Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára a Construma építőipari kiállítás részeként felépült ÖkoCity bemutatóh
Minden eddiginél egyszerűbb, kedvezőbb hozamot biztosító és könnyebben elérhető új lakossági állampapír elindításáról döntött a kormány - mondta el Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a júniustól elérhető...
Zsuzsa sikeres volt itthon is, de kamaszkora óta vágyott Londonba, ahol most az üzleti életben építi a karrierjét. Gergő Izlandra indult, hogy mit tapasztalt, kiderül az Isten veled, Magyarország! új részéből.
A visegrádi négyek (V4) szavazókorú lakosainak átlagosan 71 százaléka, Magyarországon a választópolgárok kétharmada előnyösnek tartja országa NATO-tagságát - derül ki a Nézőpont Intézet által 12 közép-európai országban, illetve régióban készített közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét szerdán juttatták el az MTI-hez.
A sportesemények közül kiemelkedik négy olimpiai sportág kvalifikációs világbajnoksága, amelyeken a 2020-as tokiói játékokra szerezhetnek kvótákat a sportolók.
Szinte az összes hazai autóimportőrnél gőzerővel dolgoznak az új kampányokon, amikkel a nemrégiben bejelentett nagycsaládos állami támogatást szeretnék nyártól meglovagolni. Ám van egy márka – illetve azon belül is egy modell –, aminek sikere akkor is borítékolható lenne, ha nem foglalkoznának a forgalmazónál semmiféle kampánnyal: a Dacia egyetlen
Az Európai Bizottság számára alapvető fontosságú a fekete-tengeri földgáz szállítására alkalmas gázvezeték megépítése, függetlenül attól, hogy a benne szállított gáz melyik nyomvonalon jut el majd Ausztriába - jelentette ki Miguel Arias Canete energiaügyi európai biztos Bukarestben.
A Kína és az Egyesüt Államok kereskedelmi háborúról szóló kedvező hírek mellett a kínai gazdaság erősödésére utaló adat is a jó hangulatot támogatja a tengerentúli tőzsdéken, a kereskedés félidejéhez közeledve kisebb pluszban...
Folyamatosan fejlődnek a fizetési technológiák, most épp a Visa dolgozik egy új rendszeren az Alipay-jel együttműködve. Nyugat-Európában már természetesnek számít a QR-es fizetés, de vélhetően Magyarországon is hamar elterjed majd. Az...
Közérdekű bejelentés alapján vizsgált 100 százalékos tönkölybúza liszteket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a hatósági ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy nagy mennyiségben közönséges étkezési búzalisztet tartalmaznak.
Több mint 7600 új cég indult az első negyedévben Magyarországon – ez 2014 eleje óta a legmagasabb érték – ugyanakkor a cégtörlések száma is jelentősen nőtt, vagyis nem állt még helyre a stabilitás a cégvilágban – közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint a mai liberalizmus legfőbb jellemzője az, hogy a gazdaságot a politika fölé helyezi, ezért születtek a 2008-as pénzügyi, hitelezési válságra adott nyugati válaszok a liberális rendet irányító menedzseri, közgazdasági, pénzügyi és piaci szakértők elképzelései és érdekei mentén.
Három év után közös megegyezéssel távozik a TV2-csoporttól Dirk Gerkens, a csatorna vezérigazgatója és igazgatósági tagja. A médiacsoport közleménye szerint a társaság operatív vezetését Vaszily Miklós, az igazgatóság elnöke...
Albánia jó makrogazdasági mutatókkal rendelkezik, egy gyorsan fejlődő és makrogazdasági szempontból stabil országba sikerült belépnie az OTP-nek azzal, hogy megvette a Societe Generale csoport albán leánybankját, a Banka Societe Generale Albania SH.A. (SGAL) pénzintézetet - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerdán Tiranában sajtó
Légi közlekedés veszélyeztetése miatt áll a bíróság elé az a 56 éves szegedi férfi, aki egy Cessna C-310 típusú repülőgéppel oktató feladatokat látott el a Pécs-Pogány repülőtéren, amikor a baleset történt.
A július elsejével életbe lépő nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának szabályai szerint a 2,5 millió forintos állami támogatást nem kell előre megfinanszírozniuk a vásárlóknak, és a kiválasztott új, 7 személyes autó megvásárlásához...
A Helsinki Egyetem tudósai szerint a költöző madarak viselkedését is befolyásolja a klímaváltozás: sokkal előbb jönnek vissza az addig sokkal hidegebb területekre, és a vándorlási idejük is megnövekszik. Ez hosszú távú következményekkel járhat az ökoszisztémára.
Az EU-t már régóta nem felelős politikusok irányítják, hanem olyan tisztségviselők, akik szakértelmük, beosztásuk, beágyazottságuk alapján kerülnek irányító szerepbe, és "arctalanok". Működésük "a szovjet birodalom apparátcsikjainak" a névtelenségét idézi - mondta Schmidt Mária egy mai konferencián.
Hevesi Flóra összegyűjtötte azokat a fővárosi helyeket, ahol csomagolásmentesen vagy környezetbarát csomagolásban tudunk magvakat, gabonákat, zöldségeket, gyümölcsöket beszerezni.
Nem vezet egy újabb karibi válság kialakulásához az orosz-amerikai viszonyban a venezuelai helyzet - vélekedett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap weblapján szerdán közölt nyilatkozatában. "Nem...
Nem lepődtünk meg azon, hogy amint hivatalossá tette ma a Toyota történelmi bejelentését, amelynek értelmében a japán óriásgyártó közel 24 ezer, hibridrendszerrel kapcsolatos licencet tett elérhetővé – pontosabban fogalmazva ingyenesen elérhetővé –, rögtön elindultak a rossz májú találgatások, arra keresve a választ, hogy vajon miért tette meg a To
Gyermeked szeret a kortársaival lenni vagy inkább csendben egyedül játszadozik, olvas? Személyiségét a nevelésen túl a csillagjegye is meghatározza....
Három hónapos letartóztatásba helyezték szerdán a kelet-lengyelországi Siedlce járási székhely volt polgármesterét életveszélyesen megsebesítő férfit. Az elkövető bevallotta tettét, korábban pszichiátriai kezelésben részesült - közölték az illetékes hatóságok.
Ez a világátlag, de az érték földrészenkét változik. Ázsiában a legsúlyosabb a helyzet, ott egyes vidékeken 30 hónappal rövidíti meg a gyerekek életét a légszennyezettség, miközben a fejlett világban az elveszett idő 5 hónap.