Ha bárkit megkérdezünk az utcán, hogy vajon a műanyag- vagy a vászonszatyor a környezettudatosabb, valószínűleg mindenki a másodikat vágná rá válaszként – pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez így is van. A vászonszatyor ugyanis előállításában legalább annyira környezetszennyező, mint a műanyag változat, csak teljesen máshogy károsítja a bolygót.
Magyarország már 2020-ban gázt vásárolna a Szerbián és Bulgárián áthaladó Török Áramlat vezetékből - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Elnökválasztást tartanak vasárnap Észak-Macedóniában, a kampány leginkább az ország év eleji névváltoztatása és annak alkotmányos háttere körül zajlott.
Szeretné megtudni, hogy magas, alacsony vagy éppen optimális a vérnyomása? Tudta, hogy a kor előrehaladtával az optimális vérnyomás érték is változik mind a férfiak, mind a nők esetében? Ellenőrizze le Ön is vérnyomását és számolja ki, hogy mi lenne az életkorának és nemének megfelelő ideális vérnyomás érték. Segítünk a számolásban vérnyomás kalkul
Mintegy 215 millió euróval támogatja az Európai Bizottság a Lengyelországot Dániával és Norvégiával összekötő új gázvezeték munkálatait, amelynek megvalósulása a magyar gázellátás diverzifikálásához is hozzájárulhat.
A történelem során mindig akadt egy-egy megalomán politikus, fegyvermérnök vagy hadvezér, aki kitalálta, hogy mindenkinél nagyobb puskát, tankot vagy ágyút fog építeni, még akkor is, ha az erőfeszítésbe beleölt idő, pénz és nyersanyag...
Amennyiben az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) forrásai csökkennek, az meg fog mutatkozni az élelmiszerárakban, s az Európai Unión kívüli import élelmiszerek beáramlását eredményezheti - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtöki sárbogárdi sajtótájékoztatóján.
A magyar bioágazat kutatást, ellenőrzést végző és érdekképviseletet ellátó szakmai szervezetei, valamint a biogazdálkodók értékelték a magyar ökológiai gazdálkodás helyzetét április 18-án.
Hamarosan minden adott lesz ahhoz, hogy Oroszország Ukrajna megkerülésével lássa el az európai piacait. Az átrendeződéshez Magyarország is alkalmazkodik: együttműködik a Gazprommal.
Az építőipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) célzó támogatás feltételeinek módosítását kezdeményezte a Magyar Mérnöki Kamara (MMK), javasolva, hogy a pályázatot terjesszék ki a mikrovállalkozásokra is, hiszen a tervezőirodák túlnyomó többsége, mintegy 6000 ezer vállalkozás sorolható ebbe a kategóriába - közölte az MMK csütörtökön az MTI-vel.
A turisztikai ügynökség kiállításokon való részvétel megszervezésére kiírt közbeszerzési eljárásán hiába indult Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a kedvező ajánlat ellenére sem tudtak nyerni.
Bár a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemeket, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetbe került a SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 94 százalékát - derül ki a BDO Magyarország legfrissebb összegzéséből.
Tavasszal nemcsak a friss zöldségek szezonja indul, hanem megjelennek az erdőn-mezőn gyűjtött finomságok is. A már viszonylag jól ismert és divatos medvehagyma mellett a kucsmagomba is igazi tavaszi különlegességnek számít, bár nem található meg olyan tömegben, mint a medvehagyma.
A késői vacsora és a reggeli kihagyása négy-ötszörösére növeli a halál, egy újabb szívroham vagy az angina pectorisnak nevezett mellkasi fájdalom esélyét a szívinfarktuson átesett embereknél a kórház elhagyását követő 30 napban - állapították meg a szakemberek a European Journal of Preventive Cardiology című folyóiratban.
A Központi Statisztikai Hivatal 2018-ra vonatkozó felmérése szerint három év alatt legjelentősebben a lakókörnyezet minőségével és a munkával kapcsolatos elégedettség nőtt.
Megerősítette Lengyelország államadósság-kötelezettségeinek elsőrendű "A2" osztályzatát a Moody's Investors Service, elsősorban a lengyel gazdaság stabil és robusztus növekedésével indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő...
Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé nevezte ki Patai Mihályt szerdán Budapesten. Patai Mihály jegybank-alelnöki kinevezésére Orbán Viktor miniszterelnök tett javaslatot márciusban az államfőnek. Ezután az Országgyűlés gazdasági bizottsága március 27-én 10 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal támogatta az új alelnök ki
Bevásárolni mindig a lehető legjobb áron? Sokan csak álmodoznak róla, pedig a Start it @K&H-ban működő Smartkosár.hu csapata éppen erre a minden háztartást érintő problémára talált megoldást.
A négy júliusi hétvégén lezárják a járműforgalom elől a Szabadság hidat, így az a gyalogosoké lesz július 6-7-én, 13-14-én, 20-21-én és 27-28-án - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes csütörtökön Budapesten.
Úgy a készpénzes, ahogy a Szép-kártyás forgalom is erősnek mutatkozik húsvétkor, a béren kívüli juttatás által még több munkavállaló pihenhet szállodai körülmények között.
Építőipari cég hoz létre gyümölcsfeldolgozó üzemet Szekszárdon, a Dovi-Trade Kft. csaknem 700 millió forintos ráfordítással készülő létesítménye 2020-ban kezdi meg működösét.
Vajon meddig élhet még az emberiség? Magunk forraljuk fel a bolygót, vagy csak a Nap perzsel fel minket egymilliárd év múlva? Netán azt is túléljük? Senki sem tudja, de az emberi lét elméleti maximumáról még így is lehet némi sejtésünk...
"Információs diverziók" elkövetésével vádolta meg a Reuterst és pert indít a hírügynökség oroszországi tevékenységének leállíttatása érdekében a Rosznyefty állami többségű orosz olajvállalat - közölte online kiadásában pénteken az RBK című orosz gazdasági napilap.
Négy héttel a határidő lejárta előtt már több mint 5700-an jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 134 külképviselet valamelyikén akarnak voksolni.
Az építőipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) célzó támogatás feltételeinek módosítását kezdeményezte a Magyar Mérnöki Kamara (MMK), javasolva, hogy a pályázatot terjesszék ki a mikrovállalkozásokra is, hiszen a tervezőirodák...
A növekedés nem meglepő, mivel a cafeteria-rendszer év eleji átalakulása nyomán a legnépszerűbb elemek közül egyedül a SZÉP-kártya tarthatta meg adómentességét.
A felelős állattartást népszerűsíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keltetőshowja, amelyet eddig már több tízezren figyeltek - mondta Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő, a Nébih állatvédelmi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán szombaton.
A felelős állattartást népszerűsíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keltetőshowja, amelyet eddig már több tízezren figyeltek - mondta Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő, a Nébih állatvédelmi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán szombaton.
A vállalkozások digitális fejlesztését, illetve a felnőttképzés kiterjesztését érintő javaslatokat vitatták meg a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) tagjai legutóbbi ülésükön.
Őrület, mi folyik a játékpiacon, ezen belül is a kerti kisházakat adják brutálisan drágán: akad olyan komoly faszerkezet is, ami félmilliónál is többe kerül. A műanyagból készült kisházak piaca elég széles, 20 és 300 ezer forint...
Építőipari cég hoz létre gyümölcsfeldolgozó üzemet Szekszárdon, a Dovi-Trade Kft. csaknem 700 millió forintos ráfordítással készülő létesítménye 2020-ban kezdi meg működösét.
Bár a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemeket, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetbe került SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 94 százalékát - derül ki a BDO Magyarország legfrissebb összegzéséből.
Sokkal globalizáltabb lett a világ 10 év alatt, a DHL friss tanulmánya szerint 2007-ről 2017-re jelentősen megnőtt a nemzethatárokon átnyúló kereskedelem, tőke, információ és munkaerő-áramlás is. A legkiterjedtebb globális hálóval...
Nő a kereslet a minőségi termékek iránt, ami jó a gazdaságnak és a kistermelőknek is - mondta Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.
A magyar gazdaság jóval az uniós átlag feletti növekedési ütemével, a csökkenő adóterhekkel és versenyképes üzleti környezetével egyre jobb lehetőségeket kínál a befektetők számára.
Horst Seehofer szerint a magyar kormányfő néha ugyan túlzásokba esik, de ettől még demokrata politikus, akinek figyelemreméltó múltja van. A német belügyminiszter, a CSU egykori elnöke a Neue Zürcher Zeitungnak arról is beszélt, hogy a menekültpolitika Európa Achilles-sarka. A német kormány a héten újabb menekültügyi szigorításokról döntött, és csö