Gyűlnek a paranormális jelenségek a Desmond Child-mű körül: nincsenek aláírt szerződések, mégis bemutatták, mindenki ingyen dolgozott, de ötvenmillióba került. Sehogy se jön ki.
A magyar szőlő-bor ágazati stratégia széles körű társadalmi vitája szeptember 1-jén zárul, az egyeztetésnek már több kézzelfogható eredménye is van, a legtöbb hozzászóló az ágazati oktatás korszerűsítését és megreformálását, a gyakorlatorientált képzés erősítését szorgalmazta - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke, Légli Ottó szerdán Budapesten egy nyilvános szakmai egyeztetésen.
Német sajtóértesülés szerint a Hertha BSC-ben folytatja pályafutását Alexander Esswein, az FC Augsburg labdarúgója. Két és fél millió euró lehet a vételár.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tartozása február óta 97 százalékkal csökkent, és "lényegében megszűnt" - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre.
Az amerikai hadiipar óriáscégei, amelyek adományaikkal hagyományosan a republikánusokat támogatják, az idén megtörték a hagyományt és többségükben a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton mögé álltak.
A kelet-spanyolországi Valencia mellett található Bunol városában évről-évre egyre több, idén már 160 tonna zöldséggel készülnek a világhírű paradicsomcsatára, amelyet hagyományosan augusztus utolsó napján rendeznek - számolt be az előkészületekről szerdán Rafael Pérez polgármester.
New York – Mindössze három és fél éves volt Mariska Hargitay (52), amikor édesanyjával, Jayne Mansfielddel és két bátyjával együtt balesetet szenvedett 1967 júniusában. A gyerekek karcolásokkal megúszták a karambolt, de édesanyjuk nem élte túl a becsapódást. Egész Amerika, de a fél világ is összerezzent, amikor a Vera Palmer néven született hollywoodi szexszimbólum 34 évesen életét vesztette.
A font alacsonyabb árfolyamának köszönhetően jelentősen nőtt a svájci óramárkák luxustermékeinek eladása az Egyesült Királyságban a brit európai uniós népszavazás óta.
Budapest — Idén eddig több mint 320 ezren voltak kíváncsiak a Magyar Parlamentre, miközben nagyjából félmilliárd forintot hagytak a látogatók a kasszáknál. Az Országház Budapest egyik legszebb ékköve, így nem csoda, hogy turisták százezreit vonzza minden évben a Kossuth térre, akik nem sajnálják a pénzt a borsos árú belépőkre.
Szántód — Hirtelen szívhalál végzett kis híján Keresztes Istvánnal (50). Az életét annak köszönheti, hogy munkatársai négyszer egymás után újraélesztették. Ma már egészen biztosan nem élne István – becenevén Keró –, ha a barátai és munkatársai nincsenek mellette azon a végzetesnek induló reggelen, amikor rosszul lett.
Kövér László szerint Szerbia után Románia is felismerheti, hogy számára az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, hanem erőtartalék, és Magyarország nem ellenség, hanem érték- és érdekközösségben lévő szövetséges.
Budapest — Újabb döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk a budapesti Lehel úti lakásban történt borzalmakról. A rendőrség által begyűjtött vallomások és szakértői vélemények arra utalnak, hogy a védtelen gyermeknek sokkal több borzalom jutott osztályrészül, mint azt eddig sejtették. A kétéves kislányt az eddigi információkkal szemben nem egyszer, hanem valószínű többször is megbecstelenítették.…
Budapest — Még el sem kezdődött a műsor, máris óriási a botrány az X-Faktornál! Szerda reggel került fel egy bejegyzés a Facebookra, amelyben egy apuka csalással vádolja az RTL Klub tehetségkutatójának készítőit. Az édesapa gyermeke egészen a mentorházig jutott, ott azonban valószínűleg kiesett. A felbőszült szülő állítja: az X-Faktor csaláson alapszik, és előre megírt forgatókönyv alapján már…
A görög statisztikai hivatal (Elstat) a szervezet korábbi vezetőjével szemben megfogalmazott vádakkal ellentétben teljes mértékben megbízható adatokat szolgáltatott 2010 és 2015 között - közölte Marianne Thyssen, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős tagja szerdán.
Budapest – Vámos Erikára (41) hat hosszú év után ismét rátalált a szerelem. Június 6-a óta alkot egy párt új kedvesével, már az első közös nyaraláson is túl vannak. Bár Erika párja kikötötte, hogy nem szeretne szerepelni, a tévés mégis elárult pár dolgot a kapcsolatukról.
Büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK)Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter, valamint Ukrajna fegyveres erőinek több más magas rangú vezetője, köztük Viktor Muzsenko vezérkari főnök és Jurij Allerov, az ukrán Nemzeti Gárda parancsnoka ellen - jelentették szerdán orosz hírügynökségek
Egyedül, egy térképpel és egy vonatjeggyel ellátva kell a menedékkérőknek átvonatozniuk egyik menekülttáborból a másikba - erről ír a Magyar Nemzet. A célpont a körmendi tábor, ahonnan egy idő után továbbmehetnek Ausztriába. Sokan azonban a lap szerint nem szállnak le Körmenden, hanem egyenesen a határra indulnak. További részletek a videóban.
A hitelintézetek összesen 360,1 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el az első fél évben, jóval több mint dupláját az egy évvel korábbi 155,9 milliárdnak. A 127 hitelintézetből 83 hitelintézet 368,1 milliárd forint nyereséget, 44 pedig 8,0 milliárd forint veszteséget könyvelt el az első félévben - közölte szerdán kiadott jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott, a reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki 17 órával a földrengés után.
Míg 2010 és 2015 között Európa legmagasabb bankadóját nyögte, az állam fejőstehene és a devizahiteles csomagok áldozata volt, most, hogy leszálltak róla, már szárnyal is a magyar hitelintézeti...
Most már konkrétan villanyfénynél írom az első posztot, hol vagytok, napfényes nyári hajnalok? Egyetlen vigaszom, hogy legalább még az időjárás a nyarat, vagy legalábbis egy szép, koramájusi napot idéz majd, ami talán még jobb is. Most még kellemesen csípős a levegő, de a szinte zavartalan napsütésnek hála napközben 26-29 fok is lehet. "Csapadék sehol sem lesz" - állítja magabiztosan a…