A síterep üzemeltetői már elküldték a dokumentációjukat és az engedélyekre várnak, hogy egy új, kék jelzésű pályát építsenek az északi oldalon. A cél nagyszerű, de kissé aggasztó, hogy az új pálya kedvéért komoly fairtást kellene végezni a leendő pálya nyomvonalát jelenleg elfoglaló erdőben.
Szófiába látogat a jövő hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, és megbeszélést folytat Bojko Boriszovval, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Bulgária miniszterelnökével - erősítette meg Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI kérdésére hétfőn.
Több mint egymillió eurós fejlesztés kezdődik márciusban Békés és a romániai Bihar megyében, amelyet az Interreg V-A Románia-Magyarország programban valósítanak meg - jelentették be hétfőn Békéscsabán.
Több ezer levél, Magyarországon tiltott gyógyszert találtak a határrendészek egy ukrán és egy szerb férfi autójában elrejtve a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd - jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
A világ legtávolabbi vizeiben is meglepően magas a mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék előfordulási aránya - állapították meg szakemberek, akik a világon elsőként gyűjtöttek és elemeztek adatokat az óceánok eddig felderítetlen régióinak egy részéből.
A tervek szerint húsvétra elkészül a Nyíregyházi Állatpark 380 millió forintból épülő új látogatócentruma és bejárata, valamint az ehhez tartozó nyitott hópárduckifutója.
Magáncellában ül és fokozottan őrzik a börtönben T. Bélát (38), aki még január végén szurkálta halálra édesapját, miután több mint tíz éve, 2003-ban könyörtelen módon végzett menyasszonyával, Bettivel is.
A Magyar Honvédség garantálja a magyar emberek és családok biztonságát - emelte ki a honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén, hétfőn Budapesten. Simicskó István kijelentette: Magyarország ma a legbiztonságosabb országok egyike.
Segíthet az idős kutyák szellemi képességeinek szinten tartásában a rendszeres mentális stimuláció, amelyet egy érintőképernyős tréning segítségével végeztek magyar és osztrák kutatók.
Alaposan a mély vízbe dobta Rippel Ferenc (46) az új barátnőjét, Viktóriát (22). A világrekorder artista ugyanis úgy döntött, alig egy napos ismeretség után bemutatja a nagyvilágnak friss kapcsolatát.
Szigorú rendezőként tartja számon a szakma Eperjes Károlyt (63), ám a jelenleg a Pesti Magyar Színházban dolgozó Kossuth-díjas színész-rendező a Blikknek elmondta, nem szeretné, ha kemény emberként gondolnának rá. A hozzá közelállók is figyelmeztetik őt olykor, hogy ne legyen szigorú.
Tapsvihar és felhőtlen nevetés fogadta a Valami Amerika 3. sajtóbemutatóját, az alkotóik közül azonban egyedül Hujber Ferenc (43) volt az, aki nem tűnt lelkesnek, és meglehetősen furcsán viselkedett.
Segíthet az idős kutyák szellemi képességeinek szinten tartásában a rendszeres mentális stimuláció, amelyet egy érintőképernyős tréning segítségével végeztek magyar és osztrák kutatók.
“Túléli-e Trump 2018-at?” címmel az Equilor egy izgalmas, jó hangulatú, praktikus útmutatást ad az év elején várható pénzügyi, tőkepiaci eseményekről, az „Equilor Tőkepiaci Est” sorozat következő állomásaként. Gyere el Te is, profitálj szakértőink segítségével!
Nagyon jelentős árkülönbségek lehetnek a felújított és közepes állapotú panellakások árai között, ezért érdemes lehet beruházni ezekbe az ingatlanokba – állapította meg elemzésében az OTP Lakástakarék.
Idén is drágultak az albérletárak. Budapesten az átlagos havi bérleti díj 130 és 180 ezer forint között alakul. Az ingatlan.com szakértői azt várják, hogy jövőre az áremelkedés megáll, vagy legalábbis mérséklődik, mert 2019-ig több tízezer új lakást fognak átadni.
Fenntartható módon kell felzárkóznunk a nyugati uniós országokhoz, ehhez pedig nem szabad a „közepes jövedelműek csapdájába” esnünk – mondta Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója a 2018-as Lámfalussy konferencián.
Álláshirdetést feladva szerezte meg egy férfi több tucatnyi ember személyes adatait, majd ezeket felhasználva országszerte vásárolt hitelre telefonokat, de azokat eladta, a részleteit pedig nem fizette - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt a következő napokban is változékony, csapadékos időre van kilátás. Az ország középső területein helyenként egészen csütörtökig esni fog.
Megállapodásra jutott az Európai Bizottság Albániával abban, hogy az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) fokozott bevándorlási nyomás esetén rövid időn belül szakembereket küldhet a nyugat-balkáni országba a helyzet kezelésére.
Létezik néhány olyan kisautó, amely formavilágával ejtette rabul rengeteg ember szívét. Valentin nap közeledtével, körülnéztünk a használtautó-piacon, hogy mennyiért vásárolhatnánk szívtipró járgányokat.
Niki és kedvese, Gábor a Ripostnak elmesélték életük legnagyobb kalandját, amiben nem sok embernek lehetett eddig része. Így ők nagyon különlegesnek érzik magukat.
A jegyek több mint 80 százalékát már eladták a szervezők, így a legtöbb versenyt csaknem telt ház előtt rendezik a téli olimpián. Üde színfolt a két Korea közös jégkorongcsapata, a semleges színekben versenyző oroszok viszont szokatlan látványt nyújtanak.