Az egyszerű munkavállalók átlagfizetése is meghaladja a félmillió forintot a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-nél, miközben a NHKV Zrt. mind a mai napig nem tud elszámolni a gazdálkodásával - írja...
Valamivel több mint egy éve maradt az érintett magyarországi nagyvállalatoknak arra, hogy áttekintsék energetikai folyamataikat a kötelező átfogó energetikai audit során - olvasható a Portfolio-n. Az átvilágítást elmulasztó cégek tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak, miközben az audit, akár komolyabb beruházás nélkül is 5-10 százalékkal csö
Tiszteletlen vagy lehengerlő lesz John Malkovich Poirot-ként? A színész inkább vállalja a nézők ellenszenvét, de csak azért sem borotválja le arcszőrzetét.
Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csak a jogosultak fele jelezte a határidőn belül, hogy igényelné az állami tüzifa-támogatást. A pénzt egyébként nem lehet a fa kiszállítására elkölteni, azt zsebből kell állni. Kijött a tüzifával fűtők rezsitámogatásáról...
Mérséklődik a vonatokon a nem fizető utasok száma: míg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben 36 ezer, idén október végéig már csak 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok során.
A Xerox két új, irodai felhasználásra szánt nyomtatójával nemcsak a színes marketing anyagok készíthetők el kiváló minőségben, de személyre szabhatók a munkafolyamatok, emellett pedig a mobilitást is támogatják a biztonságos, vezeték nélküli nyomtatás lehetőségével. A közepes és nagyobb irodák számára készült, testre szabható Xerox VersaLink® C8000
Tiltakozik az Audi szakszervezete a túlórakeret növelését engedő törvénymódosító javaslat ellen. "Nein, danke 2.0" - üzenik közleményükben. Ez már a második alkalom, hogy előkerül a 400 órás túlórakeret. Először 2017 áprilisában...
A maglódi Korzó éttermeiből teljesen eltűnnek az egyszer használatos, eldobható műanyag eszközök, helyüket 100%-ban növényi alapanyagból készülő, ipari körülmények között lebomló PLA anyagú poharak, tányérok és evőeszközök veszik át.
Az, hogy Garancsi István Market Zrt.-je építheti meg a székesfehérvárra tervezett multifunkcionális sportcsarnokot, már bő két hónapja kiderült. Az azonban csak most látott napvilágot, hogy a munkát a becsültnél 30 százalékkal drágábban vállalta el.
Gyakorlatilag rendőrként intézkedhetnek az élelmiszerrendészek, ha az Országgyűlés megszavazza az erről szóló törvénymódosítást. A 16 jogszabály megváltoztatásából álló javaslatcsomag elfogadását a keddi parlamenti vita tanúsága alapján mindegyik frakció támogatja.
A maglódi Korzó éttermeiből teljesen eltűnnek az egyszer használatos, eldobható műanyag eszközök, helyüket 100%-ban növényi alapanyagból készülő, ipari körülmények között lebomló PLA anyagú poharak, tányérok és evőeszközök veszik át.
A jobbikos képviselő szerint, ha elfogadják a javaslatot, akkor „Budapestnek égnie kell", az Országgyűlés alelnöke Demeter Mártától önismétlés, Bangóné Borbély Ildikótól és Szél Bernadettől az ülésvezetés bírálata miatt vonta meg a szót, az ellenzék később kivonult.
A szociális célú tüzelőanyag programban a 2018–19-es fűtési szezonban 2320 kistelepülés rászoruló lakosai részesültek ingyenes tüzelőanyag-támogatásban.
Mérséklődik a vonatokon a nem fizető utasok száma: míg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben 36 ezer, idén október végéig már csak 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok során.
Az Amit tudni akarsz a szexről c. Woody Allen műremek után szabadon most a The Carbonfools tárja elénk a fogantatás tudományos és fantasztikus misztériumát új klipjében.
Legalábbis ezt állítja a kutató, aki a hét elején óriási felháborodást okozott videójával, melyben arról beszélt, hogy hetekkel ezelőtt megszülettek a világ első génszerkesztett ikrei.
A szokásos csütörtök délelőttről ma délután 2 órára előrehozták a heti Kormányinfót - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda meghívójából.Kovács Zoltán is marad 2018.11.28 14:25A tájékoztató elején Gulyás Gergely jelezte...
Rekordösszeget költöttek a hosszú hétvégéken kikapcsolódók a SZÉP-kártyáikról. A bankok összesítései szerint több milliárd forintot fizettek ki a kártyákkal október-novemberben. Az október végi és november eleji két hosszú...
A keddi kereskedés második felének mérsékelt erősödése után a tengerentúli tőzsdék felemásan zárták a hét második napján, a Dow 0,4 százalékos erősödése mellett az S&P500 0,3 százalékkal került feljebb. Szerdán emelkedtek...
Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) hétfőn szavazhat újra a humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentésről.
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a humanitárius vízumról elmondta, hogy a külképviseleteken lehetne igényelni, a migránsokat pedig arra jogosítaná fel, hogy beléphessenek az Európai Unió területére