A lengyel piac kivételéven Európában emelkedtek a főbb részvényindexek. A délután folyamán pedig a hazai tőzsdén is beindult az erősödés az OTP jó teljesítményének köszönhetően. Az OTP volt a...
Manuel Valls francia miniszterelnök kedden megerősítette, hogy a kis és középvállalatok társasági adója 28 százalékra csökken a jelenlegi 33,3 százalékról a jövő évi költségvetési törvény keretében.
A 21. század eddigi legjobb száz filmje közé választották Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas alkotását, valamint Tarr Béla és Hranitzky Ágnes Werckmeister harmóniák (2000) és A torinói ló (2011) című munkáját. A lista elsőre helyére David Lynch szürrealista mesterműve, a 2001-es Mulholland Drive - A sötétség útja került.
Németországban szükség esetén visszaállíthatják a sorkatonai szolgálati kötelezettséget a kormány szerdán elfogadandó vészhelyzeti védelmi terve alapján - mondta a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának elnöke egy keddi interjúban.
Zala megyében tovább csökkent a regisztrált álláskeresők száma, július végén 6984 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, csaknem 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya kedden az MTI-vel.
Telki — Hazai pályán érezheti majd magát Feröeren a magyar labdarúgó-válogatott, a Bernd Storck (53) szövetségi kapitány által vezetett gárda alaposan felkészül a szeptember 6-án esedékes idegenbeli világbajnoki selejtezőre. A szakvezető stábja minden részletre figyel, s hogy a szigetországban tapasztalható körülményekhez minél jobban alkalmazkodni lehessen, ezért még egy új műfüves pálya is épül…
Magyarország hozzáállása a július 15-i puccskísérlethez példa kell, hogy legyen az Európai Unió többi országa számára - mondta Binali Yildirim török kormányfő kedden, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során Ankarában az Anadolu állami hírügynökség beszámolója szerint.
Henderson — Anyanyelve magyar. Zsidó családba született New York hírhedt negyedében Bernard Schwartz néven. Filmjeiben is hallani bronxi kiejtését, és ugyan a második világháborúban az USA haditengerészeténél szolgált, Tony Curtis (†85) büszke volt magyarságára.
Szombathely — Megfigyelés miatt pár napig kórházban tartják Törőcsik Marit (80), akit velemi házából vittek hétfőn a szombathelyi intézménybe. A Nemzet Színészét kisebb baleset érte, de szerencsére nincs komoly baja. Törőcsik kórházi ápolásáról a vaol.hu adott hírt. A lap úgy tudja, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamás elsőként látogatta meg a színésznőt. A Blikk elérte a…
Az országot összeomlás fenyegeti, ha a munkaerő kiáramlását nem sikerül megállítani, helyben kell megélhetést biztosító, biztos munkát adni - mondta Szél Bernadett Miskolcon, sajtótájékoztatón kedden.
Budapest — Hat évvel ezelőtt Keresztes Ildikó (52) döntése választotta el Hegyi Dávidot (29) attól, hogy tovább küzdhessen az álmaiért, és énekes legyen belőle. Most a Star Academy nevű, új TV2-s beköltözős tehetségkutatóban ismét egymással szemben állnak majd: Dávid mint versenyző, Ildikó pedig mint zsűritag. Azaz, Hegyi Dávid sorsa Keresztes Ildikón is múlik.
Várpalota — Undorító körülmények között, emberhez és állathoz egyaránt méltatlan módon, drogokkal teletömve kellett kimúlnia Rockynak, a nyolchetes staffordshire terriernek. A kölyökkutya haláláról egyre több részlet derült ki, többek között az, hogy úgynevezett biofűvel gyötörték kínzói, M. Viktória és Elektra a négylábút. A drogok talán egyik legalantasabb fajtája azonban nem csupán füst…
Európának és benne Magyarországnak minden kétséget kizáróan az az érdeke, hogy Törökország stabil legyen - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek Ankarában.
Számos számítógépen elhasalt a Windows 10 Évfordulós frissítése: beszámoltak adatok, partíciók vesztéséről is. Egyszerű és biztos módszert mutatunk a telepítéshez.
Az ország középső részét hajnalban sújtó földmozgás epicentruma Accumoli városánál volt, ott hat áldozatról tudni, a Marche tartományban levő Ascoli Piceno térségében két áldozatot találtak a romok alatt, Pescara del Trontóban hármat. Amatricében eddig három halálos áldozatról tudtak, de a polgármester újabban közölte: nem sikerült kimenekíteni az embereket a romok alól, több tucatnyi ember…
Recseg-ropog a járműgyártás több mint 100 éves üzleti modellje. A belsőégésű motorokat felváltja az elektromos hajtás, az ember hamarosan kénytelen lesz átengedni az irányítást a robotpilótának és...
A kommunista és náci diktatúra lejárató kampányait megidéző sajtótámadások zajlanak az 56-os emlékév hivatalos dala ellen - ezt állítja az 56-os emlékbizottság közleménye. A dalban résztvevő művészek nem nyilatkozhatnak, de korábban többen nem értették az újrafelhasznált, 50 millióba kerülő Desmond Child zene elleni felzúdulást. Közben megszületett a korábban a vasárnapi boltzár miatt Semjén…