Magyarország a digitalizáció területén az Európai Unió tagállamainak mezőnyében a középső kategória második felében található, vagyis egyáltalán nem sereghajtó, ugyanakkor ahhoz, hogy a digitalizáció 2020-ra elérje, majd azt követően meghaladja az unió átlagos mutatóit, jelentős fejlesztésekre van szükség - mondta a digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos az Inforádióban.
A Vasas 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros vendégeként a labdarúgó NB I szombati ötödik fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán fővárosi riválisától.
A 22 éves Monica Puig Puerto Rico történetének első olimpiai bajnoki címét nyerte meg teniszben, a női egyes magyar idő szerint vasárnap hajnali döntőjében, miután három szettben verte a második kiemelt, német Angelique Kerbert.
Megemlékezéseket tartottak szombaton a német fővárosban az egykori berlini fal felhúzásának 55. évfordulóján, amelyen a fal szerepéről és emlékezetéről zajló viták is tovább folytatódtak.
Irracionális és az egész világra veszélyes ország lehet az Egyesült Államokból - mondta a német alkancellár egy szombati lapinterjúban Donald Trump republikánus elnökjelölt tevékenységével kapcsolatban.
Fotó: MTI/EPA/Bernd Thissen Az amerikai férfi 4x100-as vegyesváltó olimpiai rekorddal nyerte a riói olimpia utolsó úszódöntőjét. A csapat tagjaként Michael Phelps megszerezte ötödik riói és huszonharmadik olimpiai aranyérmét.
Rio de Janeiro - Befejeződtek a küzdelmek a két magyar részvételével zajló női hétpróba versenyek a riói olimpián, a számot a belga Nafissatou Thiam nyerte.
Rio de Janeiro - Kicsúszott a magyar csapat az éremtáblázat legjobb tíz csapata közül Rióban, miután szombaton nem sikerült medált szereznünk, a riválisok pedig belelendültek. Magyarország jelenleg a 11. helyet foglalja el.
Hétfő reggel 8 órától lehet jelentkezni az államilag támogatott, energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésre. A támogatás mértéke az elszámolható költségek 55 százaléka, de maximum 2,5 millió forint.
Michael Phelps két egyéni aranya mellé a harmadik csapatban megszerzett elsőséget ünnepelhette Rióban magyar idő szerint vasárnap hajnalban az amerikai 4 x 100-as vegyesváltóval. Ez volt az Egyesült Államok 1001. aranya az olimpiai játékokon.
Kövágó Zoltán titkos éremesélye diszkoszvetésben, a magyar női vízilabdaválogatott a címvédő Egyesült Államokkal mérkőzik az olimpián. Kövesd élőben a fejleményeket velünk!
A gyűrei házban lakó idősebb házaspár a faltól mintegy másfél méterre lévő ágyon feküdt. A kocsiban 4-en vagy 5-en utaztak, de néhányan elfutottak a helyszínről.
Rio de Janeiro - Elkezdik a birkózók is a riói olimpiát, kötöttfogásban Bácsi Péter képviseli a magyar színeket 75 kg-ban, de érdemes lesz figyelni a sportlövőcsarnokra is, ahol Sidi Péter és Péni István lövöldöz majd.
Európa ad otthont a világ számos építészeti remekművének amiket turisták ezrei keresnek fel évente. Utazásaink során azonban kevésbé ismert látványos épületekkel is találkozhatunk, amelyekről elsőre...
Ismét törvénnyel szabályozná a kormány a vasárnapi nyitva tartást. A Népszabadság szerint: ha a multi cégek nem zárnak be délben, akkor különadót kellene fizetniük. De változnának a bérezés szabályai is: a bolti dolgozók fizetése óránként emelkedne azokon a helyeken, amelyek 12 óra után is nyitva vannak. Az ágazati érdekképviseletek felháborodtak. Részletek a videóban.
6 és 10 millió forint között szóródik a csok mellé igényelt hitel átlagos összege - derült ki az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból, amelyek 2017-re várják a komolyabb felfutást az új lakások számának növekedésével.
Több, mint 2 hónap ostrom után végleg visszafoglalták Man-bídzs városát az Iszlám Államtól. A terror-szervezet 2 éve szállta meg az észak-szíriai várost. A Demokratikus Erőknek azonban most teljesen kiszorították őket. A szervezet ezzel egy kulcs-fontosságú stratégiai pontot vesztett el. További információk a videóban.
A német alkotmányvédelem több mint 340 olyan embert figyel meg a németországi menedékkérők között, akiket megpróbálnak beszervezni az iszlamista szélsőségesek - közölte a szervezet vezetője, Hans-Georg Maassen Berlinben vasárnap.
Megbízható adatokhoz lehet-e jutni az adóhatóságtól arról, hogy egy adott munkáltató adott esetben hány munkavállalót foglalkoztat? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia, okleveles adószakértőnk válaszolt.
Legkevesebb három ember meghalt az Amerikai Egyesült Államok déli részén, Lousiana államban az immár történelminek nevezett áradásokban - jelentette helyi idő szerint szombaton az amerikai sajtó.
Az Oroszlán végre megérti, hogy kár egy nem működő kapcsolathoz ragaszkodni, a Skorpió ha nehezen is, de enged a zárkózottságból, a Nyilas újabb figyelmeztetést kapott a sorstól.
A fizikai üldözések, a radikális iszlám, a muzulmán többséget szolgáló diktatúrák és a Nyugat passzivitása következtében a kereszténység lassan, de biztosan eltűnik a Közel-Keletről. Pedig nekünk, nyugatiaknak felbecsülhetetlen a kulturális tartozásunk a térségben élő keresztények felé. Krisztus első követői is „keleti keresztények” voltak. Imaházaik közel kétezer évvel ezelőtt épültek – amikor…
Rio de Janeiro - Hosszú Katinka a három olimpiai arany- és egy ezüstérem ellenére nem pihen, hanem már a riói olimpia ideje alatt megkezdte a felkészülést a következő, 2020-as tokiói ötkarikás játékokra.
Horváth János 52 éves bicskei nehézgép-kezelő öt éve Londonba költözött családjával, majd három éve blogolni kezdett. Naplójára felfigyelt Bagossy László, a Mácsai Pál vezette Örkény Színház rendezője. A Hetek cikke.
Az Egyesült Államok változatlanul nagy fölénnyel vezet az éremtáblázaton a riói olimpia nyolcadik, szombati versenynapját követően. A magyarok öt arany-, három ezüst-, és három bronzéremmel a 11. helyen állnak. A riói olimpia összesített éremtáblázata a szombati versenynap után így néz ki:
Rio de Janeiro - Nem sikerült zsinórban harmadik olimpiai aranyérmét begyűjtenie a jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce-nak, mivel a női 100 méter döntőjében csupán harmadik lett.
Szigorú diéta és bonyolult kalóriaszámolgatás nélkül is lefogyhatsz, ha odafigyelsz arra, hogy mit eszel a főétkezésekkor, és az azok közötti időszakban. Íme néhány zsírspóroló ötlet!
A legrosszabb álmainkban se lássuk Zoltán Gábor: Orgia (Kalligram, 2016) című művének történéseit. A Városmajor utca 37. szám alatti villában – ma parkoló van a helyén – nyilasház működött, ahol szakmányban, minimálisan 20 percben előírt kínzás után ölhettek meg magyar családokat, akár a közeli rokonságuk szeme láttára. A művet szigorúan felnőtt és a nyilasterror szépítés nélküli ábrázolására…