Szigorításokat vezet be Róma polgármestere: tilos lesz közterületen inni, híres helyek közelében enni, szökőkútban fürödni és gladiátornak öltözni. Az új szabályokkal az a célja, hogy megtisztítsa a várost.
Havonta nagyjából ötmilliárd, azaz összesen több százmilliárd forinttal károsította meg a kormány a megváltozott munkaképességűeket - állítja a szakértő a Népszavának.
Furcsa utolsó kívánsága volt a 41 éves kanadai tetoválóművésznek, Chris Wenzelnek: a férfi, miután megtudta, hogy súlyos beteg, arra kérte feleségét, hogy valahogy vágja le a tetovált bőrt a testéről, így őrizze meg az utókornak, mielőtt eltemetik. Az özvegy pedig talált egy kifejezetten erre specializálódott vállalkozást.
1.5 kilónyi, fémből készült tárgyat operáltak ki egy indiai nő gyomrából. A Sangita-ként megnevezett nőnek súlyos gyomorfájdalmai voltak, az orvosok pedig elhűltek, amikor egy röntgenfelvételen meglátták a nő gyomrában lévő rengeteg fém eszközt.
A hajléktalan emberek számára fenntartott férőhelyek kihasználtsága országos szinten 75 százalékos, Budapesten 72,5 százalékos - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
A Tribeca Skybridge Townhouse & Condo több szempontból is egyedülálló. Az ingatlan eredetileg kórházépületként üzemelt New Yorkban, a Staple Street gyaloghíddal összekötött épületrész pedig a kórház sürgősségi központja volt. Azóta sokat változott a világ, az épület magántulajdonba került, és egy minimalista luxuslakká varázsolták.
Magyar pedagógus-továbbképző központ létrehozásáról döntött csütörtökön a román kormány, az új intézmény Nagyváradon fog működni - közölte csütörtöki hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Magyarország növeli katonái számát a KFOR-ban, vagyis a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderőben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Pristinából nyilatkozva csütörtökön.
Egy féltékeny rajongója megfenyegette az énekes barátnőjét. Viktor azóta harcművész sofőrjét állítja Anita mellé a koncertjein, ahol mindig biztonsági őrök védik a terepet.
Emmanuel Macront azzal vádolja a francia ellenzék, hogy szándékosan hívta meg egy állami ünnepségre azt az énekesnőt, aki korábban élesen bírálta Donald Trumpot.
Lapzártánk idején is csengettek, kopogtak, még üzenetet is hagytak V. János házánál a veronai tragédiában elhunytak rokonai, de hiába. A sofőr most sem akart válaszolni kérdéseikre.
Összezavarodtak, akik szerda este a TV2 Sztárok és párok műsorát nézték, ugyanis Koholák Alexa ott még szőke, hosszú hajú volt és egy fiatal férfit csókolt. A Bors kiderítette, akkor már képben volt az az úr, aki azóta feleségül is vette a keleties szépségű lányt.
Az MNB adatokat kért be a piaci szereplőktől a lakástakarék-pénztári törvény módosítása előtti ügyfélrohamról. Eddig nem érkezett a jegybankhoz az utolsó napokban kötött szerződések szabálytalanságára utaló információ, ha érkezik, azt a felügyelet hatáskörében kivizsgálja - nyilatkozta Windisch László, az MNB alelnöke az MTI-nek.
Gyomorforgató módszerekkel dolgozott a lakásmaffia, ép ésszel felfoghatatlan trükkökkel csalták ki az idős emberek ingatlanjait. Kedden kommandósok csaptak le egy tíztagú bűnbandára, köztük négy ügyvédre, csütörtökön közülük három ember sorsáról döntött a bíróság.
A retinoblastoma kezelése az egyszerűbb lézeres kezeléstől a szemgolyó eltávolításáig is terjedhet. Rosszindulatú daganatról lévén szó, a kezelés elsődleges célja a beteg életének megmentése, és csak másodsorban a szem megmentése.
A klímaváltozás visszafogása érdekében a nemzetközi tervekben megfogalmazott legmérsékeltebb hőmérsékletemelkedés is visszafordíthatatlan károkat okoz a jégsapkában szakértők szerint.
Egy ideje napsütés határozza meg Ausztria időjárását. A legutóbbi jelentősebb havazás október végén volt, azóta nem, vagy csak minimális hó esett a gleccsereken.
Egy átfogó felmérés keretében a hazai halastavakban a vizsgált több, mint ötszáz féle vegyületnek csak kevesebb, mint 10%-a volt kimutatható. Az eredmények ismeretében a jövőben megszülethetnek azok a határértékek, amelyek a növényvédő szerek és gyógyszermaradványok nagy részénél jelenleg még hiányoznak. A HappyFish elnevezésű projekt során mód nyí
Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint a vörös húsokat mostani áruknál 20 százalékkal drágábban, míg a feldolgozott húsokat pedig dupla áron kellene kínálni ahhoz, hogy fedezzék a fogyasztásukkal összefüggő egészségügyi kiadásokat.
Hárommilliárd forintból megépült, 100 embernek munkát adó csomagolóanyag-üzemet adtak át csütörtökön a Heves megyei Hatvanban, az eseményen a pénzügyminiszter a gazdaság egyik erősödő pillérének nevezte a csomagolóanyag-ipart.
Azt állítják a világszervezet emberi jogi szakértői,hogy a magyar hatóságok nem engedték be őket a két határállomáson a tranzitzónába, ezért idő előtt megszakították magyarországi látogatásukat.
931 hajléktalan ember ment be szállóra a hajléktalanságot szankcionáló rendelet életbe lépése óta a szociális ügyekért felelős államtitkár szerint. Bíróság elé pedig összesen 9 alkalommal állítottak hajléktalant október 15. óta – köztük azt a férfit, akinek ügyében három héten belül kétszer is felmentő ítéletet hozott a Pécsi Járásbíróság.
Az Európai Unióban utolsóként Németországban is betiltanák a dohányzás népszerűsítését. A Marlboro konszern elébe menne a dolgoknak, hogy az eurómilliókért hirdetett e-cigaretta-modelljét ne bántsák.