott a Toyota 2019-ben: a világ legzöldebb autógyártója egyetlen év alatt 7 vadonatúj modellt mutat be Európában, amelyek közül 5 alapvető hatással lehet a magyarországi újautópiac további zöldülésére is. Vadonatúj generációval jelentkezett ugyanis az év első felében a világ legnépszerűbb SUV-ja, a Toyota RAV4 épp úgy
Átfogó zeneipari jelentés készült, amiből kiderül, noha 2014-ben már úgy tűnt, vége a zenei felvételek világának, a digitális átállással új erőre kapott a növekedés.
Ha valaki felvett egy átlagos kamatozású, 20 éves, 10 milliós lakáshitelt használt lakás vásárlása céljából 2012-ben, akkor még arra számíthatott, hogy csaknem 25 millió forintot kell majd visszafizetnie a kamatokkal együtt. Aki viszont...
Van pár dolog, amit még együtt emlegetni is bűnnek tűnik, ilyen a dízel és a kabrió szavak. De mi van akkor, ha egy kimondottan finom járásúra, erősre és sportosra reszelt dízelről van szó?