Kevesebb kalóriát vallanak be a britek, mint amennyit valóban elfogyasztanak, ezzel félrevezethetik a szakembereket, akik az elhízás megfékezésén dolgoznak - tudósított hétfőn a BBC egy új kutatásról.
Rengeteg a pazarlás az emberiség termelési és szállítási folyamataiban - közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
A Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által üzemeltett budapesti kutatóreaktor, illetve az oktatóreaktor további működésének lehetőségét át kell gondolni, ugyanis mindkettő fontos szerepet játszik az ország nukleáris szakemberképzésében, kutatási hátterének biztosításában - közölte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti…
Sikerült megfékezni a lángokat a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén a Jedey hegyen, ahol már hat napja ég az erdő összesen több mint 4500 hektáron - közölték a hatóságok hétfőn.
Az Erdélyi Pálinka Lovagrend képviselői a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszélés után bíznak benne, hogy hamarosan Erdélyben is használhatják a pálinka terméknevet- írta hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilap.
Rekordszámban csatlakoztak a Hajdú-Bihar megyében dolgozó családorvosok a Debreceni Egyetem (DE) klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos kezdeményezéséhez - közölte az egyetemi sajtóiroda hétfőn az MTI-vel.
Horvátországnak nem sikerült beszállnia a terrortámadások miatti félelem okán Törökországot, Egyiptomot és Tunéziát elkerülő turistákért folytatott harcba, ezért májusban és júniusban számos szálláshely maradt szabadon - közölte a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap.
Tavaszi indulása óta csaknem 700 mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz digitálisan! projekthez, nyár végéig pedig további 300 csatlakozás várható - közölte a program egyik szervezője, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) hétfőn az MTI-vel.
Ötven republikánus volt tisztségviselő nyílt levelet tett közzé a The New York Times című lapban azt állítva, hogy Donald Trump elnöksége kockázatot jelentene az amerikai nemzetbiztonságra.
A júliusban meghiúsult törökországi puccskísérletet követően az ország vezetése alapos belpolitikai tisztogatásba kezdett, hetek alatt több tízezer közszolgát eltávolítva helyéről, ezért azonban...
A parlament őszi ülésszakában a parlament elé terjesztik a kiskereskedelmi munkavégzésre vonatkozó szabályozást - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője egy más témában tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Az új brit kormányfő, Theresa May úgy foglalhatta el hivatalát, hogy pártja népszerűsége a legmagasabb azóta, hogy Margaret Thatchert először újraválasztották 1983-ban. Akkor pedig minden jól ment (persze a leépített veszteséges iparágak dolgozói nem lelkesedtek), most viszont a népszavazás után gazdasági bizonytalanság állt elő.
Az év időjárása változatos képet mutat, ezzel nagymértékben befolyásolja a kertészeti termelés sikerét - összegezte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke az MTI-nek hétfőn.
Többségében emelkedést mutatnak ma reggel a vezető ázsiai részvényindexek, köszönhetően az olajár jelentősebb emelkedésének. Az olajat az OPEC egy szeptemberi informális találkozójával kapcsolatos...
Augusztus 1-jétől új rendelkezés határozza meg az szja-törvényben a sportrendezvény fogalmát. Sokba kerülhet a cégnek, ha nem figyel, és továbbra is adómentesnek véli a saját maga által szervezett strandlabda-, grundfoci- sakk-, vagy más hasonló háziversennyel tarkított rendezvény résztvevői számára biztosított ingyenes fogyasztást és egyéb szolgáltatást. Ám, ha jól értjük, akár egy negyedosztályú…
Egy Helsinkitől Mumbaiig tartó észak-déli nemzetközi közlekedési folyosó és új piacokra való kijutást, valamint háromoldalú energiacserét is lehetővé tevő energiafolyosó létrehozását mérlegelte hétfőn Bakuban az azeri, az orosz és az iráni elnök.
Jelentős lökést kapott tegnap az olajár, az OPEC ugyanis hosszabb idő után ismét elkezdte felbeszélni az árakat, a kartell bejelentette, hogy szeptemberben informális tárgyalásokat tart, ahol...
Az öt évtizede leghosszabb vasutassztrájk kezdődött meg Anglia délkeleti részén hétfőn. A mozdonyvezetők öt napon át tartó munkabeszüntetése hozzávetőleg 300 ezer utast érint és több száz járatot kellett törölni miatta.
A parlament őszi ülésszakában a parlament elé terjesztik a kiskereskedelmi munkavégzésre vonatkozó szabályozást - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője egy más témában tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Három év alatt tízszeresére, 100 fő fölé emelkedett a magyar informatikai cég, a Starschema alkalmazottainak a száma. A vállalat nemzetközi piacon működik, de a munkaerő kiválasztását a hazai piacon végzik, az alkalmazottak 95%-a továbbra is magyar.
Van egy álmod: egy saját cég. Minden készen áll ahhoz, hogy beindíthasd, de itt állj meg, és gondolj újra mindent, hiszen a kezdő vállalkozások számos helyzetbe belebukhatnak. Most épp a szemünk előtt zajlik egy élő példa: a riói olimpia, ahol az indulásig a felkészületlenségről és a problémákról szóltak a hírek. Tanner Simkins, az Entrepreneuer szerzője szerint viszont van legalább öt dolog,…
A Brexit ellenére jelentősen lecsökkent a piacok volatilitását mérő VIX index, amikor a mutató tavaly augusztusban hasonlóan alacsony szintet ütött, azt a részvénypiacokon jelentős esés követte. Több...
Megújult a gyöngyösi Bugát Pál Kórház Hotel Diagnosztikai épületének földszintje. A festésben a Gyöngyöshalászon gyárat építő Apollo Tyres munkatársai segítettek a hétvégén, közölte a cég. Összesen 50 liter festéket és tucatnyi ecsetet használtak fel.
A Zwack Unicum Nyrt. 532 millió forint adózott eredményt ért el a 2016-2017-es üzleti év első negyedévében, 49,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - derül ki a társaság gyorsjelentéséből.
Folytatódik a gazdasági fellendülés 2016-ban az Európai Unióban, a Businesseurope legfrissebb előrejelzésében 2,0 százalékos GDP-növekedést prognosztizál, az eurózónában ugyanakkor ennél alacsonyabb, 1,7 százalékos bővüléssel számolnak.
Bugár Csaba a Magyar Nemzet keddi számában úgy nyilatkozott: várhatóan OKJ-s képzésekre is fel lehet majd venni a diákhitelt, valamint az élethosszig tanulás jegyében akár a 40. életév felett is...
Az új brit kormány legutóbb bejelentette, hogy felülvizsgálják a Hinkley Point C atomerőmű bővítési projektet, amire az egyik nagy finanszírozó, Kína is reagált: az ország londoni nagykövete elmondta...
Miközben a forint kéthavi csúcsával küzd az euróval szemben, addig más devizapárokban is látványos mozgásokat láthatunk. A lengyel zloty hatalmas menetelésen van túl, az angol font pedig zuhan tovább...
Ismét erőteljes növekedést mutat a hitelfelvétel Magyarországon, az első félévben folyósított lakáshitelek mennyisége több mint 50 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. Megint egyre bátrabb a lakosság, és egyre lazábbak a bankok? Kell-e félnünk újabb buboréktól?
Júliusban -0,3% volt az infláció, jelentette a KSH. A júniusi -0,2% után a Portfolio által megkérdezett szakértők éppen -0,3%-os árindexet vártak, vagyis további csökkentést. Igaz, a külföldi pollok...
12,5 millió dolláros bírságot kapott a Deutsche Bank, miután egyes dolgozói bizalmas információkhoz férhettek hozzá a belső vállalati kommunikációs rendszerben. A Finra amerikai szabályozó hatóság...
Miközben a forint kéthavi csúcsával küzd az euróval szemben, addig más devizapárokban is látványos mozgásokat láthatunk. A lengyel zloty hatalmas menetelésen van túl, az angol font pedig zuhan tovább...
Az elmúlt hónapok után ismét negatív lett az infláció. A fogyasztói árak júliusban átlagosan 0,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel ezelőtt.
Az amerikai Marshall Hivatal (az igazságügyi minisztérium része) 1,6 millió dollárnyi, korábban a Silk Road bezárása kapcsán lefoglalt Bitcoint tervez elárverezni. Az aukciót augusztus 22-én tartják...
Ha Nagy-Britannia gazdasági visszaesése tovább gyorsul, valószínűleg további mennyiségi lazításra lesz szükség - írta Ian McCafferty, a Bank of England monetáris tanácsának tagja a Times keddi...
Többségében emelkedést mutatnak ma a vezető európai részvényindexek, azonban általánosságban eseménytelenül telik a hét a piacokon. A mai nap a brit ipari és külkereskedelmi adatokra figyelhetnek a...