Döbbenetes információhoz jutott a Bors: fegyvert és lőszert kért egy levélben a húgától P. László. A Teréz körúti robbantót jelenleg a váci fegyházban őrzik, ahonnan esélye sincs megszökni. Éppen ezért azt tervelte ki, hogy amikor legközelebb átszállítják az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), onnan kísérli meg a szökést. Testv
Elnökválasztást tartanak vasárnap Észak-Macedóniában, a kampány leginkább az ország év eleji névváltoztatása és annak alkotmányos háttere körül zajlott.
Felnevelné a nagymamája a Besnyő-patak partján született és magára hagyott csecsemőt. Mária egy nappal azután sem tért magához, hogy kiderült: 28 éves lánya, Gabriella egy egészséges fiúgyermeknek adott életet a házukhoz közeli Besnyő-patak partján. A 7 hónapra született kisbabának elvágta a köldökzsinórját, majd magára hagyta a csalitosban. A kisf
Bár egyszer már kiesett, Salander Dorina (24) sérülése miatt a legjobb statisztikájú kiesett Kihívó lányként visszakerült az Exatlon Hungary versenyébe Huszti Kata, sőt a rögbis lány egészen a szuperdöntőig menetelt: ő vívja ugyanis a TV2 műsorának fináléját Esztergályos Patrikkal (21). A Kihívók versenyzőjét viszont nemcsak a második esélytől kapo
Hatalmas kockázatot vállal Pintér Tibor (45), hogy színpadra állíthassa a Demjén-musicalt. Még a saját megélhetése is veszélybe kerülhet, de a Nemzeti Lovas Színház igazgatója nem adja fel régóta dédelgetett álmát. A színész ugyanis úgy fogott bele a Demjén Ferenc (72) slágereiből készült zenés darab, A szabadság vándorai megvalósításába, hogy egye
Szeretné megtudni, hogy magas, alacsony vagy éppen optimális a vérnyomása? Tudta, hogy a kor előrehaladtával az optimális vérnyomás érték is változik mind a férfiak, mind a nők esetében? Ellenőrizze le Ön is vérnyomását és számolja ki, hogy mi lenne az életkorának és nemének megfelelő ideális vérnyomás érték. Segítünk a számolásban vérnyomás kalkul
Mintegy 215 millió euróval támogatja az Európai Bizottság a Lengyelországot Dániával és Norvégiával összekötő új gázvezeték munkálatait, amelynek megvalósulása a magyar gázellátás diverzifikálásához is hozzájárulhat.
Nem minden sonka, ami annak látszik. A termék származási helye sokat elárul. A megszokott helyről vásároljunk. Ilyen tippeket, tanácsokat adhatunk a háziasszonyoknak, mielőtt vásárolni mennek. De hogyan ismerhetjük fel a minőségi sonkát?
Csajozási trükköktől hemzseg a világ, az internet és a kollektív tudattalan is. Egyes szerencsés flótásoknak az egész ösztönből megy, mint az egyszeregy – vagy nekik pont ez nem –, de a legtöbbeknek évekig tart, mire kifejlesztik a megfelelő technikát, és szert tesznek a hozzá szükséges szociokulturális, mentális és fizikai szkillekre. És van, aki
Az ünnepek alatt sem marad segítség nélkül a Tények műsorvezetője, aki a konyhában nem csak édesanyja, de férje és gyermekei segítségére is bármikor számíthat. Lapunknak Marsi Anikó és Palik László mesélt a húsvéti készülődésről, és arról, miként zajlanak náluk a családi összejövetelek.
Óriási magyar ünnep lesz Székelyföldön: százezren már regisztráltak Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói látogatására. Aki nem akar lemaradni, már csak húsvéthétfőig regisztrálhat. Gőzerővel készülnek: újítják és bővítik az oltárt a Nyeregben, Daciából készül a pápamobil, és készül a pápa miseruhája is a nagy alkalomra!
A történelem során mindig akadt egy-egy megalomán politikus, fegyvermérnök vagy hadvezér, aki kitalálta, hogy mindenkinél nagyobb puskát, tankot vagy ágyút fog építeni, még akkor is, ha az erőfeszítésbe beleölt idő, pénz és nyersanyag...
Még véletlenül sem akarnak utánozni senkit, egy Citroënt azonnal felismerünk akkor is, ha bekötött szemmel ültetnek be, és a C3 is töményen hozza azt az egyediséget, amire az emblémája kötelezi.
Diana hercegné a 80-as és 90-es évek legtöbbet fényképezett nője, stílusa olyan jól dokumentált, hogy még ma is sokan merítenek ihletet belőle. Például Emily Ratajkowski!
Amennyiben az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) forrásai csökkennek, az meg fog mutatkozni az élelmiszerárakban, s az Európai Unión kívüli import élelmiszerek beáramlását eredményezheti - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtöki sárbogárdi sajtótájékoztatóján.
Franciaország megtagadta saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét – mondta korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Notre Dame-ot elpusztító tűzzel kapcsolatban. A miniszterelnök-helyettes kijelentésével is szembesítette Beer Miklós váci megyéspüspököt Krug Emília az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A magyar bioágazat kutatást, ellenőrzést végző és érdekképviseletet ellátó szakmai szervezetei, valamint a biogazdálkodók értékelték a magyar ökológiai gazdálkodás helyzetét április 18-án.
Hamarosan minden adott lesz ahhoz, hogy Oroszország Ukrajna megkerülésével lássa el az európai piacait. Az átrendeződéshez Magyarország is alkalmazkodik: együttműködik a Gazprommal.
Bizonyára mindenki szembesült már legalább egyszer életében azzal a problémával, hogy nem jön, aminek jönnie kell. Ezért mutatunk néhány finomságot, ami azonnal megszünteti a rémes állapotot.
Május 2-án Budapestre érkezik Matteo Salvini, a belügyminiszteri posztot is betöltő olasz miniszterelnök-helyettes, hogy az európai parlamenti választások előtt egyeztessen Orbán Viktorral.
Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy Judith Sargentini újabb magyarellenes videóval kampányol Magyarország ellen. Az összeállításban foglaltakat Menczer Tamás államtitkár szintén videó üzenetben utasította vissza. Azt azonban még nem tudhatta, hogy Sargentini videója lopott.
Szombat estig a Kárpát-medence időjárását továbbra is az észak-európai anticiklon déli peremén érkező száraz léghullámok határozzák meg, folytatódik a túlnyomóan napos idő.
Kerti munkákat terveztél a hétvégén, például elégetnéd a kertben felgyűlt hulladékot? Vagy csak bográcsoznál, grilleznél egyet a családdal, barátokkal? Jobban teszed, ha óvatos vagy: akár az otthoni szalonnasütőn, akár az erdőkben...
A roma háziasszony, úgy érzi, hogy hiába nyert meg egy főzőműsort, adóhatósági ügye, a múltja és a származása miatt senki nem hitt benne. Még Győző sem.
Az Alkotmánybíróság szinte hetek alatt eldöntötte, hogy semmi kifogásolnivaló nincs a rabszolgatörvényként elhíresült rendeletben. A CEU-val kapcsolatos törvényről viszont két éve nem tudnak dönteni. Az elmúlt kilenc évben rengeteg kritikát kapott az Alkotmánybíróság, mert sokak szerint kormány szája íze szerint működik. Lehet még független szervez