2019. április 9. kedd

ápr. 9
9:35
Meglepő szabálysértésért büntethetik a Petőfi hídról ugró férfit (Ripost)
A Dunába ugrott egy férfi a Petőfi hídról, a Boráros térnél még vasárnap este. Az arra közlekedő hajósok vették észre a merész alakot, a vízen dolgozók rádión keresztül értesítették a vízirendőröket.
ápr. 9
9:36
Családvédelem: éppen azok maradnak ki, akik a leginkább rászorulnának (Pénzcentrum)
A 2018-as év a Családok éve volt és számos családvédelmi intézkedés lép majd életbe idén is. Azonban vannak a családvédelmi akciótervnek hátulütői is, amelyről kevesen beszélnek. A Hintalovon Alapítvány ezért idén már harmadjára...
ápr. 9
9:36
Ilyen lesz a Kona kistestvére, a Hyundai Venue (Auto Pult)
Januárban még csak egy kósza hír volt, hogy a Hyundai és a Kia kicsi, városi crossoverekkel készül, mostanra azonban úgy tűnik, hogy mindez nagyon is valóság. A Hyundai ugyanis rajzok formájában újabb ízelítővel jelentkezett a Venue névre keresztelt modelljéről, amely a Kona alá sorol majd be a kínálatba, bemutatója pedig április 17-én, a New Yorki
ápr. 9
9:36
Pedofília gyanúja miatt vizsgálatot indított a japán katolikus egyház (ATV)
A japán katolikus egyház kedden bejelentette, hogy pedofília gyanúja miatt belső vizsgálatot indít a klérus több tagja ellen.
ápr. 9
9:39
Miért a nagy olajcégek lehetnek a megújuló forradalom győztesei? (NRGreport)
Nem, nem azért amiért az ember elsőre gondolná. A Goldman Sachs olajelemzője, Michele della Segna, egy sokkal életszerűbb magyarázatot ad, amivel magam is egyetértek. Az olajcégek ugyanis nem a megújuló projekteken fognak sokat keresni – ezt főleg PR és részvényesi okból teszik, nem a hatalmas kecsegetőtő megtérülés miatt - hanem pont a tradicionál
ápr. 9
9:39
Elképesztő, mekkora gázsit kap az Eurovízión Madonna mindössze két dalért (Life)
Ez már túlzás.
ápr. 9
9:39
Könnyebben lehet jelentkezni az online ASP járványügyi képzésre (Agrofórum)
Egy nemrég zárult fejlesztésnek köszönhetően immár önállóan is regisztrálhatnak a vadászok a Nébih Távoktatási Rendszerébe. Az új funkcióval még egyszerűbbé vált az online Asp járványügyi képzés teljesítése. A gördülékeny egyéni regisztráció érdekében a hivatal részletes útmutatót is készített a folyamatról.
ápr. 9
9:39
Hamarosan repülsz? – 5 dolog, amit a saját érdekedben semmiképp se tegyél meg (Spabook)
Míg korábban a repülős utazás igazi luxusnak számított, addig mára már rengeteg olcsó fapados járatot lehet találni, amelyek segítségével...
ápr. 9
9:42
Aneurysma ruptura - Életet veszélyeztető súlyos állapot (WebBeteg)
A verőerek tágult szakaszainak, az úgynevezett aneurysmáknak egyik legnagyobb veszélye az elvékonyodott érfal megrepedése (aneurysma ruptura). Függetlenül attól, hogy az értágulat a hasi, mellkasi, agyi ereken, esetleg a végtagokat ellátó érben vagy a szív körüli koszorúserekben található, rupturája mindenképpen azonnali orvosi beavatkozást igénylő
ápr. 9
9:42
Rába-közgyűlés: kiegészítették az egyik napirendi pontot (Portfolio)
A Rába április 11-én tartja éves rendes közgyűlését, amelynek napirendi pontjairól korábbi cikkünkben már beszámoltunk. A társaság mostani tájékoztatójában viszont jelezte, több kiegészítést is indítványozott. A Rába által...
ápr. 9
9:42
Mínuszban nyitott Nyugat-Európa (vg.hu)
Valamennyi vezető európai börze elhasalt nyitáskor.
ápr. 9
9:44
Csődbe ment a kriptotőzsde, amelynek vezetője a sírba vitte magával az ügyfelei pénzét (Portfolio)
Csődbe ment a QuadrigaCX, egy kanadai kriptotőzsde, melynek tulajdonosa meghalt és a sírba vitte magával az ügyfelek offline tárcáinak jelszóit - írja a Cointelegraph a CBC értesülései alapján. A Nova Scotia-i legfelsőbb bíróság hagyta...
ápr. 9
9:44
Idén 470 milliárd forintra pályázhatnak a termelők (vg.hu)
Az idei kiírásban változás többek között, hogy új gyümölcskultúrákra is kérhető támogatás.
ápr. 9
9:45
Megugrott a magyar infláció: jócskán drágult az életünk (Menedzsment Fórum)
Idén márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
ápr. 9
9:45
Nagy újdonságok a Balatonnál (Infostart)
595 millió forintos fejlesztéssel a déli parton is vízitúra megállóhelyeket alakít ki a Magyar Kajak Kenu Szövetség.
ápr. 9
9:45
Kilenc hónap után nyert ismét meccset Balázs Attila (m4sport.hu)
A 7-szeres magyar bajnok a Murciában zajló torna 2. fordulójában győzött.
ápr. 9
9:45
Új rekord: körbeutazták a világot egy elektromos autóval (NRGreport)
Az elektromos autóval megtett leghosszabb út rekordját állította fel elmondása szerint egy holland férfi, aki vasárnap érkezett Sydney-be, Amszterdamból indult 95 ezer kilométeres világ körüli útja utolsó állomására.
ápr. 9
9:46
Növekvő árbevétellel zárta a 2018-as évet az AutoWallis (vg.hu)
A tőzsde autós vállalata a nemzetközi standardok alapján 65,5 milliárd forintos árbevétel mellett 2,1 milliárd forintos EBITDA-t ért el.
ápr. 9
9:47
Egyre drágább a nyugdíjasok élete, jöhet a kompenzáció (Menedzsment Fórum)
Három hónap alatt 3,16 százalékkal nőtt az inflációjuk.
ápr. 9
9:48
Brazil sztárfocista látogatta meg a kórházban a legendás Pelét (Blikk)
Neymar meglátogatta a kórházban fekvő egykori legendás labdarúgót, Pelét.
ápr. 9
9:48
8 évre ítélték az éjszaka nőkre vadászó zuglói erőszakolót (ATV)
Első fokon 8 év börtönbüntetésre ítélték a most 30 éves K. Balázst, aki 2016 decembere és 2017 áprilisa között négy nőt támadott meg Zuglóban.
ápr. 9
9:51
Könnybe lábadt Lerch István szeme! Erre a jó hírre nem számított (Blikk)
Nagy az öröme.
ápr. 9
9:51
A NBA-játékosoknál fölényesen Michael Jordan minden idők legjobbja (m4sport.hu)
LeBron James és Kobe Bryant között nagy csata volt a második helyért.
ápr. 9
9:51
Hargitai Miklós: Az igazi hét pont (Tiszta Jövő)
Öt éve még volt program.
ápr. 9
9:53
Magyar Liberális Párt: Lépjünk fel közösen a rasszizmus ellen! (Tiszta Jövő)
A Magyar Liberális Párt a rasszizmus elleni közös fellépésre szólít fel a romák világnapján. A cigányság szerves része a magyar társadalomnak; közös felelősségünk, hogy a legnagyobb hazai kisebbség jogait és kultúráját védelmezzük.
ápr. 9
9:54
Bizarr eset rázta meg Spanyolországot: egy amputált péniszű férfi kószált az utcákon – Ez történt vele???? (Blikk)
Már a második ember kerül elő Spanyolországban, akinek félig amputálták a péniszét.
ápr. 9
9:54
Mélypont közeléből próbál visszakapaszkodni a forint (Portfolio)
Hétfőn korábbi mélypontja közelében is járt a forint az euróval szemben, a 322-es szintet nyaldosta a jegyzés. Majd onnan jött egy kis korrekció, így a keddi nap 321 körül indul, kicsit enyhül a nyomás a magyar devizán.Nagy ingadozás...
ápr. 9
9:57
72 ezer néző előtt avattak bajnokot az NCAA-ben (m4sport.hu)
Története első bajnoki címét szerezte a Virginia.
ápr. 9
10:00
Drámai fordulat Mészöly Kálmán egészségi állapotában (Infostart)
Elképesztő betegségsorozat sújtotta a Vasas és a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás játékosát és edzőjét, de úgy tűnik, a szervezete és az akaratereje segítségével ő kerekedik felül.
ápr. 9
10:00
Csatlakozott a rendbontó utasok elleni kampányhoz a Wizz Air (hirado.hu)
Egyre többször zavarják meg a repülést rendbontó utasok.
ápr. 9
10:00
Betiltaná a bitcoinbányászatot Kína (Portfolio)
Betiltaná a kínai tervgazdálkodási hivatal a bitcoinbányászatot - írja a Reuters. A Nemzeti Fejlesztési és Reform Testület 2011 óta folyamatosan közli azoknak a tevékenységeknek, iparágaknak listáját, melyeket támogatna, korlátozna...
ápr. 9
10:00
Olyan jelöltet indít a Belvárosban a baloldal, aki nem kötődik a kerülethez, viszont érintett lehet egy helyi ingatlanügyben (444.hu)
Az MSZP ragaszkodik Tüttő Katához, akinek élettársa százmilliós ingatlanüzletet bonyolít az önkormányzattal.
ápr. 9
10:02
Idén 470 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők (hirado.hu)
A kérelmeket május 15-ig lehet benyújtani.
ápr. 9
10:03
Mészáros Lőrinc lánya lehet a cégbirodalom vezetője (Menedzsment Fórum)
Mészáros Beratrix az Opus és a beolvadó Konzum egyesülésével létrejövő óriáscég elnöki pozíciójának a várományosa.
ápr. 9
10:03
Őrjöngő férfi ment neki Sebestyén Balázs autójának (BorsOnline)
Többször nekiment a parkoló autójának, majd valamilyen vegyszerrel teleöntötte az üléseket egy dühöngő budai sofőr, miközben a rádiós békésen vacsorázott családjával egy étteremben.
ápr. 9
10:03
Szabadon engedik a "cetbörtön" foglyait (Kripto Akadémia)
Megállapodás született az orosz cetbörtönben fogva tartott összes delfin szabadon engedéséről - jelentette ki Oleg Kozsemjako, az orosz Távol-Kelet Tengermellék régiójának kormányzója hétfőn a Szrednyaja-öbölnél. (Zöldzóna)
ápr. 9
10:03
Újabb parkolási trükközésre készültek Karácsony Gergelyék, de a KDB megakadályozta (HírTV)
Szánalmas módon igyekezett a Karácsony Gergely vezette önkormányzat kikerülni a valódi versenyt és odaítélni a C-Ware-nek, az újabb mintegy félmilliárdos projektet.
ápr. 9
10:03
Céline Dion megszólalt: Így reagált az anorexiájáról szóló pletykákra (Femcafe)
Ez áll a drasztikus fogyás hátterében.
ápr. 9
10:03
Itt az idő? Meghan Markle édesanyja árulhatja el a baba érkezését (Life)
Londonba érkezik a hercegné édesanyja.
ápr. 9
10:05
3 kötelező alapdarab tavaszra, ami minden nőnek jól áll (Femcafe)
Akkor is kisegítenek, ha nem tudod, mit vegyél fel.
ápr. 9
10:05
Pikáns történet: meztelenül találta magát az út közepén Oszter Alexandra (Life)
Ez történt.
ápr. 9
10:06
Ezt kell tenned tavasszal az orchideával és nem fogja abbahagyni a virágzást (Blikk)
Mutatjuk, hogyan gondozd.
ápr. 9
10:06
Növekvő árbevétellel zárta a 2018-as évet az AutoWallis (ProfitLine)
Közzétette konszolidált beszámolóját az AutoWallis Nyrt., melyből kiderül, hogy a tőzsde autós vállalata a nemzetközi standardok (Ifrs) alapján 65,5 milliárd forintos árbevétel mellett 2,1 milliárd forintos Ebitda-t (pénzügyi tételektől, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ért el. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság új részvény
ápr. 9
10:06
Feketén-fehéren a számok: több mint 30 ezerrel ér kevesebbet egy nő munkája (Pénzcentrum)
Januárban a teljes munkaidőben dolgozó férfiak átlagfizetése 367 700 forint volt, míg a nőké 311 300 forint. A különbség bruttó 56 400 forint, vagyis 21 százalék - írta a Privátbankár a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi közlése...
ápr. 9
10:06
Képekben a budapesti 3-as metró felújítása (ATV)
Április 6-ától kezdve folytatódik Budapesten a 3-as metró felújítása, jelenleg a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér közötti szakaszon.
ápr. 9
10:09
Kilenc magyar kick-boxos világkupaarany Isztambulban (m4sport.hu)
Ezúttal a hölgyek vitték a prímet.
ápr. 9
10:09
Az Operaház 28 énekeséből 15 vallotta magát afroamerikainak, hogy megmentsenek egy darabot (SzMo)
Az igazgató azért kérte az énekesektől a nyilatkozatot, mert Magyarországon nincs bőrszín-nyilvántartás.
ápr. 9
10:09
Eltűnt a kezdeti tűz? Praktikák, amivel visszahozhatod a kémiát a kapcsolatodba (Spabook)
Most biztos sok nő azt kérdezi, vajon ez lehetséges? Nem csak valamilyen szánalmas próbálkozásnak tűnik majd párja szemében? Nos, mi mindenképpen...
ápr. 9
10:12
2023-ra építené meg a kormány a Budapest-Belgrád vasutat (Portfolio)
Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének mielőbbi megvalósítása mellett - jelentette ki Varga Mihály a Kínai Eximbankkal folytatott tárgyaláson Pekingben. A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint április...
ápr. 9
10:12
A világ legrégebbi hajóroncsára bukkantak a török partoknál (hirado.hu)
Az emberiség történetének egyik legkorábbi, ipari terméket szállító hajói közé tartozhatott.

Keresés