A szöveg szerint a szigetország 2019. március 29-i kilépését követő, eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszak szükség esetén egyszer egy vagy két évvel lenne meghosszabbítható.
A CIA birtokában lehet a hangfelvétel, ami szerint Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös azt mondja, Dzsamál Hasogdzsit a lehető leghamarabb el kell hallgattatni – közölte csütörtökön a Hürriyet Daily News.
Az őszi búza termesztéstechnológiájában a gombabetegségek sokszor előre nem látható veszélyt jelentenek. Az időjárási viszonyaink változása a hazai őszi búza termesztőket is újabb és újabb kihívások elé állítja.
Csak a brit titkosszolgálat elmulasztotta ezt. A merénylő, Abedi már a támadás előtt a titkosszolgálatok látókörébe került, de túl lassan őröltek a hivatali malomkerekek.
Kis mértékű gyengüléssel zátra az Alteo-részvény a keddi napot, miután a csoport harmadik negyedéves jelentése szerint árbevétele nőtt, nyeresége csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest.
A biztosítók túlnyomó többségben papír formátumban fogadják a gépjármű kárbejelentéseket a károsultaktól. Jelenleg egyetlen egységes offline csatorna létezik erre, az úgynevezett kék-sárga nyomtatvány. Ezen változtathat a Magyar Biztosítók Szövetségének új alkalmazása
A magyar-orosz kapcsolatok kitörtek abból a hanyatlásból, amelyet a Moszkva ellen hozott nemzetközi szankciók okoztak - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság 11. ülését követő sajtótájékoztatón.
Három gyalogos-átkelőt tettek „okossá” Kecskeméten, ezeknél az úttestbe épített prizmák villogni kezdenek, ha gyalogos közeledik. A tapasztalatok szerint a fényjelzés növeli a gépkocsivezetők megállási hajlandóságát.
Intenzív egyeztetések zajlanak a kormányzattal a szállodai szobakiadás áfakulcsának módosításáról, a csökkentés az ágazat fehérítéséhez és Magyarország regionális versenyképességének növekedéséhez járulhat hozzá - mondta Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke a szervezet jubileumi, 50. évfordulóját ünneplő közg
Ez elég bonyolult helyzetet teremtett, mert Carlos Ghosn a Nissan mellett a Renault főnöke is, a Renault-nak pedig 43 százalékos tulajdona van a Nissanban, amivel nemrég még egyesülést is terveztek.
Akinek van otthon kisállata, jól tudja, hogy ezek a kedves kis lények ragaszkodnak az emberhez, szeretnek minket, legyen bármilyen a személyiségünk vagy akár a külsőnk. Emellett csupa kaland velük az élet: velük végtelen izgalom vár ránk a szabadban és a lakásban egyaránt. Nem meglepő tehát, hogy sokan imádnak hazajárni kedvencükhöz, illetve renget
Négy önkormányzat támogatásának köszönhetően a betegellátáshoz szükséges új műszereket, eszközöket kapott a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház összesen 70 millió forint értékben.
Mostani brüsszeli útja után szombaton ismét az EU központjába megy a brit miniszterelnök, hogy megpróbálja véglegesíteni a hazája unióból való kilépéséről szóló alkut. A vasárnapi EU-csúcs előtt ugyanis újabb aggályok merültek fel és most már nagyon szorít a határidő.
Felrobbant egy londoni buszgarázs november 22-én hajnalban. A szomszédok hatalmas zajra ébredtek, 3:30 körül legalább tíz egymást követő detonáció rázta meg Orpingtont. Mire eljutottak odáig, hogy kinézzenek az ablakon, már csak a hatalmas lángokat és a mindent beborító füstött látták a helyiek. A tűzoltók néhány perc leforgása alatt legalább negy
Hajnalban kezdődtek a fájások annál a mindenórás martonvásári kismamánál, aki férjével indult kórházba a reggeli órákban – írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.
Az Égei-tengerre néző domboldalon fekszik a Parallel House, amely lineáris elrendezésben próbálja kihasználni a kükladikus környezetben rejlő lehetőségeket. Eláruljuk: sikerül neki.
A nők egyetlen testrésze sem volt annyira a figyelem fókuszában, mint a női mellek. És egy kérdés sem volt fontosabb, mint hogyan lehet növelni vagy csökkenteni a méretét.
Tragikus kimenetelű vonatbaleset történt Hetényegyházán, csütörtök hajnalban, nem sokkal fél hét után. Egy sofőr az utat átszelő vasúti átjáróban kihelyezett „Vasúti átjáró kezdete” és „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtáblák ellenére a vasúti átjáróba megállás nélkül hajtott be, ezért összeütközött a Kecskemét felől érkező, menetrend sze