2018. február 6. kedd

febr. 6
18:35
Buliblöff Orbánék ügyvédjétől (Kripto Akadémia)
Korábban tojásokat szignált, most az ellenzéket bélyegzi meg Bajkai István.
febr. 6
18:36
Napokra leáll a Telekom ügyfélszolgálata (Infostart)
Több napon keresztül nem lesz elérhető a Magyar Telekom telefonos és online ügyfélszolgálata, illetve személyesen is csak korlátozottan lehet ügyet intézni.
febr. 6
18:36
Fagyos lesz a hangulat az olimpián (Blikk)
Könnyen ráfagyhat a mosoly a nézők arcára a február 9-én kezdődő és 25-éig tartó téli olimpián. A Koreai Köztársaság egyik leghidegebb régiójában található Pjongcsang városában rendkívül zord és szeles az időjárás, talán emiatt sem fogynak a jegyek az elvárt ütemben.
febr. 6
18:36
Európai Bizottság: az EU nyitva áll a Nyugat-Balkán előtt (Gondola)
Nyitva áll az Európai Unió ajtaja a nyugat-balkáni országok előtt, de az esetleges jövőbeli csatlakozásnak előfeltétele, hogy az érintett hat államban "átfogó és meggyőző" reformokat hajtsanak végre számos területen - írta kedden közzétett bővítési stratégiájában az Európai Bizottság
febr. 6
18:45
Lázár, egy DK-s és a fikciós költészet (ATV)
Vadai Ágnes legalábbis ezt a választ kapta a Miniszterelnökséget vezető minisztertől feltett kérdésére.
febr. 6
18:54
Helyreállították a mobilszolgáltatást Győrben és környékén (Blikk)
– Helyreállították a Telenor szolgáltatását Győrben és környékén, minden érintett átjátszóállomás újra működik – közölte a mobilszolgáltató az MTI-vel kedden késő délután.
febr. 6
18:57
Így áll a legújabb magyar doppingügy (Infostart)
A Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek a tiszta versenyzők védelme a legfontosabb, és a szervezet folytatja rendkívül szigorú doppingellenes programját - hangsúlyozta az InfoRádiónak Schmidt Gábor elnök. A sportvezető azután beszélt erről, hogy doppingvétség történt a sportágban, az érintett versenyzőről és részletekről azonban egyelőre nem hozható nyilv
febr. 6
18:57
Negyven ukránt jelentettek be egy fodrászüzletbe Hajdúdorogon (ATV)
A kormányhivatalban kapcsoltak le a rendőrök két ügyintézőt Hajdúdorogon, akik a vád szerint ukránokat láttak el hamis papírokkal. A nyomozók egy olyan fodrászüzletként is működő családi házban is jártak, ahová legalább negyven ukrán állampolgár volt bejelentve. A rendőrség egyelőre nem ad információt a történtekkel kapcsolatban.
febr. 6
19:00
Bayer Zsolt leverné a Göncz Árpádról elnevezett állomás tábláját (Alternatív Energia)
"Ha majd kiírják az Árpád helyére, hogy Göncz, oda kell menni és le kell verni" - mondta.
febr. 6
19:02
"Meggyógyult" a Telenor (Alternatív Energia)
Valamennyi érintett átjátszó állomás működik.
febr. 6
19:03
Vitaminhiány és a pszichiátriai kórképek összefüggései (WebBeteg)
A vitaminok az alternatív gyógyászat Szent Gráljává váltak, így sokszor túlzó várakozás, tévhitek veszik körül őket. Sokan például a C-vitamint az egészség általános biztosítékának látják, és több C-vitamin több egészség alapon valójában már egészségtelen mértékben, túladagolva fogyasztják. A vitamin-kérdésről a fogyasztók körében szabályos hitvitá
febr. 6
19:03
Hatalmas veszteségek az európai tőzsdéken (ProfitLine)
A három százalékot meghaladó veszteséges nyitás után a kereskedés végén is nagy veszteségben, de a kezdésnél kevésbé mélyen mínuszban jártak a főbb európai tőzsdeindexek.
febr. 6
19:03
106 körzetben indulnak, egy volt szocialista miniszter a vezetőjük, és valahonnan lesz pénzük felmérésekre (444.hu)
Lévai Katalin új „ellenzéki” pártjából olyan sok lóláb lóg ki, hogy Budai Gyula már felpattanna rá.
febr. 6
19:03
„Akkora a felelősség az ellenzéken, mint még soha!” (HírTV)
Budakeszin járt a Hír TV online a Közös Ország Mozgalom A többség ereje címmel futó vitafórumán.
febr. 6
19:06
Kezdődnek az újabb hatalmas felújítások Budapesten (Infostart)
Decemberben kezdődik a 3-as metró északi szakaszán a felújított alagút műszaki átadása – erősítette meg a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában.
febr. 6
19:06
Gulyás Gergelyt egy háziorvos verhetné meg (Kripto Akadémia)
Nem biztos, hogy Orbán háza táján a Fidesz a király.
febr. 6
19:09
Teljes látogatási tilalmat rendeltek el a pécsi klinikákon (ATV)
Az influenzaszerű megbetegedések halmozott előfordulása miatt teljes látogatási tilalmat rendeltek el szerdától a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának (PTE-KK) valamennyi fekvőbeteg osztályán - tájékoztatta a gyógyító intézmény elnöke kedden az MTI-t.
febr. 6
19:09
Százmilliárddal tömték ki saját cégüket a jegybanki alapítványok (HírTV)
A közérdekű adatokat a Zoom.hu kérte ki az Optima Zrt.-től.
febr. 6
19:12
Orosz Barbi boldogan vetkőzött Thaiföldön (Blikk)
Szörnyű vagyok! – csattant fel Orosz Barbara (38) a kedd reggeli Mokkában, miután kifecsegte, hogy alig ért véget kétéves párkapcsolata, máris új férfi van az életé­ben.
febr. 6
19:12
Megint nem sikerült bebizonyítani, hogy lapos a Föld, mert megint besült a rakéta (Blikk)
Először november végén próbálta meg kilőni magát örült Mike egy házi rakétával, hogy bebizonyítsa, a Föld lapos.
febr. 6
19:12
Michelisz az új autóját tesztelte (Blikk)
Kipróbálta új versenygépét Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnoki második pilóta idén csapatot váltott, s elhagyta a Hondát.
febr. 6
19:12
Küzdelem, dicsőség, bánat, autómorzsák – a 2018-as Super Bowl reklámai (Auto Pult)
Vasárnap ismét temérdek ember gyűlt össze az 52. Super Bowl alkalmából, s ahogy az lenni szokott, az amerikai futball döntőjének szüneteiben a reklámok, pontosabban az autós reklámok is szerephez jutottak - ezúttal a szokásosan vicces és megkapó videókkal jelentkezünk.
febr. 6
19:14
Rá sem lehet ismerni a legendás színészre: Jean-Paul Belmondo teljesen megváltozott (Blikk)
Alig lehet ráismerni a legendás színészre. A 60-as évek egyik legnépszerűbb sármőrje, Jean-Paul Belmondo teljesen megváltozott.
febr. 6
19:14
Két hatalmas aszteroidra száguld a Föld felé (Blikk)
A NASA vasárnap két hatalmas aszteroidát vett észre, amelyek egyenesen a Föld felé haladnak.
febr. 6
19:15
Doppingolt Muhammad Ali (ATV)
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) doppingolás miatt két évre eltiltotta Muhammad Ali Európa-bajnoki ezüstérmes brit ökölvívót.
febr. 6
19:16
Elképesztő: ez a férfi azt állítja, hogy egy ufóval szexelt (Blikk)
Egy 74 éves ufófanatikus férfi azt állítja, hogy egy földönkívüli vette el a szüzességét. A nagy mellű Crescent nevű ufóval több száz félembert nemzettek.
febr. 6
19:21
„Vannak dolgok, amik erkölcsileg vállalhatatlanok” - mondta az MSZP gyöngyösi jelöltje, és kilépett a pártból (444.hu)
Hiesz György, Gyöngyös polgármestere elcsukló hangon jelentette be visszalépést.
febr. 6
19:21
705 lóerős RS6-os Audit villantott az ABT (Autónavigátor)
Bő két éve leplezte le az Audi az RS6 még keményebb, gyári változatát, az RS6 Performance-t, amely az eredeti 560
febr. 6
19:24
Korrekció, vagy a krach kezdete? Fekete hétfő után ideges kedd a tőzsdéken (Privátbankár)
A nagy hétfői zuhanások után kedden Ázsia és Európa tovább esett, az amerikai piacon meg megy a csapkodás pluszból mínuszba és újra pluszba. Nem világos, hogy ez csak egy régóta esedékes kis korrekció, vagy valami nagyobb eső trend kezdete. A kriptodevizák is zuhantak, de az amerikai kongresszus előtt figyelemre méltó beszéd hangzott el.
febr. 6
19:27
Horváth István: Nincs mit szégyellnünk, jó pályázatot írtak (HírTV)
Az államtitkár ezzel indokolta, hogy angoltanár feleségének a cége tavaly 400 millió forintos állami és uniós támogatást kapott.
febr. 6
19:30
Idén újra emelkedhetnek a bérek Magyarországon (Infostart)
Idén akár 9 százalékos is lehet a reálbérek átlagos növekedése, a falvakban működő kisvállalatoknak ez gondot jelenthet - mondta az InfoRádió kérdésére a nemzetgazdasági tárca államtitkára.
febr. 6
19:30
Suljicot ingyen elengedi a Vidi (Blikk)
Százmilliókat bukott Suljic Asmiron a Videoton (képünkön). A labdarúgó NB I-ben szereplő székesfehérváriak támadója a nyártól a lengyel Wisla Krakow játékosa lesz.
febr. 6
19:33
Átadták az első Benkó-díjat (Alternatív Energia)
Lugosi Dániel Ali és Balogh Tamás vehette át az elismerést.
febr. 6
19:33
Éjszaka megérkezik az újabb havazás, de ónos esőre is figyelemeztetnek (Háziállat)
A vártnál kevesebb helyen várható hóesés, de sok helyen lehet ónos eső. A havazás miatt néhány nyugat-dunántúli megyére, több megyére és a fővárosra az ónos eső veszélye miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
febr. 6
19:33
Az EP üvegház hatású gázok ipari csökkentését célzó jogszabályt fogadott el (USAracing)
Az Európai Parlament képviselői üvegház hatású gázok ipari csökkentését és ezen keresztül a párizsi klímakonferencia céljainak megvalósítását segítő jogszabályt fogadtak el strasbourgi plenáris ülésükön kedden.
febr. 6
19:39
Enyhén erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedden a bankközi devizapiacon.
febr. 6
19:39
Kidőlt fák, leszakadt vezetékek – pusztított a hó Borsod megyében (ATV)
Másfél napig nem volt áram a Borsod megyei Ómassán. Annyi hó esett az elmúlt napokban, hogy több fa is kidőlt és leszakította a vezetékeket. A közlekedés sem volt egyszerű, a települést nagyon nehéz volt megközelíteni. További részletek a videóban.
febr. 6
19:39
Többfelé figyelmeztetnek az ónos eső veszélye miatt (Háziállat)
A vártnál kevesebb helyen várható hóesés, de sok helyen lehet ónos eső.
febr. 6
19:39
Itt a riasztás: szerda reggeltől nagy bajban leszünk (Infostart)
Ónos eső és intenzív havazás érkezik Magyarországra.
febr. 6
19:45
Halott férje kezét rázza meg a koncertek előtt Celine Dion (Blikk)
Celine Dion igazán egyedülálló módon állít emléket néhai férjének.
febr. 6
19:45
Az Eurotrans Alapítvány segít az erdélyi magyaroknak a választási regisztrációban (USAracing)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Eurotrans Alapítványa 35 ezer erdélyi magyarnak segített a választási regisztrációban – közölte Nagy Zoltán Levente alapítványi elnökre hivatkozva kedden az RMDSZ hírlevele.
febr. 6
19:48
10 milliárdból fejleszti a kisvasutakat a kormány (Menedzsment Fórum)
Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között - jelentette be Révész Máriusz kedden Miskolcon, az Északerő Zrt. fenntartásában lévő Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút (LÁÉV) lillafüredi állomásán tartott sajtótájékoztatóján.
febr. 6
19:48
Két hatalmas aszteroida száguld a Föld felé (Blikk)
A NASA vasárnap két hatalmas aszteroidát vett észre, amelyek egyenesen a Föld felé haladnak.
febr. 6
19:48
Ezt mondta a női pólóválogatott szerepléséről Bíró Attila, a szövetségi kapitány (Blikk)
A magyar női vízilabda-válogatott három győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végzett az Euró­pa-kupa voloszi selejtezőjében. Utolsó meccsén 22–3-ra nyert Izrael ellen a csapat, s készülhet a március 23–25. közötti hatos döntőre.
febr. 6
19:50
Kiemelt sportág lett a karate (Menedzsment Fórum)
A kiemelt sportágak közé került a karate - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Magyar Karate Szakszövetségnek (MKSZ) a tavalyi évet értékelő és az idei esztendőt megnyitó keddi rendezvényén, amelyen a 2017-es sikerek részeseit is díjazták.
febr. 6
19:50
Putyin a lengyel határra tette szuperrakétáit (Blikk)
Nukleáris robbanótöltet hordozására is alkalmas, Iszkander-M típusú rakétákat telepített Oroszország a kalinyingrádi exklávéjába.
febr. 6
20:03
Nagy forgalom gyengültek a vezető részvények (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 963,26 pontos, 2,42 százalékos csökkenéssel, 38 806,19 ponton zárt kedden.
febr. 6
20:03
Tíz napon belül elfogy a gázai kórházak üzemanyaga (ATV)
Az ENSZ figyelmeztetése szerint tíz napon belül elfogy a Gázai övezet kórházainak üzemanyag-tartaléka - jelentette kedden a Háárec című izraeli újság honlapja.
febr. 6
20:03
Jakab István: szükség van közös agrárpolitikára a következő uniós ciklusban (AQUA)
Szükség van közös agrárpolitikára a következő európai uniós finanszírozási ciklusban – jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke kedden Pécsett.
febr. 6
20:06
Bitcoin-mánia: 550 milliárd dollár égett el egy hónap alatt (Menedzsment Fórum)
Elképesztő összeget vesztettek az elmúlt hónapban azok, akik kriptovalutába fektettek.

Keresés