Ma Hódmezővásárhelyért dobogott az ország szíve, a város ma történelmet írt - mondta az időközi polgármester-választást vasárnap megnyerő Márki-Zay Péter független jelölt a voksolás utáni sajtótájékoztatóján.
Hódmezővásárhelyért fogunk dolgozni, ahogy az elmúlt 27 évben, a város fejlődését tartjuk szem előtt - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Hódmezővásárhelyen, az időközi polgármester-választást követő sajtótájékoztatóján.
Simon Beck nevét már sokan ismerik. A "hótaposós művészete" 2004-ben kezdődött, amikor a francia Les Arcs síterepén síelt, és csúszás közben észrevett egy befagyott és behavazott tavat és elgondolkozott, hogy milyen szép mintát lehetne oda rajzolni.
Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az Európai Unió (EU) támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is ked
Warth-Schröcken síterepe valószínűleg nincs az első tízben a hazai síelők listáján. Sőt! Azt is mondhatnánk, hogy a legtávolabbi osztrák tartomány, Vorarlberg, síterepei igazából csak az ínyencek fantáziáját indítja be. Pedig a tavaly egyesült Ski Arlbeg régió az idén is kínál újdonságokat.
A nők munkaerőpiaci elhelyezkedését, az atipikus foglalkoztatási formák megismertetését segítő központot alakítanak ki Keszthelyen 200 millió forintos pályázat révén - tájékoztatta a Keszthelyi Városfejlesztő Egyszemélyes Nonprofit Kft. az MTI-t.
A helikopterpiac még nem tudott visszakapaszkodni a válság előtti szintre; az Airbus Helicopters a javuló gazdasági környezet ellenére nem számol eladási növekedésére az idén, a korábban Eurocopter nevű gyártó 2017-ben 409 gépet adott át üzemeltetésre.
Hat éve nem találják a felelősét egy két ember életét követelő tragédiának, mi több: akik feje felett eddig több éves börtönbüntetés réme lebegett, azok ellen ejtette a vádakat a bíróság.
A fiatalon, legfeljebb 19 évesen elhunyt Tutanhamon fáraó regnálása ugyan nem tartozott az ókori egyiptomi birodalom legfényesebb és legjelentősebb korszakai közé, ám mérhetetlen gazdagságú sírjának 96 évvel ezelőtti feltárása óta a történettudomány sokkal többet tud az egyiptomi birodalmak uralkodó elitjének életéről – erről szól a Blikk e heti so
Hétfőtől újra fogad betegeket a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház csecsemő- és gyermekosztálya - közölte Kovács Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei intézmény megbízott főigazgatója vasárnap az MTI-vel.
A dél-koreai téli olimpiára Kim Dzsongun válogatott szurkolónői csapatot is küldött, hogy buzdítsák az ország versenyzőit - és hogy szexuálisan szórakoztassák a képviselőket.
Hektáronként 2,5-4 millió forintot kaphatnak a sikeresen pályázók a szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatására, amelyre összesen 45 millió euró áll rendelkezésre a következő három borpiaci évben.
Kissé lassult tavaly a készpénz felhalmozása a háztartásoknál, ami a valutában tartott megtakarítások csökkenésének köszönhető. A lekötetlen számlapénzek mennyisége és aránya viszont töretlenül növekszik.
Péntekig mintegy 350 ezren kérték papíralapú szja-bevallási tervezetük postázását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól: idén is az sms a legnépszerűbb. Az egyéni vállalkozóknak ma éjfélig kell benyújtaniuk a bevallásukat.
Itália választ a hét végén, előtte azonban megtudhatjuk, hogy az euróövezeti infláció mennyire alakul az EKB szája íze szerint, illetve hogy Jerome Powell Fed-elnök milyen irányt ad az amerikai kamatpolitikának.
Az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak is szép hozamokat értek el tavaly. A taglétszám ugyan stagnál, de az egyéni számlákon lévő egyenleg egyre növekszik.
Észak-Korea kész tárgyalni az Egyesült Államokkal, jelentette be a phenjani olimpiai delegáció vezetője. A kommunista állam küldöttsége egyórás találkozón vett részt a dél-koreai elnökkel, aki szintén üdvözölte az évek óta várt enyhülést. A téli olimpia záróünnepségén Ivanka Trump is részt vett, de az amerikai delegáció egyelőre nem tárgyalt Észak-
A szálló pornak, a nitrogén-dioxidnak és a kén-dioxidnak való hosszú távú kitettség összefüggésben áll az öngyilkosság fokozottabb kockázatával - derült ki egy dél-koreai felnőttek adataira épülő friss tanulmányból.
Vasárnap választásokat tartanak Olaszországban. Nagyon nehéz megjósolni a kimenetelt, ugyanis a legerősebb párttal senki sem hajlandó koalícióra lépni, miközben a jobboldali pártszövetség a közvélemény-kutatók felmérései alapján...
Bevallom őszintén, én még továbbra sem tudom beleképzelni a Kia fényszórók közötti hűtőrácsaiba, a tigrisek nóziját. Ám igazából ez teljesen lényegtelen, hiszen, ami igazán számít az az, hogy remek kisautó a Stonic!
Bár az utóbbi években javultak a magyarok D-vitamin-pótlási szokásai, egy friss kutatás szerint minden harmadik lakos továbbra is extrém D-vitamin-hiányban szenved. A hiányállapot többek között csontfogyáshoz vezethet, valamint növeli a depresszió, az autoimmun betegségek, fertőzések és bizonyos cukorbetegségek kockázatát.
Az öngondoskodás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Napjainkban ugyanis egyre inkább az látszik, hogy az állami nyugdíjrendszer néhány évtized múlva már nem lesz képes tisztes megélhetést nyújtani a majdani nyugdíjasoknak....
Hazánkban volt a második legmagasabb tavaly a keresetek emelkedése az EU tagállamai közül. Az emelkedés a következő években is fennmaradhat, ha a kormány folytathatja jelenlegi gazdaságpolitikáját.