2016. augusztus 9. kedd

aug. 9
13:39
Orbán nem szól bele a Fradi ügyeibe (Alternatív Energia)
Hiába írtak petíciót a szurkolók, minden marad úgy, ahogy van.
aug. 9
13:45
El se kezdődött, de már ezrek vannak a Szigeten (Privátbankár)
A szervezők megint megdőlhet a látogatószám.
aug. 9
13:45
Feladta magát a zuglói baltás gyilkos (hirado.hu)
Feladta magát kedden az a férfi, aki hétfőn baltával támadt az utcán korábbi feleségének élettársára a főváros XIV. kerületében, a Fogarasi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
aug. 9
13:45
A teljesítmény csúcsa - jön a Mercedes E 63 AMG (videóval) (Auto Pult)
Az új Mercedes-Benz E-osztály a világ egyik, ha nem a legmodernebb autója lett az új generáció megérkezésével, ezt pedig már tesztünkön is bizonyította. A csillagosok újdonsága már most is magán viseli az AMG védjegyét, ám ez egyelőre „csupán” az E 43 képében valósul meg, így a legkeményebb sportváltozatokra még várnunk kell. Úgy tűnik azonban, hogy már nem sokáig, ugyanis nemrég alig álcázva…
aug. 9
13:45
Vélemény: Két éve doppinggal vádolták, ma ő a csodagyerek (Agroinform)
Phelps kipipálva, jöhet Cseh és Le Clos - Kenderesi Tamás nem ijedős típus, és ezt a 200 pille döntőjében igazolhatja.
aug. 9
13:47
Sylvester Stallone nagylányáról káprázatos fotók láttak napvilágot (hirado.hu)
A fényképezőgép előtt végre kibontakozhatott apa kicsi lánya.
aug. 9
13:47
Brutális Mustang közeleg: a Hellcat ellen lép a Ford (Auto Pult)
Az amerikaiak szeretnek túlzásokba esni, de ezt már régóta tudjuk: a 717 lóerős Dodge Challenger SRT Hellcat és a 650 tagú ménessel támadó Chevrolet Camaro ZL1-nél jobb bizonyítékra nincs is szükségünk. Úgy tűnik azonban, hogy a Ford sem szeretne kimaradni a mókából, és hamarosan egy hasonlóan elborult teljesítménnyel rendelkező Mustang kerülhet a kínálatba.
aug. 9
13:48
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB (ProfitLine)
Emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Fővárosi Állat- és Növénykert fennállásának 150. évfordulója alkalmából.
aug. 9
13:48
Rio 2016 – a negyedik nap élőben (Sport365)
Ma evezőseinknek, vívóinknak és úszóinknak szoríthatunk, de megkezdi szereplését a magyar női vízilabda-válogatott is.
aug. 9
13:48
560 ezer üres lakás van az országban (444.hu)
Érdemes ám hitelekkel támogatni az építkezést!
aug. 9
13:50
Az MNB alapítványai megnyugtatónak nevezték, hogy 84 milliós bírságot kaptak, amiért törvényt sértettek (444.hu)
Bezárult a kör: természetesen a mi pénzünkből lesz kifizetve a bírság is, ahogy a mi pénzünket adták oda a Matolcsyhoz közel álló üzletembereknek is.
aug. 9
13:52
Donald Trump azt mondta: cickók (444.hu)
Titties. Igazából azt akarta mondani, hogy városok (cities), csak megbotlott a nyelve.
aug. 9
13:57
Ezért firkálta át Neymar nevét saját mezén a brazil kisfiú - Videó (Blikk)
Pillanatok alatt az internet sztárja lett az a brazil fiú, aki megelégelte a brazil focicsapat olimpián mutatott szenvedését és saját mezén, Neymar nevét filctollal átfirkálva a női csapat sztárja, Marta nevét írta fel a mezre.
aug. 9
13:57
Feladta magát a zuglói baltás (Alternatív Energia)
Emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak ellene eljárást.
aug. 9
13:59
Nélkülözhetetlen kiegészítők a nyár utolsó napjaira (Blikk)
Már csak alig egy hónap van hátra a nyárból, az utolsó hétvégékből pedig mindenki szeretné kihozni a maximumot. Az augusztus a last minute nyaralásokról, a spontán balatoni fürdőzésekről és a medencés kertipartikról szól.
aug. 9
14:03
Kiderült, mennyit keres Varga Mihály – és mennyit az államtitkárok (Privátbankár)
Nem rossz biznisz a Nemzetgazdasági Minisztériumnál dolgozni, a havi egymilliós fizetés mellé csinos cafeteria is jár. Feltéve, ha az ember miniszter, vagy államtitkár.
aug. 9
14:03
Áder a NOB elnökénél lobbizott (Spa Trend Online)
Tavaly szeptemberben már tárgyaltak a hazai olimpiarendezés lehetőségéről.
aug. 9
14:03
Eltávolították Kézdivásárhely köztereiről a székely zászlókat (hirado.hu)
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a múlt hét végén eltávolította azokat a székely zászlókat, amelyeket a város egykori katonaneveldéje előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében vontak fel 2014 nyarán, és azt a székely zászlót is, amelyet a Gábor Áron-szobor mellől korábban eltávolított zászlók helyére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) képviselő tűztek ki.
aug. 9
14:03
"Én vagyok az üldözött" 11 ütős mondat Hosszú Katinkától (ATV)
Hosszú Katinka tavaly augusztusban volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége. Beszélt a fizetéséről, a férjével való kapcsolatáról, a bajai halászléről és persze a riói olimpiáról is. Ütős mondatok az olimpiai bajnok magyar úszónőtől.
aug. 9
14:05
Putyin Erdogannal tárgyal (hirado.hu)
Élőben közvetítette az állami televízió a két elnök kézfogását.
aug. 9
14:07
Lezárták a jemeni főváros repülőterét az arab koalíció felújított bombázásai miatt (hirado.hu)
Lezárták a húszi lázadók kezén lévő jemeni főváros repülőterét kedden, miután a Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség több hónapos szünet után ismét légicsapásokat mért Szanaa térségére. A bombázások miatt eközben kivonultak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet harcosai egy dél-jemeni városból - derült ki kormányzati tisztségviselők és helyi lakosok beszámolóiból.
aug. 9
14:09
Zöldséges-burgonyagombócos leves (Mindmegette)
2 db sárgarépa 1 db fehérrépa 30 dkg zöldborsó 1 db közepes fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2-3 levél zeller vagy zellergumó 1 tk házi paprikakrém 1 tk pirospaprika 2 ek olaj 2 ek liszt 2 db marhahúsleves-kocka 1 tk ételízesítő 1 csokor petrezselyemzöld A gombóchoz: 40 dkg burgonya 1 db tojás 4 ek liszt
aug. 9
14:09
Programok nélkül is már több ezren a Szigeten (hirado.hu)
Programok nélkül is már több mint tízezren tartózkodnak az idei, 24. Sziget fesztiválon, egy nappal a hivatalos nyitás, a szerdai mínusz egyedik nap előtt. A szervezők újabb rekord látogatószámra, mintegy 450 ezer emberre készülnek az elkövetkező egy hét alatt.
aug. 9
14:11
Holtan találták a Miss World szépségverseny mexikói szervezőjét (hirado.hu)
Néhány órával elrablását követően holtan találták Mexikóban Hugo Ruben Castellanost, a Miss World szépségverseny helyi főszervezőjét - közölte Marco Antonio Higuera helyi államügyész.
aug. 9
14:13
Technikai eszközöket és humanitárius segítséget kap Macedónia az Európai Uniótól (hirado.hu)
Szkopje az Európai Unió segítségét kérte a huszonegy halálos áldozatot követelő ítéletidő miatt az unió polgári védelmi mechanizmusát aktiválva.
aug. 9
14:15
Hosszú Katinka férje kiakadt: magyar vagyok (Blikk)
Rio de Janeiro – Shane Tusup (28) már magyar lett. Az immár kétszeres olimpiai bajnok, Hosszú Katinka (27) amerikai férje a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt arról, hogy mit érez akkor, amikor felesége amerikaiak ellen úszik.
aug. 9
14:15
Először ült össze az egyik "kis kormány" (Alternatív Energia)
Lázár János vezetésével megkezdte munkáját a stratégiai kabinet.
aug. 9
14:17
Feladta magát a zuglói baltás támadás gyanúsítottja (Blikk)
Budapest - Feladta magát kedden az a férfi, aki hétfőn baltával támadt az utcán korábbi feleségének élettársára a főváros XIV. kerületében, a Fogarasi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
aug. 9
14:17
Orbán nem szól bele a Ferencváros ügyeibe (Alternatív Energia)
Hiába írtak petíciót a szurkolók a miniszterelnöknek.
aug. 9
14:18
Előálltak a tagállamok a követeléseikkel – ezt várják a távozó britektől (Privátbankár)
Felmérték, mit vár Nagy-Britanniától a 27 tagállam az Unióból való kilépése után, mégpedig nem együtt, hanem külön-külön. Theresa May brit kormányfőnöknek követelmény-özönnel kell szembenéznie, persze a tárgyalások során nem a 27 tagállammal, hanem azok összehangolt véleményével fog szembekerülni.
aug. 9
14:18
Visszafogott a magyar inflációs környezet (ProfitLine)
Már két és fél éve visszafogott, mérsékelt az inflációs környezet Magyarországon, ez segíti a bérek és a nyugdíjak értékállandóságának megőrzését - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az inflációs adatokra reagálva kedden az M1 aktuális csatornán.
aug. 9
14:19
Snoop Dogg saját főzőshow-t indít (Blikk)
Elképesztően viccesnek ígérkezik a VH1 legújabb műsora, ahol a rapper Snoop Dogg és az amerikai televíziózás ikonikus háziasszonya, Martha Stewart közösen vezet majd főzőműsort.
aug. 9
14:21
A Közbeszerzési Döntőbizottság 84 millió forintra bírságolta a Pallas Athéné alapítványokat (hirado.hu)
66 ügyben 84 millió forint bírságot szabott ki - tájékoztatták a Pallas Athéné alapítványok kedden az MTI-t.
aug. 9
14:21
Száguld a DAX (Portfolio)
Többségében emelkedést mutatnak ma a vezető európai részvényindexek, azonban általánosságban eseménytelenül telik a hét a piacokon. A mai nap a brit ipari és külkereskedelmi adatokra figyelhetnek a...
aug. 9
14:21
4+1 hiba: ezért megy rá inged-gatyád az iskolakezdésre (Pénzcentrum)
Ezekre sok szülő nem gondol, amikor tanszereket vásárol....
aug. 9
14:21
Rio 2016 – a negyedik nap krónikája (Sport365)
Ma evezőseinknek, vívóinknak és úszóinknak szoríthatunk, de megkezdi szereplését a magyar női vízilabda-válogatott is.
aug. 9
14:21
9 deka füvet fogtak (444.hu)
Fotó: police.hu A 28 éves T. Zsolt és a 30 éves S. László megalapozottan gyanúsítható, hogy kb. 2-3 éve marihuánát árulnak a szigetszentmiklósi otthonukban. Az éjszaka mindkét férfinél házkutatást tartottak, és 89,28 gramm marihuánát foglaltak le. Előzetesbe kerülnek. (police.hu)
aug. 9
14:23
Balog: méltó az intézmény 150 éves történetéhez az állatkerti kertépítés (hirado.hu)
Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója miniszteri biztosként felügyeli a Liget-projekt kertépítését.
aug. 9
14:23
Pétervári-Molnár Bendegúz kiesett (444.hu)
MTI Fotó: Kovács Tamás A fiatal evezős volt az első magyar sportoló, aki kedden versenyezhetett. Sajnos az egypárevezősök középfutamában csak negyedik lett, így nem jutott tovább az elődöntőbe. Kár, nyilatkozatai alapján ennél azért komolyabb céljai voltak Rióban.
aug. 9
14:24
Bírság az MNB alapítványainak! Megsértették a közbeszerzési szabályokat (Adózóna)
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) az MNB Pallas Athéné alapítványaira összesen 66 ügyben 84 millió forint bírságot szabott ki – közölték a Pallas Athéné alapítványok az MTI-vel.
aug. 9
14:25
Készül Pálfi György új filmje, ami Stanislaw Lem Az Úr hangja című regényét dolgozza fel (444.hu)
A Kanadában készülő filmre a Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatást ad.
aug. 9
14:33
Vége a világ leghosszabb éhségsztrájkjának - így néz ki 16 év után a nő! (Blikk)
Imphal - Véget ért kedden a világ eddigi leghosszabb éhségsztrájkja.
aug. 9
14:33
Maradhat az alapkamat az elemzők szerint (Alternatív Energia)
A júliusi infláció lényegében megfelelt a várakozásoknak.
aug. 9
14:35
Hatavanhat bírság a jegybanki alapítványoknak (Alternatív Energia)
A Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálta a Pallas Athéné alapítványokat.
aug. 9
14:39
Ha jönnek a rossz idők, 6 országban érdemes igazán aranyat tárolni (Portfolio)
Egy olyan időszakban, amikor a globális gazdaság növekedése lassul, a hitelállomány rekordszintre emelkedik, csökkennek a vállalati profitok, a világ vezető jegybankjai valutaháborút vívnak,...
aug. 9
14:39
Riói olimpia: Bolt jövőre visszavonul, nagy terveket szövöget (Agroinform)
A riói olimpia egyik legnagyobb sztárja, Usain Bolt sportkarrierje után akciófilmekben szeretne szerepelni.
aug. 9
14:51
Hupsz! Meglopták a kínai turistát, tévedésből menekültotthonba került (Blikk)
Két hetet töltött egy németországi menekültotthonban egy kínai turista, mert tévedésből lopási bejelentés helyett menekültjogi kérelmet írt alá. Pedig csak Franciaországba és Olaszországba akart utazni.
aug. 9
14:51
Világbajnok emeli magasba a fesztiválozókat a Szigeten (Kreatív Online)
A Médiaunió idén is kinn lesz a fesztiválon. Az idei téma a környezetvédelem.
aug. 9
14:51
A román hírszerzés cáfolja, hogy a polgárok általános megfigyelését tervezné (ProfitLine)
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy európai uniós támogatással a polgárok tömeges és általános megfigyelését célzó informatikai rendszert építene ki - jelentette kedden a Mediafax hírügynökség.
aug. 9
14:54
Lehűlés, szél és záporok: nyakunkon a hidegfront (Privátbankár)
Használd ki a keddet, holnaptól megváltozik minden, amit az időjárásról gondoltál.

Keresés