2019. április 3. szerda

ápr. 3
18:54
Bemutatták Teleki Pál eddig ismeretlen búcsúleveleit - kiderült, mi vezetett az öngyilkosságához (SzMo)
Teleki Pál miniszterelnök 1941-es öngyilkossága előtt írt búcsúlevelet többek között Incze Péter magántitkárához, ezek azonban eddig ismeretlenek voltak.
ápr. 3
18:57
Aleksandar Vucic mégis újraindul a pártelnöki posztért (Kripto Akadémia)
A szerb államfő azt mondta: párttársai vélhetően ismét őt jelölik, és amennyiben ez így lesz, elfogadja a felkérést. (Külföld)
ápr. 3
19:00
Ki nyeri a XXI. századot? (Infostart)
Orbán Viktor és kormánya 2010 után politikai választ adott a válságra, ami kiverte a biztosítékot a nyugati elit körében - mondta Schmidt Mária a megújult XXI. Század Intézet budapesti konferenciáján. A Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott: mára a legnagyobb kritikusok is elismerik a magyar válságkezelés eredményét.
ápr. 3
19:00
A kormány nem ellenzi a Frontex megerősítését (ATV)
A Fidesz szerint: nincs ellentmondás Orbán Viktor korábbi nyilatkozata és a kormány brüsszeli képviselőjének mostani szavazata között. A miniszterelnök korábban zsoldosoknak nevezte a Frontex katonáit, hétfőn azonban Brüsszelben már nem utasították el a közös határvédelmi egység jogainak és támogatásának bővítését.
ápr. 3
19:00
KDNP: Nem állhat helyre Szíria a helyi keresztény egyházak megerősítése nélkül (USAracing)
A kormánypárti EP-képviselő hangsúlyozta, ha a keresztények elmenekülnek a konfliktusok elől, az az ország jövőbeni kibontakozását, biztonságát, társadalmi struktúráját alapvetően érinti.
ápr. 3
19:00
Rövidítik az egyéni férfi teniszdöntőt a tokiói olimpián (m4sport.hu)
A párosok és a vegyes párosok küzdelmeiben lesz változás.
ápr. 3
19:03
Hólyagosra égette a csecsemő fenekét egy felelőtlen ápolónő, pedig az anya könyörgött, hogy hagyja abba gyermeke kínzását – (BorsOnline)
Egy tíz hónapos kisfiú életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor egy felelőtlen ápolónő közel száz fokos vízzel adott neki beöntést.
ápr. 3
19:06
A CRS-rendszer árnyoldala (vg.hu)
Az adóelkerülés ritkán volt a fő motivációjuk azoknak, akik külföldön rejtették el a pénzüket.
ápr. 3
19:06
Az érzelmi megcsalás is „számít”? – egy pszichiáter véleménye és tanácsai (Spabook)
Mint a legtöbb nőnek, Renének is két férje volt: egy rendes házastársa és egy munkahelyi férje, egy okos, izgalmas, humoros ember, akivel napi...
ápr. 3
19:08
Ariana Grande és Drake jól megtolták a globális zeneipar szekerét (vg.hu)
A zeneipar 2018-ban 19 milliárd dollár bevételt ért el, 9,7 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben.
ápr. 3
19:09
Putyin dedikálta Oroszország első Mercedesét (Infostart)
A német Daimler autógyártó konszern átadta első oroszországi Mercedes gyárát szerdán, csaknem két évvel azután, hogy lerakták az alapkövét a Moszkvától északnyugatra található ipari parkban.
ápr. 3
19:09
További lépéseket tesz a kórházak fenntartható működéséért az Emmi (hirado.hu)
Az Emmi szerint az intézmények adóssága a balliberális korszak egyik súlyos mulasztása.
ápr. 3
19:09
Kórházba vitték a világ leghíresebb focistáját (Ripost)
A 78 éves, háromszoros világbajnok brazil labdarúgónak magas láza van, de nincs életveszélyben.
ápr. 3
19:09
Magyarországot akarja gyengíteni Gyurcsány (Ripost)
A Fidesz kommunikációs igazgatója sajtótájékoztatón mondta el véleményét többek között arról, hogy Gyurcsány Ferenc megszüntetné a Terrorelhárítási Központot (TEK). Hidvéghi szerint a DM Magyarország védelmi képességét akarja gyengíteni.
ápr. 3
19:10
A frankfurti tőzsde napja volt a szerda (vg.hu)
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. A pesti börze minimális veszteséggel fejezte be a napot.
ápr. 3
19:11
Cristiano Ronaldo szerelmének elege lett, kipakolt (Ripost)
Tényleg gyarapodóban a család. Meglepő vallomással állt elő a futballsztár kedvese.
ápr. 3
19:11
Több százezer forint támogatás jár, most kell belevágni a felújításba (Ripost)
Folytatódik az Otthon melege program, amelynek segítségével könnyen korszerűsíthetjük a fűtést lakásunkban.
ápr. 3
19:12
Az NB2-es Soroksár kivágta a Puskás Akadémiát a Magyar Kupából (444.hu)
Tizenegyespárbajban győztek a soroksáriak, így ők elődöntősök.
ápr. 3
19:15
Nem bírta a magaslatot a BUX, 320 alá csúszott vissza az euró (Privátbankár)
A mai nap elején még csúcsot döntött a BUX index, a nap végére azonban kissé lejjebb csorgott. A forint nagyot erősödött és így újra 320 alatt jegyzik az eurót. Jó a hangulat a tőzsdéken, különösen a német index szállt el az autóiparnak köszönhetően.
ápr. 3
19:18
Kiderült, mit csináltak az oroszok a magyar titkosszolgálatnál (Infostart)
Befejeződött az úgynevezett kémügy iratainak minősítését áttekintő felülvizsgálat, amelynek eredményeként a minősítés megszűnt, az iratokból a Legfőbb Ügyészség kivonatot tett közzé.
ápr. 3
19:18
Melyik Trónok harcás természetfeletti lény lakozik benned? A csillagjegyed elárulja (Joy)
Vajon a Trónok harca lényei közül melyik áll legközelebb hozzád? A horoszkópod megválaszolja!
ápr. 3
19:18
Mindenhol rendőrök traffipaxoztak szerdán (ATV)
24 órás folyamatos sebességmérő akciót tartanak a rendőrök az egész országban. Magyarország már ötödik éve vesz részt az összeurópai akcióban. A Speedmarathon célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a közlekedés biztonságának fenntartása nem csak a rendőrség dolga. Ilyenkor egy nap alatt átlagosan 1000 helyszínen, 4000 autóst bírságolnak meg.
ápr. 3
19:18
Tündéri: Így ünnepelte első születésnapját Kapócs Zsóka kisfia (Femcafe)
Nagyon cuki.
ápr. 3
19:18
Szexi melltartót villantott Rubint Rella Dél-Korea utcáin (SzMo)
Rella fotóján is látszik, hogy már nagyon várja a nyarat.
ápr. 3
19:24
41 évvel fiatalabb barátnőjével kapták le a világsztárt – lesifotók (Life)
Nagyon boldognak tűnnek.
ápr. 3
19:30
Csak feltételekkel lehet a magyar himnuszt énekelni Szlovákiában májustól (ATV)
Akár 7000 eurós bírságot is kaphat az, aki megszegi a tiltást.
ápr. 3
19:30
A Porsche kiszúrna a nyerészkedőkkel (Autónavigátor)
Besokallt a német sportkocsigyártó azokra a nyerészkedőkre, akik felvásárolják a limitál modelljeiket, majd busás haszonnal továbbértékesítik őket.
ápr. 3
19:36
Vettelnek elege lett, kiszállhat a Forma-1-ből (Infostart)
A négyszeres világbajnok pilóta azt várja, hogyan változnak meg a szabályok 2020 után. Nem akar minden áron Forma-1-es versenyző maradni.
ápr. 3
19:36
BÉT: Így teljesítettek a vezető részvények (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,38 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 42 193,97 ponton zárt szerdán.
ápr. 3
19:36
A házelnök nemleges voksa döntött a londoni szavazáson (hirado.hu)
Döntetlen volt a szavazás a további véleménynyilvánító szavazásokról.
ápr. 3
19:36
Hölvényi György: Kereszténység nélkül nincs jövője Szíriának (Képmás)
Szíria újraépítése csak az elüldözött keresztények visszatérésével, a keresztény egyházak megerősítésével történhet Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő szerint.
ápr. 3
19:36
Mennyire jók a megérzéseid a csillagjegyed alapján? (Spabook)
Neked is támadtak már megmagyarázhatatlan érzéseid egy közelgő eseménnyel vagy egy személlyel kapcsolatban, amit nem tudtál hova tenni? Nos,...
ápr. 3
19:38
Hölvényi: Nem állhat helyre Szíria a helyi keresztény egyházak megerősítése nélkül (hirado.hu)
Elmondta, Európának kötelessége a közel-keleti keresztény közösségek megerősítése.
ápr. 3
19:39
Másfél évet vesz el gyerekeink életéből a légszennyezés (vg.hu)
A levegőszennyezettség világszerte 20 hónappal rövidíti meg a most született gyerekek várható élettartamát, Ázsiában a legsúlyosabb a helyzet.
ápr. 3
19:42
Brexit: évtizedek óta példátlan döntés született (Portfolio)
Évtizedek óta példátlan módon döntetlen eredménnyel végződött szerda este a londoni alsóházban egy szavazás, amelynek arról kellett volna döntenie, hogy a képviselők tartsanak-e további vitákat és véleménynyilvánítási célú szavazásokat...
ápr. 3
19:42
Toroczkai László: Vona Gábor, a balliberális Jobbik atyja, magyar államférfi szeretett volna lenni (Tiszta Jövő)
Vona Gábor, a balliberális Jobbik atyja, magyar államférfi szeretett volna lenni. Ma már tudjuk, hogy hála Istennek, nem sikerült neki.
ápr. 3
19:42
A légszennyezettség 20 hónappal rövidíti meg a most született gyerekek életét (SzMo)
A levegőszennyezettség okozta veszélynek ugyanakkor nem csak a gyerekek vannak kitéve.
ápr. 3
19:42
Sellőként pózol a medence szélén Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna (Life)
Gyönyörűek.
ápr. 3
19:44
Mihályi Fruzsina: A magyar oktatási rendszer 10 sötét bugyra (Tiszta Jövő)
Sokat tanultam a pattintott kövekről, a kovalens-kötésről és a Pitagorasz-tételről, de semmit sem az időmenedzsmentről, a hitelspirálokról vagy a szenvedélybetegségekről.
ápr. 3
19:45
Liszteket vont ki a forgalomból a Nébih (Infostart)
Étkezési búzaliszttel kevert tönkölybúza liszteket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatóság az eset miatt további vizsgálatokat fog végezni az ilyen termékek előállítóinál és forgalmazóinál – mondta az InfoRádiónak a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.
ápr. 3
19:54
Stoltenberg: A NATO nem akar új hidegháborút (hirado.hu)
Az egység megőrzésére szólította fel a 29 tagországot.
ápr. 3
19:54
Kijött a fényre egy cég, amely több pénzt termel, mint Magyarország (NRGreport)
A szaúdi állami olajvállalat volt tavaly a világ messze legnyereségesebb cége, olyan vállalatokat maga mögé utasítva, mint az Apple és a szektortárs Exxon Mobil. Az állami tulajdonú Saudi Aramco adózás, hiteltörlesztés és amortizáció előtti profitja 224 milliárd dollár, a nettó eredménye pedig 111,1 milliárd dollár volt. Előbbi összeg Magyarország
ápr. 3
19:54
Dögös fürdőruhában vonaglik a kamera előtt Emily Ratajkowski (SzMo)
A modell bikinije nem takar túl sokat.
ápr. 3
20:00
Így próbálják elkerülni, hogy a 2008-as hibába essenek a magyarok (Menedzsment Fórum)
Az MNB új ajánlása nyomán a befektetési alapkezelők által május közepétől kibocsátott új ingatlanalapok, illetve a meglévő ingatlanalapok új sorozatainak befektetési jegyeit legalább 180 naptári nap után lehet csak visszaváltani. A módosítás a már az ügyfeleknél lévő korábbi befektetési jegyeket nem érinti. A lépés az alapkezelési piac biztonságát,
ápr. 3
20:00
Szerdától ismét rákerülhetünk a Google utcaképére (ATV)
Hamarosan a legfrissebb utcaképeket láthatja majd mindenki Magyarországról, szerdától ugyanis két hónapon át újra hét magyarországi város utcáit járja majd az internetes keresőóriás kamerás autója és hátizsákos trekkere. A képeknek eddig is óriási sikerük volt, hiszen a kamerák számtalan vicces, vagy megdöbbentő felvételt készítettek.
ápr. 3
20:00
A Vidi gyönyörű találatokkal verte a Fradit, a Honvéd gólzáporos meccsen MK-elődöntős (m4sport.hu)
Az FTC ebben a szezonban még nem tudott győzni a fehérváriak ellen.
ápr. 3
20:00
Pedofilnak bélyegezték az anyát, aki kilenc éves koráig szoptatta kislányát (SzMo)
A négygyerekes angol anya azt mondta, megvárta, amíg a kislánya maga dönt úgy, hogy leszokik az anyatejről.
ápr. 3
20:03
Majdnem az életével fizetett egy pénztáros, mert rosszul pakolt be egy vevő szatyrába (BorsOnline)
Közel halálos bűnt követett egy amerikai élelmiszerüzlet-lánc pénztárosa, amikor
ápr. 3
20:06
Csökkent az eladott új autók száma Csehországban (ProfitLine)
Csehországban az első negyedévben éves összehasonlításban 12 százalékkal 59 616-ra csökkent az eladott új személygépkocsik száma - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán.
ápr. 3
20:06
Bomba siker: két magyar egyetem is befért a világ legjobbjai közé (Pénzcentrum)
A 101-200. helyezést érte el a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education most először elkészített, az egyetemeket társadalmi és gazdasági hatásuk alapján összemérő listán. Az ENSZ fenntartható fejlődési céljain alapuló, 76 ország...

Keresés