A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikjaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így csak a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.
Az Emmi parlamenti államtitkára közölte, dolgoznak az állami és a magánegészségügy szétválasztásán, sok vita lesz belőle, de meg akarják állítani a jelenlegi folyamatot. Beszélt a CEU-ról is. Ugyan a törvényben nincs benne, mégsem gondolja, hogy a magyar felsőoktatás ékköve lenne, amikor egy faházban oktatnak valamit, aminek a végén diplomát sem ad
Hatalmas külföldi érdeklődés övezte a Bartók Világverseny és Fesztivál zeneszerzői fordulóját, amelynek gálakoncertjét vasárnap tartják a Zeneakadémián.
Jelentősen növelni tudta nyereségét az E.On 2018 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a megújuló energia üzletág különösen jól szerepelt a mögöttünk hagyott negyedévben. A társaság az idei nyereségre és üzemi eredményre vonatkozó várakozásait is emelte, ugyanakkor a kiskereskedelmi ágazatban lefelé módosította a célt.
A rugalmas munkavégzés, az alapfizetés és a munkatársak személye a legfontosabb tényezők a jövő munkavállalói számára leendő munkahelyük kiválasztásakor. A PwC Magyarország idén közel 7000, 2016 óta összesen 20 000 középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és pályakezdő munkahely-választási preferenciáit mérte fel.
A következő két vagy három évre állapodna meg a munkaadói és a munkavállalói oldal a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének üteméről - írta szerdai számában a Magyar Idők. Ugyanakkor másban nincs egyetértés a felek...
Ha tehetné, még most is vállalna vagy öt gyereket Oszter Sándor, aki mindig is nagy családról álmodott. A színész a nyolcéves Hunorral vigasztalódik, és reméli, hogy lánya megajándékozza még egy unokával.
Töretlen a Babakötvény népszerűsége, a megtakarítások állománya novemberben átlépte az 50 milliárd forintot - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t szerdán. A pénzügyminiszter kiemelte: ez 30 százalék feletti növekedés a tavalyi 38...
Bizonytalan a CEU budapesti jövőjével kapcsolatban az egyetem rektora, aki arról beszélt, hogy nem jogállami keretek között nem tud működni az intézmény.
Hosszú és fárasztó utat követően érkezett meg Jekatyerinburgba a magyar női kosárlabda-válogatott, amely az Európa-bajnoki selejtezők utolsó fordulójában a csoportelsőségért játszik.
Az appliáció készítésre az ajánlatkérés elsőre igen egyszerűnek tűnhet, azonban sokan elsiklanak a tény felett, hogy minél részletesebb az ajánlatkérés, annál jobb ajánlatot fognak kapni. Ha jól körülírjuk igényeinket, egy megbízható applikáció fejlesztő ügynökség néhány nap alatt igen pontos és részletes ajánlatot tud készíteni számunkra. A követk
A Magyar Idők szerint nincsen szó országos pedagógushiányról. Várhatóan idén nem kapnak a kórházak a tavalyihoz hasonló adósságrendezési csomagot – írja a Népszava. A Világgazdaság az év gyógyszeréről számol be. A Portfolio a kivándorlásról közöl írást. A következő 2-3 évre állapodna meg a munkaadói és a munkavállalói oldal a minimálbér és a garant
A skót miniszterelnök szerint a londoni alsóház ellenzéki frakcióinak egységesen kellene fellépniük a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, a brit kormány által a múlt héten jóváhagyott megállapodástervezet...
Immár negyven éve legális az abortusz Olaszországban, most azonban aktivisták attól tartanak, hogy ismét támadás érheti a nők szabad választási jogát – ezúttal a politikusok részéről.
Tovább folytatja parádés szereplését a Villában VV Vivien: miután a villalakó tegnapelőtt elmesélte, mire költené a műsor mesés nyereményét, tegnap este sikerült brutálisan felöntenie a garatra, és olyan hisztit csapnia villabeli kedvese kiszavazása miatt, hogy azt még sokáig emlegetni fogjuk.
A hosszútávú trend szerint folyamatosan emelkedik a kávé ára, amit egyrészt a kereslet növekedése indokol, másrészt a klímaváltozás miatti termesztési nehézségek - mondta a Világgazdaságnak Csóka Gyula, a Mocca Negra Zrt. vezérigazgatója.
Az űrügynökséget megrázta, hogy Musk élő adásban szívott, ezért most megvizsgálnák, hogy milyen körülmények között is készülnek a rakéták, amikkel újra embert küldenének az űrbe.
Megszökött a perét tárgyaló athéni bíróságról kedden egy megvesztegetéssel és pénzmosással vádolt francia bankár - jelentette a helyi média, a görög igazságügyi minisztériumra hivatkozva.
Előzetes eljárás indult, miután az ellenőrök nem tudták megállapítani, honnan érkezett csekken vagy átutalással 144 ezer euró a kormánypárt számlájára.
Országos kutatásban vizsgálták a reggelizési szokásainkat. Az eNet a Kellogg’s nevű kukoricapehely-gyártó megbízásából végzett online felmérést a 18. életévüket betöltött, rendszeres internetezők körében most ősszel. (Egy kérdésre több választ is meg lehetett jelölni, az adatok összesítésével ezért jön ki több, mint 100 százalék.) KIK? Kiderült
A NET-program keretében az érintett bérlők ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi otthonuknak. A kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene.
Magyarország piacvezető ásványvízmárkája, a Szentkirályi exkluzív sajtóreggelin mutatta be magyar divattervezőkkel közösen megalkotott, limitált kiadású „dizájner” csomagolását. Az ünnepi időszakra készült ásványvizek egyedi címkéit Nagy Noémi (Prieston) és Lakatos Sándor (Sandor Lakatos Menswear) készítették el. A különleges palackok november máso
A hamis és illegális növényvédő szerek kereskedelme elleni fellépés jegyében harmadik alkalommal egyeztettek a visegrádi országok adó-, vám- és növényvédelmi hatóságai a Magyar- és az Európai Növényvédelmi Szövetség szervezésében, Kisvárdán megrendezett Iii. Visegrádi Tanácskozáson, 2018. november 14-15-én.