A vesekövesség gyakori probléma: a férfiak 10, a nők 5 százalékát érinti élete során. Leggyakrabban 30 és 60 éves kor között alakul ki, és sokáig tünetmentesen fejlődhet a vesében. Vesegörcs akkor jelentkezik, ha a vesekő elmozdul és a vizeletelvezető rendszerben elakad.
Kisvasút-fejlesztési programot indít a kormány, és tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között - jelentette be Révész Máriusz. A kisvasút-fejlesztési program keretében összességében...
Winnie Harlow megmutatta a világnak a ritka bőrbetegség (vitiligo) miatt foltos testét. A gyönyürű modell büszkén pózol Dior bikiniben,a Miami strandon.
Idén nyáron-ősszel fejeződhet be az egykori Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepének területrendezése, az épületek, vegyipari technológiai berendezések bontása. A munkálatokat követően pedig a talaj és talajvíz szennyezés ismételt felmérése a következő lépés – mondta az InfoRádiónak Tarnai Richárd kormánybiztos.
A venezuelai kormány kész aláírni a végleges megállapodást az ellenzékkel – jelentette ki vasárnap Caracasban Nicolás Maduro, a latin-amerikai állam elnöke. Maduro pártja szimpatizánsainak egyik gyűlésén beszélt erről, utalva arra, hogy a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban tárgyalások folynak a venezuelai kormány és az ellenzék kö
Új ötlettel akarják tovább népszerűsíteni sportágukat a sambo hívei: az idén Beach Sambo-versenyt is rendeznek, ahol strand homokjában mérik össze a tudásukat az indulók.
A vártnál kevesebb helyen várható hóesés, de sok helyen lehet ónos eső. A havazás miatt néhány nyugat-dunántúli megyére, több megyére és a fővárosra az ónos eső veszélye miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között - jelentette be Révész Máriusz kedden Miskolcon, az Északerdő Zrt. fenntartásában lévő Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁÉV) lillafüredi állomásán tartott sajtótájékoztatóján.
Újabb három jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 77-re emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma
Az MSZP és a Párbeszéd szövetségi programjának különösen fontos eleme a kistelepülések erősítése, amihez önkormányzatbarát közigazgatást kell kiépíteni - mondta a két párt közös kormányfő-jelöltje sajtótájékoztatón kedden, Győrben
A megváltozott piaci körülmények, felhasználói szokások szektortól függetlenül nem hagynak választást a cégeknek. Az új generációs platformokon meg kell jelenni, a működést, kapcsolattartást a digitális fogyasztó igényeire kell szabni. Óriási hiba lenne azonban egyenlőségjelet tenni a digitalizáció, és a magasabb szintű ügyfélélmény (CX) közé. A CX
Ezentúl webáruházon keresztül is vásárolhatnak az Ikea vásárlói, valamint házhozszállítást is igényelhetnek. Utóbbi azonban nem mindenkinek lesz olcsó. Ezentúl az Ikeában is anélkül tudunk bevásárolni, hogy kitennénk otthonról...
Nem az a megoldás, hogy ne vigyünk magunkkal nagyobb értéket, hanem az, hogy jobban a „körmére nézzenek” azoknak, akik a csomagokat kezelik, magyarázta a turisztikai újságíró az ATV Startban.
Az 1968-ban Nyugat-Európában elindult mozgalmak, a civil kurázsi, a menekültek helyzete és a filmszakmát megrázó szexuális zaklatási botrányok is fontos témák lesznek a 68
Beyoncé apja, Mathew Knowles megdöbbentő véleményt foglalt abban a kérdésben, hogyan befolyásolja az afroamerikai nők bőrszíne a sztársághoz vezető útjukat.
Valószínűtlen, hogy az elmúlt napok globális tőzsdei árfolyamzuhanásainak komolyabb negatív reálgazdasági hatásai lennének, és az is, hogy hosszú ideig tartó jelentősebb piaci korrekció kezdődött volna - vélik az Oxford Economics...
Több épület, köztük két szálloda súlyosan megrongálódott kedden a kelet-tajvani Hualien megyét megrázó, legalább 6-os fokozatú földrengésben - jelentette a helyi tűzoltóság.
Karcsúsága érdekében a kínok kínját is szívesen kiállja Diana Ringo (39), aki a nap 23 órájában viseli dédanyáink egykor gyűlölt ruhadarabját, a fűzőt.
Sok százezer magyar ember számlájára érkezik magasabb fizetés ezekben a napokban, azon béremelések alapján, amelyek január 1-jén léptek életbe –közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára mai sajtótájékoztatóján.
Mégis lesznek figyelmeztető zászlók Szentendrén is a veszélyes zebráknál. A Közút Zrt., ahogy Gödöllő esetében is, Szentendrén is eltekint a szakértői díjtól. Eredetileg zebránként 30 ezer forintot kellett volna fizetni, de a civil kezdeményezők azt kérték állja a település ezt a költséget. A polgármester nem a levélre reagált, hanem az után érdek
Magyarország piacvezető képalkotó diagnosztikai vállalata, az Affidea Diagnosztika Kft. bejelentette, hogy 2018. február 1-jén megvásárolta a Főnix-Med Zrt. 100%-os részvénypakettjét, és ezzel a Főnix-Med Zrt. és leányvállalata, a Főnix Medical Center Kft. kizárólagos tulajdonosává vált. A Főnix-Med-érdekeltségek megvásárlása az eddigi legnagyobb,
A PannErgy Nyrt. közölte, hogy 120 000 darab opciós részvény lehívásra került a 2016-2019-as időszakra vonatkozó vezetői részvényopciós programja keretében nyújtott opciós vételi jog alapján. Az opciós vételár 349,02 forint. A részvények...
Legalább 47 civil, közte 10 gyerek vesztette életét a damaszkuszi rezsim által a reggeli órákban a lázadók uralta Kelet-Gúta több településére mért légicsapásokban - jelentette kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).