100 forintos osztalékot fizet, az igazgatótanács pedig felhatalmazást kapott, hogy alaptőkét emelhessen - derült ki a Budapesti Ingatlanfejlesztési Nyrt. Közgyűlésén.
A modern ember már azt is valamiféle „robinzonádként” éli meg, amikor offline állapotban van, amikor lemerül a telefonja, amikor nincs térerő. A most háromszáz éve megjelent Robinson Crusoe, a világot meghódító modern európai civilizáció hajnalának optimista regénye ma minden ízében anakronisztikus mű. Éppen ezért nagyon is aktuális!
A két amerikai kártyakibocsátó az EU versenyhatóságaként eljáró bizottság fellépésének hatására már korábban vállalta a multilaterális bankközi díjak leszorítását.
A brexit miatt többet fizethetnek a magyar és más európai diákok, ha brit egyetemen akarnak tanulni. Bár erre számítani lehetett, arra már nem, hogy 2020-tól az EU-s diákok magasabb, "nemzetközi" tandíjra számíthatnak és elveszíthetik a hozzáférést a brit diákhitelhez.
A Demokratikus Koalíció (DK) politikusai továbbra is élni fognak azzal a jogukkal, hogy minden lehetséges eszközzel ellenőrizzék a kormányt - jelentette ki az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.
Az etnikai homogenitást őrző kormány külügyminisztere Ahmed H. miatt szabadult el az ENSZ Faji Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának genfi ülésén.
A diaszpórában élő fiatal zsidókat célzó programnak köszönhetően 2018-ban 50 középiskolás hagyta el Németországot, hogy inkább a zsidó államban letelepedve folytassa tanulmányait.
Az önkormányzat elismerte az óvodai aláírásgyűjtés tényét, de tagadták, hogy a fideszes alpolgármester ennek érdekében nyomást gyakorolt volna az óvónőkre.
Pánikgomb is védi a jegyvizsgálókat - mondta az InfoRádiónak a MÁV Csoport szóvivője. Biber Anett hozzátette: a cél az azonnali segélynyújtás. A jegyellenőrző készülék S.O.S. funkciója gyors és hatékony segítséget nyújt a problémás esetek és a konfliktusok megoldásában.
Tavaly 1,2 milliárd koronás (15,6 milliárd forint) nyereséggel zárta az évet a Cseh Vasutak (CD) állami részvénytársaság, ami 200 millióval (2,6 milliárd forint) több, mint 2017-ben - közölték a Cseh Vasutak képviselői hétfőn Prágában.
Bár hazánkban is átlagosan majdnem három halálos munkahelyi baleset jutott 100 ezer munkavállalóra, ezzel még mindig csak az EU középmezőnyében vagyunk. Romániában, Ausztriában például sokkal rosszabb a helyzet. 75 magyar munkavállaló...
Bangóné Borbély Ildikó képviselő patkányozása után az MSZP nem állt le a gyűlölködéssel, és egy újabb patkányozós videót töltött fel hivatalos Facebook-oldalára. A nagyobbik kormánypárt nem hagyta szó nélkül a történteket.
A V4NA megszerezte azt a belső dokumentumot, amely felsorolja, milyen egészségügyi kezeléseket vehetnek igénybe 85 százalékos költségtérítésen az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjai, dolgozói.
Kihívta a rendőröket a magyar férfi, mert tolvajok jártak nála. De nem kellett volna elkapkodnia a riasztást, vagy lehetett volna óvatosabb is! Nagyon durva, mit találtak nála a hatóságok a helyszíni szemle során.
Visszaesett tavaly a növényvédő szerek felhasználása: volumenben 11 százalékos, értékben 8 százalékos csökkenést mért az Agrárgazdasági Kutató Intézet (Aki).
Magyarország hisz abban, hogy a saját erejéből is gyarapodhat, és fiatalodó nemzet lehet belőle - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten a Családbarát fordulat Európában című konferencián.
Jó hírekkel nem szolgálnak a meterológusok: borondgós, esős időre kell számítani. Jobbára erősen felhős vagy borult égre számíthatunk, de elsősorban az ország keleti felében időszakosan csökkenhet a felhőzet mennyisége. Hétfőn helyenként, éjszaka az ország déli felében szórványosan alakulhat ki eső, zápor. Kedden ugyanakkor többfelé eshet, sőt a D
Majdnem minden második amerikai fiatal azt hiszi, hogy egyszer milliomos lesz, de eközben a többségnek erre valószínűleg esélye sincsen. Egy friss kutatás bemutatta, hogy a mai fiatalok jelentősen rosszabbul keresnek, mint az idősebb társaik...
Láng Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója egy nyilvános kommentben azzal vádolta meg a 24.hu-t, hogy a Fidesz megrendelésére dolgozik. Pető Péter főszerkesztő-helyettes eléggé a szívére vette. Posztját változtatás nélkül közöljük.
Max Verstappent is láthatjuk majd száguldani, ahogy Jerome D'Ambrosio is a volán mögé ül. Az egyik legérdekesebb autó pedig az ABB FIA Formula E bajnokság versenygépe lesz.
A PannErgy tájékoztatása szerint a társaság április 26-i közgyűlési határozatával összhangban, a társaság saját részvény visszavásárlási programja keretében május 2-től kereskedési naponként 1 000 darab PannErgy törzsrészvény...