Haza- és családvédelem, illetve a jövő megmentése - ezek mögé a hangzatos címek mögé bújt egy csapat német neonáci, aki azt akarta: engedélyezzék, hogy megemlékezhessenek Hitler születésnapjára. Mindössze maréknyi elvtestvér volt kíváncsi az egykori diktátor köszöntésére a nyugat-németországi Ingelheimben.
2012 talán legjobban várt filmje A hobbit – Váratlan utazás volt. Majd tíz esztendő telt el Aragorn megkoronzása után, míg a törpök (orkok, vargok és koboldok stb.) újra föltűntek a mozivásznon. Ezúttal is Peter Jackson keltette élete őket, aki A Gyűrűk Ura-trilógiát vitte sikerre. Most sem adta ennél alább. A hobbit-trilógia filmjei (Váratlan utaz
A jövő héten változékonyabb lesz az időjárás: a napsütés mellett többször várható eső és erős, olykor viharos szél is. A hét második felében akár 28 fok is lehet, de a hét végére mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. a Hegyvidéki Önkormányzattal közös szervezésben, immáron XVI. alkalommal rendezi meg az "Előzd meg a Fogaskerekűt!" elnevezésű futó-kerékpáros-túrázó sporteseményét. 325 méteres szintkülönbséget kell megtenni futva vagy kerékpáron.
Magyarország minden polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a Srí Lankán húsvétvasárnap szállodák és katolikus templomok ellen elkövetett robbantásos merényletekben elhunyt ártatlan emberek hozzátartozóinak és barátainak a Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i államfőnek küldött részvéttáviratában.
Két magyar is dobogós helyezést ért el a világ egyik legkegyetlenebb futóversenyén Japánban. Maráz Zsuzsanna a nők között másodikként, Rostovics Miklós a férfiak közt harmadikként teljesítette a Szakuramicsin 250 kilométeres távját - futva.
A húsvéti tojás festésnek mindig kiemelt szerepe van az ünnepekben. Most összegyűjtöttünk pár különleges fajtát, hogy némi inspirációval szolgáljunk, mielőtt megérkeznek a locsolók.
Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelemben - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Srí Lanka-i kormányfőnek a szigetországban húsvétvasárnap végrehajtott, sok áldozatot követelő robbantásos merényletek miatt küldött részvéttáviratában.
Babos Tímea győzött, Stollár Fanny és Bondár Anna viszont kikapott a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztorna selejtezőjének első fordulójában, vasárnap.
Srí Lanka miniszterelnöke Ranil Wickremesinghe egy sajtótájékoztatón mondta el, bár neki nem volt tudomása a támadások lehetőségéről, a helyi hatóságok egy hete rendelkeztek információval a húsvétvasárnapra tervezett robbantásokról.
Hat óra után már senki sem mehet a szállásán kívülre, emellett blokkolták az internetet, a hívásait - erről beszélt egy Srí-Lankán tartózkodó magyar lány, Noll Eszter.
Egy közös családi képet rakott ki reggel a Srí Lanka-i támadás első megnevezett áldozata, Nisanga, aki tévés szakácsként ismert anyukájával együtt halt meg a robbantásban.
Nagy erőkkel zajlik a nyomozás a Notre-Dame leégésének ügyében, egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a lift és egy rövidzárlat lehet a felelős a lángtengerért.
Volodimir Zelenszkij toronymagasan nyerte az ukrán elnökválasztás második fordulóját a vasárnap esti urnazárás után közzétett első exit poll-felmérés eredménye szerint.
Négyszázötvenmillió forinttal támogatja több karitatív szervezet elektromosgépjármű-beszerzését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - tudatta tárca szombaton közleményben.
Egy 3500 éves sírt, valamint egy legkevesebb i. e. 1069-ből való koporsót és benne egy múmiát tártak fel a régészek a dél-egyiptomi Luxor két helyszínén - írja az Egypttoday.com.
Szeretném megkérdezni, hogy a mindennapos hajmosás mennyire ártalmas a fejbőrre, illetve a hajra? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az amerikai egyesült államokbeli Coeur d'Alene-ben van egy 110 éves nyírfa, amely elkezdett kiszáradni, ezért az ingatlan – ahol a fa megannyi évtizeden át magasodott – tulajdonosa úgy döntött, kivágatja azt. Azonban nem teljesen.
A következő években is Közép-Kelet-Európa lehet a kontinens növekedési motorja, ennek is köszönhető, hogy Kína vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Csiang Csien-csinggel, a Kína-Közép-Kelet-Európa tőkebefektetési alap (SINO-CEE Fund) elnökével folytatott tárgyalását követően a szaktárca csütörtök
A jól ápolt szakáll vagy borosta manapság igencsak menő. Így nincs is annál bosszantóbb, mint amikor a férfiember dús arcszőrzetre vágyik, de csak egy pár jelentéktelen pamacs jelenik meg az arcán. Szerencsére ez a helyzet a legtöbb esetben kezelhető egy kis odafigyeléssel.
Az Egyesült Államokkal az élen nyugati országok sora igyekszik minél jobb politikai-gazdasági kapcsolatokat kiépíteni Vietnammal. Az ázsiai ország elképesztő gazdasági fejlődést produkál, és sok tekintetben Kína egyértelmű versenytársa lett. A Hetek helyszíni riportja.
Egy sima copfot, egy egyszerű eltűzést de akár egy kibontott hajviseletet is varázslatossá tud tenni egy-egy fonott tincs. Ezeknek a szuper frizuráknak...