Karácsony Gergely szerint az ő főpolgármester-jelöltségének akkor van realitása, ha korrekt lesz az előválasztási folyamat. Alkudozásban nem vesz részt - nyilatkozta az atv.hu-nak.
Az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Tóth Norbert nemzetközi jogász beszámolt a tengerjogi egyezményről, amelyhez mind a két országnak tartania kellene magát.
Váratlanul engedékenyebb hangnemre váltott az olasz kormány, amely felvetette, hogy – szembemenve korábbi harcos kiállásával – akár hajlandó lenne eleget tenni az EU elvárásainak.
Hazánkban rengeteg ember szenved valamilyen kórós eredetű gerincbántalomtól, fájdalomtól. Minden második ember érintett, most már nemcsak az idősebbeket, hanem a fiatalabb korosztályt is érinti a probléma. Az érintettek 95 százaléka tehetetlen helyzetét illetően.
A pekingi téli olimpia ugyan még messze van, de a kínaiak a globális figyelemfelkeltést máris megkezdték: a 2022-es világeseményhez szükséges áramot szélenergiából biztosítják majd egy - természetesen - világújdonságnak számító, óriási hálózati rendszer segítségével.
Felgyorsítaná a nácizmus idején elrabolt műkincsek visszaszolgáltatását a német kormány, amely az erről kötött egyezmény húsz éve alatt 17 420 tárgyat juttatott vissza eredeti tulajdonosaiknak vagy örököseiknek, de Adolf Hitler hatalomra jutása után csaknem 600 ezer műalkotás került erőszakos eszközökkel német tulajdonba.
A halevésre akarják rávenni a magyarokat. Az indítás jó, megcsinálták ugyanis a reklámtörténet egyik legőszintébb filmjét hozzá egy olyanfajta szemét csaló étteremről, amik miatt a magyarok nem esznek halat.
Egy nappal a szerdára bejelentett általános sztrájk előtt 24 órás sztrájkba léptek az újságírók, kedden nem készültek hírműsorok, és szerdán, az általános sztrájk napján nem jelennek meg a nyomtatott lapok.
A német WirtschaftsWoche úgy tudja, hogy Donald Trump akár már jövő héten importvámot vetne ki az Egyesült Államokba importált autókra. Ez érzékenyen érintené többek között a német autógyártókat, emiatt esik azok részvényárfolyama....
Megszavazta a kijevi törvényhozás: szerdától 30 napra hadiállapot lép életbe Ukrajnában. A korábban tervezetthez képest csupán fele annyi időre lép életbe a törvény, így ez nem zavarja meg a jövő márciusra tervezett elnökválasztási folyamatot. Közben a múlt hétvégén elfogott ukrán hajók legénységét megszólaltatták az orosz tévében. Az egyikük beism
Hiába a klímaváltozás és az egyre megfizethetőbb zöldenergia, a szén még jó ideig meghatározó szerepet fog játszani a világ energiamixében, így a károsanyag-kibocsátás érdemben nem fog tudni csökkenni. A globális szénipar motorja pedig Ázsia. Nem arról van szó, hogy itt nem ismernék fel, mennyire veszélyesek a szénerőművek a jövőre nézve - Indiában
A német WirtschaftsWoche úgy tudja, hogy Donald Trump akár már jövő héten importvámot vetne ki az Egyesült Államokba importált autókra. Ez érzékenyen érintené többek között a német autógyártókat, emiatt esik azok részvényárfolyama....
Jelentősen növelték hadi kiadásaikat a Közép- és Kelet-Európában található országok, listavezető közöttük Románia, ahol 50 százalékos a költségnövekedés – írja a Főtér.ro.
A 200 millió forint feletti árbevételű hazai kis- és középvállalkozások döntő többségénél még nem alakultak ki elkülönült vezetői funkciók, így szinte minden irányítói feladat a cégtulajdonosra hárul - derült ki a Budapest...
Üzleti Etikai Díjat kapott a K&H Biztosító többek között a papírmentes adminisztrációt célzó és környezettudatos fejlesztéseiért, a digitalizációs törekvéseiért és a társadalmi felelősségvállalás területén végzett munkájáért.
A Kékest már délben fehér lepel fedte. 5-6 centi hó esett, ami még síelésre nem alkalmas, de ha a havazás folytatódik, akkor szerdán akár már szánkózásra alkalmasak lehetnek a lejtők. A hideg ellenére sokan sétálgattak a hegyen.
Kiemelte: a kárpátaljai magyarok vezetőivel naponta kétszer egyeztetnek, hogy folyamatosan értékeljék a helyzetet, mert Magyarország kiemelt figyelmet fordít a Kárpátalján élő 150 ezer magyarra.
Borult lesz az ég, összességében több helyen várható gyenge csapadék; délkeleten, keleten eső, északon, északnyugaton havazás, másutt eső, havas eső, havazás egyaránt előfordulhat. Éjszaka a csapadékzóna dél felé helyeződik, egyre kevesebb helyen valószínű kisebb havazás, délkeleten még havas eső is lehet.
A szakértő a Karc FM műsorában emlékeztetett: Emmanuel Macron eddigi gazdaságpolitikai intézkedései növelték a különbségeket Párizs és a vidéki népesség között.
Nagyon közel volt a Tesla a csődhöz azokban a hetekben, amikor felpörgették a Model 3 gyártását, mondta el egy interjúban Elon Musk. A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk egy interjúban beszélt arról, hogy a vállalat komoly nehézségekkel...
A pekingi téli olimpia ugyan még messze van, de a kínaiak a globális figyelemfelkeltést máris megkezdték: a 2022-es világeseményhez szükséges áramot szélenergiából biztosítják majd egy - természetesen - világújdonságnak számító, óriási hálózati rendszer segítségével.
A magyar történelem a Kárpát-medencében nem lemaradástörténet, mint ahogyan azt a marxista és újabban a liberális történetírás is hajlamos sugallni – jelentette ki Kövér László kedden a Pesti Vigadóban.
Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez mindig része volt a magyar külpolitikának, és marad a jövőben is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország teljes mértékben kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez mindig része volt a magyar külpolitikának, és marad a jövőben is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján...