Összejátszott öt magyar napelemes cég 26 uniós pályázat esetében, derült ki a GVH csütörtöki közleményéből. A hatóság a maximálisan kiróható, több mint 81 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a kartell résztvevőire.
A 24. hu értesülése szerint az Audi nettó 65 ezer forinttal rövidíteni meg a prémiumnál a dolgozóit. Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) információi szerint önkényesen átírta a gyár a prémiumszámítás szabályait,...
Megint a Kubatov-listát bővítették, miközben úgy tettek, mintha ajánlást gyűjtenének. A Nemzeti Választási Bizottság szerint persze a Fidesz rendben csinált mindent.
A túraautó-világkupa (WTCR) hungaroringi versenyhétvégéjén is nehéz helyzetben lehetnek a Hyundai pilótái az esélykiegyenlítő rendszer miatt - jelezte az InfoRádiónak Michelisz Norbert. Arról is beszélt, hogy a három futam egyike azért adhat érdemi esélyt a jó szereplésre.
Josep Guardiola csapata a United 2-0-s legyőzése után egy ponttal előzi meg a Liverpoolt, kettőjükön kívül más már nem lehet bajnok, de csak a City tarja a kezében a saját sorsát.
Hogyan tékozold el életed legszebb 10 évét, megannyi barátsággal, párkapcsolattal és az apád örökségével együtt? Az Én meg az Ének tényleg brutálisan őszinte vallomás lett.
Növekedett a természetes fogyás 2019 első két hónapjában, miután 5,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 11 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel.
"A brüsszeli képviselet magyar nemzeti érdek” - jelentette ki a FIDESZ kommunikációs igazgatója Kézdivásárhelyen, ahol részt vett az RMDSZ küldöttgyűlésén.
"A brüsszeli képviselet magyar nemzeti érdek” - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója Kézdivásárhelyen, ahol részt vett az RMDSZ küldöttgyűlésén.
Összejátszott öt magyar napelemes cég 26 uniós pályázat esetében, derült ki a GVH csütörtöki közleményéből. A hatóság a maximálisan kiróható, több mint 81 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a kartell résztvevőire.
Májustól olcsóbb lesz a hazai termesztésű zöldség, miután a meleg időjárás felgyorsította a fóliában és üvegházakban termesztett növények - káposztafélék, retek, korai sárgarépa, saláta, paprikafélék, paradicsom, kígyóuborka - érését - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó
A vállalatok versenyképességét alapvetően átformáló digitális korszak már elkezdődött, a cégvezetők, stratégiai döntéshozók, és természetesen a HR-szakemberek választási lehetősége pedig mindössze annyi: nyertesként vagy vesztesként...
Megszavazta a lengyel alsóház péntekre virradó éjjel az 500+ nevű családtámogatási program kibővítését, a kormánypárt öt választási ígérete egyikeként meghirdetett, havi 36 ezer forintnak megfelelő támogatások a jogszabály nyomán júliustól mintegy 6,8 millió gyermek után járhatnak.
Az építőiparban dolgozó szakemberhiány folyamatos érdeklődésben tartja nemcsak az iparágban tevékenykedő cégeket, és az ő munkavállalóit, de végső soron mindenkit, aki csak egyszer is próbált valamilyen mesterembert találni a lakásának...
Késő délutántól, estétől főként a Dunántúlon (előbb inkább a nyugati felén) helyenként zivatar alakul ki, amelyhez viharos szél jégeső (jellemzően kisméretű jégszemekkel), lokálisan jelentős csapadék társulhat. Az Országos...
Májustól olcsóbb lesz a hazai termesztésű zöldség, miután a meleg időjárás felgyorsította a fóliában és üvegházakban termesztett növények - káposztafélék, retek, korai sárgarépa, saláta, paprikafélék, paradicsom, kígyóuborka - érését - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Kossuth rádióban.
Magyarország készen áll arra, hogy a Kína, valamint a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködésen keresztül előmozdítsa az európai-kínai kapcsolatok egészének fejlődését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben, a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott csütörtöki találkozóján, amelyről a China Daily angol nyelvű kínai lap közöl
Nagyot zuhant az amerikai chipgyártó, az Intel árfolyama a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy közzétette első negyedéves gyorsjelentését. A társaság az elemzői várakozásoktól elmaradó számokat közölt az adatközpont...
"Sok a patkány Magyarországon, ha már a patkány-téma felhozódott Budapesten” – formált véleményt az ATV-műsorában Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője, miután arról kérdezték, mégis miért ilyen nagy a Fidesz támogatottsága ma.
Magyarország készen áll arra, hogy a Kína, valamint a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködésen keresztül előmozdítsa az európai-kínai kapcsolatok egészének fejlődését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben...
A törvény vasárnaptól hatályos módosítása szerint az idei évtől minden magyarországi feldolgozásra beszállított almára és meggyre írásbeli szerződést kell kötni.
Gárdony település Agárd részén, az egyik kevésbé népszerű kerékpárúton (amely Dinnyést köti össze Gárdonnyal) egyik napról a másikra "kísérleti útburkolat" került az aszfalt helyére: egy napelemes útburkolat-szakaszt építettek....
2015 júliusában vezették be az új otthonteremtési programot, amely a csokkal, a hozzá felvehető kedvezményes hitellel és a kedvezményes áfával, illetve áfa-visszatérítési lehetőséggel indult.
Papírmunka nélkül, 24 órán belül nyújtana gyorsfinanszírozást az idei évi FinTechShow-győztes, a PénTech. Megoldásukkal sokkal kevesebb hazai cég menne csődbe a késői számlafizetések miatt. A több mint 400 fős csütörtöki konferencián bemutatták Magyarország fintech stratégiáját és az MNB fintech programját, valamint szó esett az azonnali fizetés új