A csoport 2018-as eredménye meghaladta a 25 milliárd forintot. Az elmúlt három évben 54 milliárd forint profitot termeltek, 50 százalékkal emelve saját tőkéjüket.
Új onkológiai központ épül Salgótarjánban, a Szent Lázár Megyei Kórházban; a beruházás 13 milliárd 380 millió forintból valósul meg 2020 végére, a Modern városok program keretében.
Az alapján, hogy mi a csillagjegyünk, egy-egy asztrológiai elembe is besorolhatók vagyunk. Ez a négy alapelem így olyan hármas csoportokat hoz létre...
Soha nem indult ilyen korán a vasúti turisztikai szezon, mint ebben az évben: a MÁV-Start április 27-től előszezoni vonatokat állít forgalomba a balatoni vonalakon – közölte a vasúttársaság.
A magyarok „ott vannak a szeren”, a sportinnovációban éppúgy, mint a nemzetközi szinten is versenyképes egészségügyi innovatív vállalkozások mezőnyében – hangsúlyozta Cseresnyés Péter.
Hat pontban rögzített vállalásban állapodott meg a legnagyobb európai vállalatokat összefogó Gyáriparosok Európai Kerekasztala (ERT). A szervezet szerint Európának sürgős lépéseket kell tennie azért, hogy kezelni tudja a technológiai...
Akár egymilliárd euró értékben valósítana meg energetikai fejlesztéseket Magyarországon a kínai China National Machinery Import&Export (CMC) nagyvállalat - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium mai közleményében. A társaság regionális központját is hazánkban tervezi létrehozni. Az együttműködést megalapozó egyetértési megállapodást P
Minden fél betartotta azt a hároméves bérmegállapodást, amelyet 2017-ben kötött a szakszervezet a kormányoldallal és a munkaadókkal - nyilatkozta az InfoRádiónak a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának pénteki ülése után a VDSZSZ Szolidaritás elnöke. Halasi Zoltán szerint azonban újabb, több éves bérmegállapodásra van szükség.
Nem bíznak a pénzintézetekben, nem hiszik, hogy valaha lesz pénzük nyugdíjba menni, a bankok szerint viszont komoly vagyon vár rájuk. Az y-generációt most a CBInsights próbálta megfejteni.
A függetlenként induló Bese Ferenc polgármesterré választását támogatja a XXIII. kerületet eddig vezető Geiger Ferenc mögött álló egyesület. A jelenlegi polgármester pénteken jelentette be ezt közösségi oldalán, emlékeztetve arra, hogy már hetekkel ezelőtt nyilvánvalóvá tette, negyedszázad után nem indul újra a posztért.
A héten már alulról nyaldostuk a 30 fokot, így pedig egyre nyomasztóbb a négy fal között tölteni a hétvégét. Tudják ezt a magyarok is, akiknek valósággal szenvedélyük a grillezés: rengeteg pénzt költenek a grillkajákra, eszközökre....
Áder János köztársasági elnök a tárlat pénteki megnyitóján hangsúlyozta: a víz misztériumát tárja a közönség elé Vizúr János és Kércz Tibor fotókiállítása és a most megjelent fotóalbum képei is.
Az idei első negyedévben évesített negyedéves alapon 3,2%-kal bővült az Egyesült Államok GDP-je - derült ki a ma közzétett adatokból. Ez jelentős meglepetés, a Reuters elemzői konszenzusa alapján ugyanis 2%-os növekedésre lehetett számítani....
Az idei első negyedévben évesített negyedéves alapon 3,2%-kal bővült az Egyesült Államok GDP-je - derült ki a ma közzétett adatokból. Ez jelentős meglepetés, a Reuters elemzői konszenzusa alapján ugyanis 2%-os növekedésre lehetett számítani....
Inkább arról kellene beszélni, miért ilyen rossz a magyar egészségügy – mondta az MSZP-s Bangóné a Mandinernek, amikor a patkányozásról kérdeztük. Interjúnkban nem kért bocsánatot – annak megjelenése után viszont már bocsánatkéréssel állt a nyilvánosság elé.
Megváltoztathatja az európai pártok elrendeződését a májusi EP-választás - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője és Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője, stratégiai igazgatója az InfoRádióban. Úgy látják, hogy a részvételi arány függvényében akár meglepő eredmények is születhetnek.
Elkészült a békásmegyeri piac új csarnoképülete és az ahhoz tartozó mélygarázs, a III. kerületi piac és közösségi tér fejlesztésének ezen első üteme több mint ötmilliárd forintból valósult meg.
Európai parlamenti (EP-) választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint a mostaninak lesz, hiszen még soha nem állt fenn a veszélye annak, hogy a kormány és a miniszterelnök kivezesse Magyarországot az unióból - hangoztatta a Jobbik országgyűlési frakcióvezetője, EP-listavezetője pénteken Miskolcon, sajtótájékoztatón.
Esik az olaj pénteken délután, miután értesülések szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) több tagja emelni tervezi olajtermelését az iráni szankciók hatására a piacról kieső kínálat pótlása érdekében. Az esés...