Az Európai Bankhatóság márciusban tette közzé a banki vezetők javadalmazására vonatkozó adatokat és trendeket. Az európai bankokban az egymillió euró feletti éves jövedelemmel rendelkező bankárok száma eszerint 2017-ben 4597-ről 4859-re...
Már korábban is lehetett hallani róla, hogy a Ford az EcoSport és a most bemutatkozott vadonatúj Kuga közé szeretne beékelni egy újabb crossovert, ám eddig semmilyen részletet nem árultak el az autóról a gyáriak. Most azonban már egy képpel karöltve osztották meg velünk, hogy a korábban egy sportos kis kupéról ismerős Puma nevet kapja majd az újdon
Húsz éve antidepresszánsokat szed a Neoton egykori énekesnője, de vágyik a közönség szeretetére és a zenélésre. Most visszatér a színpadra - írja a borsonline.hu.
A júniustól elérhető megtakarítási formával a lakosságnál lévő állampapír-állomány öt év alatt akár meg is duplázódhat, így 2023-ra elérheti a 11 ezer milliárd forintot.
A tegnapi fordulat utáni forinterősödés ma folytatódik, 320 alatt az eurónkénti ár. A tőzsdék szárnyalnak viágszerte, a BÉT azonban ma nem mozdul, igaz, ezt örökös csúcsán teszi. Ugyancsak csúcson az olajár.
Nem történt jelentős meglepetés a hét eleji tárgyalásokhoz képest, a BKV és a szakszervezetek 8%-os bérfejlesztési megállapodással zárták le a több hónapja tartó „izmozást”. A BKV sikerként kommunikálja a tárgyalást, amiben nem mindenki ért egyet. Ami viszont fontos számukra: sztrájktól sem kell tartaniuk.
György László az ITM gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára a megnyitójában elmondta, az elmúlt években az építőipar nagyon jól teljesített.
A jövő héten a világon elsőként vezetnek be ultra alacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ) London belvárosában, ahová a nem megfelelő károsanyag-kibocsátású járművek a nap 24 órájában, a hét minden napján csak díjfizetés ellenében hajthatnak be, átlagosan 12,5 fontot (4690 forint) kell fizetniük az autóknak a meglévő dugódíj mellett.
Rengeteg ember otthon találja meg az igazi nyugalmat, ami teljesen természetes. De akkor a legjobb az élmény, ha kihozzuk a maximumot kis kuckónkból, amit tökéletesen a saját ízlésünk szerint alakítunk ki!
Tavaly 0,8%-kal emelkedett a magyarországi villamosenergia-fogyasztás 2017-hez képest, és az év során a korábbi rendszerterhelési csúcs is több alkalommal megdőlt - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2018....
Van valami érdekes szellemi mozgás a Söndörgő pályaívében, ami hol erősebben, hol gyengébben az egész nemzetközi népzenei, világzenei, neofolk szcénát jellemz
Egyre több gyártó- és termelő vállalat kísérli meg külföldi munkavállalókkal megoldani a munkaerőhiány és a fluktuáció problémáját. Az eddigi tapasztalatok fölöttébb kedvezők, azonban nem árt több szempontot megvizsgálni. Erről...
Ők a local guide-ok, akik javítják a techvállalat térkép-szolgáltatásának pontatlanságait. A magyar önkénteseknek kinéz néhány friss feladat, mert szerdától ismét útnak indul a Google Maps utcaképeket rögzítő autója, hogy körbefotózza az ország hét nagyvárosát.
Sikeresen zárultak az idei bértárgyalások a BKV Zrt.-nél, a megállapodás értelmében április elsejével nyolc százalékkal nőtt a dolgozók alapbére - közölte a cég.
Elismerte Varga Mihály a korábbi értesülést, június 1-től valóban jön az új lakossági állampapír, olyan kamatozással, amilyet korábban még nem láttunk. 2019.04.03 11:11 Új lakossági állampapír a láthatáron: jöhet a Nemzeti Kötvény...
Ma délelőtt benyújtotta lemondását Theresa May kormányfőnek a Walesért felelős miniszter Nigel Adams arra hivatkozva, hogy May tegnap nagy hibát követett el azzal, hogy az ellenzék vezérével kezdeményezett tárgyalásokat a politikai patthelyzet...
Meg kell tanulnunk az aktuális divatszíneket a saját adottságainkhoz mérten viselni. Idén például a neonszínek, a körömvirágsárga, a korallos, narancsos árnyalatok, az élénk zöldek, lágy kékek és az állatminta is mind a tavaszi toptrendek között szerepelnek, és szinte mindegyik nagyon intenzív, keveseknek igazán jól álló árnyalat, irányzat. Ezért f
Elkezdte az önvezető autók tesztelését a Volkswagen Hamburgban, öt elektromos Golfot állít szolgálatba, amelyek egy három kilométeres szakaszon járkálnak majd a kikötővárosban. A járművek lézeres szkennerekkel, radarokkal, ultrahangos...
A csaknem egy éve hatályba lépett európai uniós adatvédelmi csomag a korábbinál nagyobb kötelezettségeket ró az adatkezelőkre, akik erre nem mindig vannak felkészülve - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság...
„Volt anyuka, aki a nyakamba borult, hogy azóta szeret olvasni a gyermeke, amióta kapott szemüveget.” A legelhagyatottabb kárpátaljai falvakban vizsgálja a gyermekeket és felnőtteket a Katolikus Karitász Orvosmissziója. Vojcek Lászlóval, a szervezet vezető orvosával megrázó történetekről, a magára hagyott százötvenezres magyarságról és a segítségny
Külföldi terjeszkedésre készül a BDPST Group. Az ingatlanfejlesztő vásárlási céllal több külföldi ingatlanegyüttest is vizsgál, ugyanakkor Magyarországon is folytatódnak a cég fejlesztései: az Adria-palota, a turai Schossberger-kastély...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által ellenőrzött 17 kórház egyikének sem volt teljesen megfelelő a gazdálkodása a vizsgált időszakban, azaz 2016 és 2018 között - hangzott el az ÁSZ sajtótájékoztatóján.