2018. november 27. kedd

nov. 27
19:30
Még több LNG-t akar Lengyelország (NRGreport)
Lengyelország bővíteni tervezi északi-tengeri LNG-terminálját. A terv szerint a terminál bővítésére tendert írnak ki decemberben - közölte a terminált üzemeltető Polskie LNG.
nov. 27
19:33
Több zsidó él a földön, mint ahány kínai - ezt gondolják a magyarok impozáns hányada (Grill Receptek)
A létszám túlbecslés oka a társadalmi pszichében rejlik: minden ötödik hazánkfia előítéletes a zsidókkal szemben.
nov. 27
19:36
Macron üzent a sárga mellényeseknek (Infostart)
Az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adó január 1-jétől tervezett emelését a kormány háromhavonta felülvizsgálja, és az üzemanyagárak változásának függvényében módosítja - jelentette be Emmanuel Macron francia államfő kedden. Szerinte úgy kell meghallani a szociális elégedetlenség miatti tiltakozásokat, hogy közben a kormány nem mond le a fel
nov. 27
19:36
Három piacon indít új üzletágat a WebEye (ProfitLine)
Korábbi, a közúti áruszállítás széles spektrumán szerzett tapasztalatait felhasználva indította el új üzletágát a hazai járműkövetés piacvezető szereplője, a WebEye. Az idei év őszétől már nem csak a nehéz, de a könnyű haszongépjárművek használata során felmerülő igényeket is ki tudják szolgálni a legújabb telematikai innovációkkal.
nov. 27
19:36
Rengeteg magyar szülő tesz félre a gyerekének: így csinálják (Pénzcentrum)
A magyarok 85 százalékának az egyik legfontosabb, hogy jó anyagi feltételekkel indítsa gyermekét az életbe, de csak 20 százalék gyűjt pénzt erre - derült ki az OTP Bank öngondoskodási index idei adataiból. A kutatás szerint abban...
nov. 27
19:36
Ezt is lenyúlta: Diana trükkjét használja Meghan, hogy megszeressék (Femcafe)
Különleges taktikát vetett be.
nov. 27
19:42
River-Boca: újabb érdekes fejlemények láttak napvilágot (Sport365)
Hivatalos közlemény - amint az várható volt.
nov. 27
19:42
Ez történne, ha II. Erzsébet meghalna: Az egész világra hatással lenne (Femcafe)
Szinte ijesztő, mennyi mindent érintene a királynő távozása.
nov. 27
19:48
Foglyul ejtett ukrán haditengerészeket ítéltek elzárásra az oroszok (HírTV)
Hatvan napos elzárást kaptak.
nov. 27
19:48
Mégsem szűntetik meg jövőre az óraátállítást (ATV)
Egyelőre nem szüntetik meg az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatát az Európai Unióban - jelentette kedden a Bild című német lap a hírportálján egy brüsszeli dokumentumra hivatkozva.
nov. 27
19:48
"Még mindig keresem a kézikertestvéremet" - a legütősebb poénok a Jóbarátokról (SzMo)
Tényleg, mi történt Chandlerrel Jemenben?!
nov. 27
19:51
17 milliárdért kapott megbízásokat 3 hónap alatt a kormány kedvenc PR-osa (Menedzsment Fórum)
Balásy Gyula cégeinek nem volt nehéz dolga a harmadik negyedévben.
nov. 27
19:54
Fegyveresek elraboltak 20 civilt (USAracing)
Az emberrablók – akiket egyelőre nem azonosítottak -  elengedték  az  időseket, a nőket és a gyerekeket,  a fiatal férfiakat azonban   magukkal hurcolták.
nov. 27
20:00
Elítélték a BL-meccs előtt robbantó férfit (Infostart)
Tizennégy év szabadságvesztésre ítélte kedden a németországi Dortmund bírósága a Borussia Dortmund labdarúgócsapat elleni tavalyi merénylet elkövetőjét.
nov. 27
20:06
Németh Szilárd elnézést kért hazugsága miatt (Grill Receptek)
Hogy melyik esetről is van szó? Segítünk: az Eötvös Károly Intézetet képviselő társaságot kellett megkövetnie, mert valótlanságot állított róluk .
nov. 27
20:06
Egyszerűbb lett novemberben a hiteligénylők élete - online forradalom a bankolásban (ProfitLine)
A digitalizációval, a rugalmasabb szabályozói környezettel a banki ügyfelek mindennapjai is egyszerűbbek lesznek. Ennek ékes példája, hogy novemberben több bank elindult a teljesen online hiteligényléssel, így akár a karosszékből is igényelhetünk akár 3 millió forint szabadon felhasználható személyi kölcsönt is. A Bank360 segítségével jártunk utána
nov. 27
20:08
Porosenkót nem menti meg a hadiállapot, az viszont kínos, hogy mit csináltak az ukrán biztonsági szolgálat tisztjei (Grill Receptek)
Egyre bonyolultabb információs-kommunikációs hadviselés folyik a Kercsi-szorosban történt orosz-ukrán „tengeri csata” nyomán. A nyugat nem találja a hangját, óvatosan latolgat és kivár.
nov. 27
20:12
Mesevilággá változtatta a havazás a Kékestetőt - csütörtökön -10 fok is lehet (Háziállat)
Az ország több pontján megmutatta magát a tél, a Mátra és a Bükk csúcsai kifehéredtek. A következő napokban további lehűlésre kell számítani, a leghidegebb órákban mínusz 7 foknál is hidegebb lehet, néhol napközben is mínuszok lesznek.
nov. 27
20:12
Mesevilággá változtatta a havazás a Kékestetőt - csütörtökön -10 fok is lehet (Infostart)
Az ország több pontján megmutatta magát a tél, a Mátra és a Bükk csúcsai kifehéredtek. A következő napokban további lehűlésre kell számítani, a leghidegebb órákban mínusz 7 foknál is hidegebb lehet, néhol napközben is mínuszok lesznek.
nov. 27
20:12
Szijjártó Péter: Önkéntes alapon kell majd dönteni a túlórákról (HírTV)
Jogszabályi lehetőséget teremtenének.
nov. 27
20:12
Ciki, ha nem szerepel a gardróbodban: Hivatalosan is ez a tél színe (Femcafe)
Az már biztos, hogy nem feketében fogunk hódítani.
nov. 27
20:14
„Nem kérdés, hogy több gyerekre van szükség a magyarság fennmaradása érdekében” (HírTV)
A kormány szeretné megteremteni a gyermekszületést ösztönző környezetet és feltételeket – mondta a Hír TV-ben a KDNP frakciószóvivője.
nov. 27
20:14
Kitálaltak a férfiak! Ezt a nadrágot utálják legjobban a nőkön (Femcafe)
Mindannyiunk gardróbjában megtalálható ez a darab.
nov. 27
20:18
Trump volt kampányfőnöke 2016-ban titokban találkozott a WikiLeaks alapítójával (ATV)
Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort többször is titokban találkozott a WikiLeaks portál alapítójával - jelentette a CNN hírtelevízió a The Guardian című brit napilap információira hivatkozva kedden.
nov. 27
20:18
Hét perc alatt végeztek Dzsamál Hasogdzsi-val a gyilkosai, aztán zenét hallgattak a holttest eltüntetése közben (444.hu)
Ezt állítja a török külügyminiszter egy interjúban.
nov. 27
20:18
Minden szomszédjától áramimportra szorult Magyarország (NRGreport)
Októberben bizonyos napokon Magyarország minden szomszédjától áramimportra szorult az ellátás biztosítása érdekében. A havi importszaldó is nőtt a hazai termelés részben nem tervezett kiesése miatt.
nov. 27
20:24
Brüsszel örülhet a varsói hátraarcnak (Infostart)
Az Európai Unió üdvözölte, hogy Lengyelország meggondolta magát és mégsem küldi kényszernyugdíjba a Legfelsőbb Bíróság több tagját. Az Európai Bíróság nyomására a lengyel kormánytöbbség a múlt héten fogadta el az erről szóló törvényt.
nov. 27
20:30
Külföldi használt autókkal üzletelő bűnszervezetre csaptak le (HírTV)
Cégláncolatok közbeiktatásával akarták megkerülni az áfafizetést.
nov. 27
20:30
Vajna Timi a vérpiros magassarkú cipőjével telefonál, miközben még a feje búbja is csillog (SzMo)
Csak úgy tündököl új képén Andy Vajna felesége.
nov. 27
20:30
Meghalt Stephen Hillenburg, a SpongyaBob megalkotója (SzMo)
Az egyik legnépszerűbb rajzfilm szülőatyja 57 éves volt.
nov. 27
20:36
Trump megfenyegette a General Motrors-t (Portfolio)
Donald Trump a General Motors-nak nyújtott minden támogatást megszüntetne, mivel az autógyártó gyárbezárásokra és több ezer alkalmazott elbocsátására készül. Donald Trump szokásához híven most is Twitteren üzent, a rövid szöveg...
nov. 27
20:36
Nagy a szerelem: Palvin Barbi romantikus vallomásától olvadozik az internet (Joy)
Palvin Barbi és Dylan Sprouse kapcsolata egyszerűen tökéletes, és ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint a magyar modell friss vallomása!
nov. 27
20:42
Tarlós hozza el a magyar fociban az áttörést? (Portfolio)
Steve Rotherammel, Liverpool városi régió polgármesterével, valamint Andy Burnhammel, Nagy-Manchester főpolgármesterével folytatott megbeszélést kedden Tarlós István, Budapest főpolgármestere angliai látogatása során, adta hírül a Főváros...
nov. 27
20:48
Egyelőre nem szüntetik meg az óraátállítást (Portfolio)
Egyelőre nem szüntetik meg az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatát az Európai Unióban - jelentette kedden a Bild című német lap a hírportálján egy brüsszeli dokumentumra hivatkozva. Az ügyben illetékes tagállami miniszterek...
nov. 27
20:48
Meghalt Spongyabob megalkotója (ATV)
Meghalt Stephen Hillenburg, a SpongyaBob Kockanadrág című népszerű amerikai televíziós rajzfilmsorozat megalkotója - jelentette be a Nickelodeon tévécsatorna.
nov. 27
20:48
A nővérek és a terapeuták takarítanak a Budai Gyermekkórházban (SzMo)
Egy édesanya szinte naponta jár a kórházba, ahol szerinte elkeserítő állapotok vannak.
nov. 27
20:48
Egy rókával a vállán szállt fel egy nő a metróra Moszkvában, le is videózták őket (SzMo)
Pórázra kötötte a gazdája, szájkosár viszont nem volt rajta. :D
nov. 27
20:54
Megszavazták Salvini forradalmát (USAracing)
Az olasz belügyminisztérium friss adatai szerint jelenleg közel 145 ezer ember van a különböző olaszországi migránstáborokban, és év eleje óta 40 ezer menedékkérelmet nyújtottak be.
nov. 27
21:00
Súlyos balesetett szenvedett a Neoton Família gitárosa (ATV)
Végvári Ádám törött kulcscsonttal is színpadra állt.
nov. 27
21:00
Potápi: a gyerekek támogatása nélkül magyar jövőről sem lehet beszélni (USAracing)
Az államtitkár kiemelte: ezek a pályázati lehetőségek nagyon jók arra, hogy minden magyar közösség, magyar ember megtarthassa az identitását és a kapcsolatát Magyarországgal.
nov. 27
21:00
Palkovics László: Nagy számú agrárszakemberre van szükség (AQUA)
A miniszter úgy vélte, arányukat a felsőoktatásban a mostani mintegy 5 százalékról fontos volna 10 százalékra növelni, ehhez azonban nagyon vonzóvá kell tenni a pályát.
nov. 27
21:06
Cipősdobozos adománygyűjtés indult (ProfitLine)
Elindult a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a Magyar Cserkészszövetség és a Pálferi Karitász által szervezett Angyalváró - Cipősdoboz adománygyűjtés, amelynek keretében 500 cipősdoboznyi karácsonyi ajándékot gyűjtenek össze a Böjte Csaba ferences szerzetes által nevelt gyerekek számára.
nov. 27
21:06
Kim Dzsong Un megengedi, hogy leellenőrizzék a nukleáris létesítményeit (ATV)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kész engedélyezni külföldi ellenőröknek a jongbjoni nukleáris létesítmény átvizsgálását - közölte egy névtelenséget kérő diplomáciai forrás kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökséggel.
nov. 27
21:06
A leendő brazil külügyminiszter harcot hirdetett a marxista ideológia ellen (USAracing)
Fel akarom számolni a a marxista ideológiát Brazília külpolitikájában. Ez volt a fő küldetés, amellyel az elnök megbízott engem – írta Ernesto Araújo.
nov. 27
21:06
Százszázalékos maradt a Ferencváros (Azenpenzem)
A címvédő Ferencváros ötgólos különbséggel legyőzte az Egert a férfi vízilabda ob I. hetedik fordulójának keddi mérkőzésén, így továbbra is százszázalékosan vezeti az A csoportot.
nov. 27
21:06
Friedrich Anna: Fogalmak és érzelmek (Tiszta Jövő)
Megéltük, átéltük azt, amikor a családokban az idősebb nemzedék hallgatott, hallgatással menekült a feltörő fájdalmas emlékek elől, az iskolákban pedig a tanítók azt tanították, amit tanítaniuk kellett.
nov. 27
21:06
Ők voltak minden idők legijesztőbb, nem horrorfilmes karakterei (SzMo)
Nemcsak az Ördögűzős kiscsajtól lehet ám rettegni, hanem mondjuk Javier Bardemtől is a Nem vénnek való vidékből.
nov. 27
21:12
BL élőben: három már van, de lehet még öt továbbjutó ma este (Infostart)
A labdarúgó BL keddi mérkőzései közül kettőt korábban kezdett, a Viktoria Plzen 2-1-re nyert Moszkvában a CSZKA ellen, az Ajax pedig 2-0-ra verte az athéni AEK-et.
nov. 27
21:12
Felfüggesztették Gruevszki mentelmi jogát (HírTV)
A volt macedón miniszterelnök korábban kétéves börtönbüntetést kapott.
nov. 27
21:12
MPV - mean platelet volume (WebBeteg)
Az MPV-érték a vérlemezkék (trombociták) méretére, a vérben az átlagos térfogatukra jellemző érték. Az MPV-érték a csontvelőben történő trombocitatermelés mértékét tükrözi.

Keresés