2016. augusztus 4. csütörtök

aug. 4
20:09
Újabb fogás az ekáerrel! Ismét hamis edényeket rejtett a kamion (Adózóna)
Egy hónapon belül újabb hamis edényszállítmányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Vámosszabadi térségében, a mostani, több mint 600 millió forint értékű rakomány címzettje is az a cég volt, ahová a július 14-én lefoglalt, szintén hamis edénykészletek is tartottak.
aug. 4
20:11
Mourinho akár börtönbe is kerülhet azért, amit a német világbajnokkal tett (Blikk)
José Mourinho, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United portugál menedzsere közölte Bastian Schweinsteigerrel, nem tart igényt játékára, ezért a tartalékok közé küldte.
aug. 4
20:15
Mi lesz az angliai magyarokkal a Brexit után? Egyre jobban aggódunk (Privátbankár)
Népszerű mondás, hogy London az egyik legnagyobb magyar város, így nem is csoda, hogy a Brexit a kint élők életét is rendesen megnehezítheti. Az Ipsos 16 országban végzett felmérése bepillantást nyújt abba, miként reagáltak a Brexit-re más országok, s hogy mi következik most Nagy-Britannia és az EU számára. A kutatás azt mutatja, hogy aggódunk.
aug. 4
20:16
Rémült tekintetű, sérült kuvikot mentettek meg a pusztulástól (Blikk)
Sajóvámos — Hajszálon múlt az élete annak a kuviknak, amit Tóth Csanád talált a kertjében.
aug. 4
20:16
Máris kifulladt Amerika (Portfolio)
Nagyjából ki is fulladt az amerikai részvénypiacok tegnap megkezdett emelkedése: szerdai záróértékük környékén állapodtak meg a vezető indexek a csütörtöki kereskedésben.Alig mozdult bármi is 2016.08...
aug. 4
20:16
Itt az Aldi bejelentése: tovább bővül a diszkontlánc Magyarországon (Pénzcentrum)
Csepelen és Kecskeméten is örülhetnek a vásárlók....
aug. 4
20:16
Bajnokok reggelije – Kiss Gergely Ford Mustanggal száguldozott a Hungaroringen (Auto Pult)
A kissé szokatlan reggeli menüben főleg adrenalin, benzingőz, égett gumi és feltépett aszfalt szerepelt. A két bajnok pedig, akik mindezzel jóllaktak a Hungaroringen: Kiss Gergely vízilabdázó és a Ford Mustang GT Coupé.
aug. 4
20:16
Rendkívüli terrorkészültség van az olasz fővárosban (ATV)
A rendkívüli terrorkészültség miatt ismét szigorú biztonsági intézkedések léptek életbe az olasz fővárosban, ahol a Vatikán védelmét a pápai államot övező városfalakra is kiterjesztették és három biztonsági zónákra osztották fel a római belvárosban levő korzót.
aug. 4
20:18
Telekom: megváltoztak a fogyasztói szokások (Portfolio)
Egész jó lett a Telekom második negyedéve, a bevételek stagnáltak volna, ha nincs az energia kisker "kikopása", a mobil bevételek szépen nőttek, a vezetékesek meg stabilizálódtak, összességében...
aug. 4
20:18
Megoldás, vagy zsákutca? Hidrogénnel repülünk a jövőbe! (Auto Pult)
Az alternatív hajtások kutatása már akkor elkezdte foglalkoztatni az emberiséget, amikor egyértelművé vált a fosszilis energiahordozók, azon belül is a kőolaj és a földgáz raktárak végessége. Noha a készletek kiürülésének megjósolt időpontja folyamatosan kitolódik az újabb és újabb kinyerési technológiáknak köszönhetően, az emberiségnek lépnie kell. A hidrogénhajtás pedig az egyik nagy lehetőség,…
aug. 4
20:18
Az új zsarolóvírusok egész vállalatokat, intézményeket béníthatnak meg (ProfitLine)
A zsarolóvírusok (ransomware) új generációival kell számolni, amelyek teljes hálózatokat, egész vállalatokat és intézményeket béníthatnak meg - állapítja meg az amerikai Cisco Systems internetes hálózatiberendezés-gyártó és infokommunikációs szolgáltató vállalat legfrissebb kiberbiztonsági jelentése.
aug. 4
20:21
Ilyen egy tökéletes politikai hirdetés (444.hu)
Egy konzervatív jelölt és egy Gatling-gépágyú. Több nem is kell.
aug. 4
20:23
Barack Obama ma 55 éves (444.hu)
Joe Biden karkötővel köszöntötte.
aug. 4
20:27
Búcsúzzunk a melegtől! Váratlan hidegfront tör be Magyarországra (Blikk)
Magyarország - A pár napos nyári idő után ismét hidegfront érkezik hazánk felé. Bár pénteken napközben még csapadékmentes időjárásra, sok napsütésre, a Balaton környékén pedig erős UV-sugárzásra számíthatunk, kora estétől záporok, zivatarok érkeznek északnyugat felől erős széllökésekkel.
aug. 4
20:33
Mint az idióták! Pikachunak öltözve dobálták a járókelőket a Pokémon-őrültek - videó (Blikk)
Bázel - Kicsit túltolták a Pokémon GO-fanok az őrületet Svájcban.
aug. 4
20:33
Az egyiptomi hadsereg végzett az Iszlám Állam egyik vezetőjével (ATV)
Az egyiptomi hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy légicsapásokkal végzett az Iszlám Állam terrorszervezet sínai-félszigeti ágának vezetőjével, Abu Duá al-Anszárival.
aug. 4
20:45
Elszabadultak az ikrek: Mariah Carey orbitális melle nem fér el a ruhájában - fotók (Blikk)
Los Angeles - Mariah Carey sosem tartozott a szűkkeblű sztárok közé, így igazán megtanulhatta volna már, hogy ékességeit bizony nem lehet bármilyen ruhával kordában tartani.
aug. 4
20:47
Búcsúzott a Videoton - Kiesett az utolsó magyar csapat is az Európa-ligából (Blikk)
Sokáig jól helytállt a Videoton csapata a labdarúgó-Európa-liga harmadik selejtezőjének visszavágóján, de végül csak 1-1-et játszott a dán Midtjylland ellen, így búcsúzott a küzdelmektől.
aug. 4
20:49
Állig fegyverkezett szuperzsaruk védik a lakosságot a terroristák ellen Angliában (Blikk)
London — Igazi modern kori lovagokat állít hadrendbe a brit rendőrség a terroristák ellen.
aug. 4
20:51
Colleen Bell: Wallenberg hősiessége mindenkinek példát mutat (Gondola)
Mindenki ihletet meríthet Raoul Wallenberg önfeláldozó hősiességéből, és megtalálhatja ezt a hősiességet magában, döntéseiben - mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete a svéd diplomata, embermentő születésnapján tartott megemlékezésen csütörtökön Budapesten
aug. 4
20:51
Állig fegyverkezett szuperzsaruk védik a lakosságot a terroristáktól Angliában (Blikk)
London — Igazi modern kori lovagokat állít hadrendbe a brit rendőrség a terroristák ellen.
aug. 4
20:51
Százhúsz éve született Lengyel József (Kripto Akadémia)
"Amit a toll megírt, fejsze ki nem irt.”
aug. 4
20:51
Ajándékjeggyel nézhetik a kitűnő tanulók a Fővárosi Nagycirkusz előadását (ProfitLine)
A Fővárosi Nagycirkusz szervezési részlege megemelt létszámmal fogadja a jegyigényeket a Vízi cirkusz - Atlantisz gyermekei című előadásra, amelyet a kitűnő tanulók ajándékjeggyel tekinthetnek meg - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
aug. 4
20:51
Az Adidas buktathatta le az év átigazolását? (ATV)
Nagy a gyanú arra, hogy megtörténhet az év átigazolása, ugyanis minden jel arra mutat, hogy Paul Pogba hamarosan a Manchester Unitednél folytatja pályafutását.
aug. 4
20:51
Európa Liga: Hosszabbítás után esett ki a Videoton (Agroinform)
A Videoton kiharcolta ugyan a hosszabbítást, ám végül a dán csapat jutott tovább az Európa Liga rájátszásába.
aug. 4
20:53
EL-selejtező - Kiesett a Videoton is (Kripto Akadémia)
Utolsó magyar csapatként búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól.
aug. 4
20:54
Kiesett a Videoton is, nincs több magyar klubcsapat Európában (444.hu)
Semmi gond, legalább lesz újabb egy évünk zavartalanul építkezni.
aug. 4
20:56
Jól bejáratott fideszes cégekre bízták Fazekasék, hogy megismerjük a magyar mezőgazdaság példátlan sikereit (444.hu)
Orbán korábbi beszédírója most egyszerre ad tanácsokat a miniszternek és intézi a közmédia sajtóügyeit. Széles Gábor tévéje pedig több megrendelést kap, mint a többi csatorna együttvéve.
aug. 4
21:03
Az egész családot összehozta a Kardashian-mama autóbalesete - fotók (Blikk)
Calabasas - Alig egy hetes Rolls Royce-át és csuklóját törte össze egy karambolban a világ legszexisebb klánjának matriarchája.
aug. 4
21:09
Megható! Kiss Ramóna együtt sírt kis versenyzőivel (Blikk)
Budapest — Kiss Ramóna (31) élete egyik legizgalmasabb feladata előtt áll, csapatkapitányként mutatkozik be az RTL Klub Kicsi Óriások című műsorában. A színésznő nem tagadja, voltak igazán nehéz, megható pillanatokat a felkészülés alatt, s a gyerekekkel való viszonyáról, valamint a gyermekvállalásról is mesélt.
aug. 4
21:09
Donald Trump a "gyűlölet prédikátora" (Alternatív Energia)
Ezeket a politikusokat egyetlen dolog egyesíti, az, hogy "játszanak az emberek félelmeivel".
aug. 4
21:09
Nesze neked egészségfelmérés: új trükkökkel támadnak a termékbemutatósok (Pénzcentrum)
A vásárlók egyre tudatosabbak, de......
aug. 4
21:21
Kábítószert küldött élettársának a börtönbe (Blikk)
Debrecen - Kábítószert küldött élettársának egy nő a helyi büntetés végrehajtási intézménybe. A tiltott szerre a csomagellenőrzés során bukkant egy őr.
aug. 4
21:24
Robogómegosztó szolgáltatás indult Berlinben (ProfitLine)
Újabb közösségi robogómegosztó szolgáltatás indult Berlinben szerdán COUP néven.
aug. 4
21:24
Fél háromig kell fennmaradni a magyar csapathoz (Sport365)
Kihirdette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a megnyitó programját. Ezek szerint kicsivel fél három után vonul be a magyar csapat, az egész ünnepség pedig ideális esetben egytől négyig tart majd.
aug. 4
21:27
Juncker kompromisszumot kötne a menekültek elosztásáról (Gondola)
Csak három-négy tagország zárkózik el a menekültek befogadásától, de remélhetőleg összejön a kompromisszumos megoldás a menekültek elosztása ügyében.
aug. 4
21:27
Bombát robbantottak egy venezuelai börtönben: Öt rab szörnyethalt (Blikk)
Öt rab életét vesztette és 30-an megsebesültek a venezuelai fővárostól Caracastól nyugatra fekvő Maracay település börtönének udvarán történt robbanásban - közölte csütörtökön a helyi ügyészség.
aug. 4
21:27
A Kreml nagykövetet akar Kijevben (ATV)
A Kreml ragaszkodik hozzá, hogy Oroszországot nagyköveti rangú diplomata képviselje Kijevben és nem kíván alternatív személyt javasolni a jelenlegi misszióvezető-jelölt helyett - jelentette ki csütörtökön Moszkvában Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
aug. 4
21:27
Barack Obama: feminista vagyok (444.hu)
A Glamour magazinba írt cikket az amerikai elnök arról, hogy miért lett feminista, és ez mit jelent ki.
aug. 4
21:29
Robbanás történt egy venezuelai börtönben - halottak (ATV)
Öt rab életét vesztette és 30-an megsebesültek a venezuelai fővárostól Caracastól nyugatra fekvő Maracay település börtönének udvarán történt robbanásban - közölte csütörtökön a helyi ügyészség.
aug. 4
21:39
Szívmelengető: Egymás kezét fogva születtek az ikrek, azóta is elválaszthatatlanok (Blikk)
Orrville - Két évvel születésük után még mindig elválaszthatatlanok a kézenfogva világra jött Ohio-i ikrek. Jenna és Jillian Thistlethwaite-nek alig ötven százaléka volt a túlélésre, de kéz a kézben megküzdöttek érte...
aug. 4
21:41
Harcba szállt a 2024-es olimpia megrendezéséért Budapest (Blikk)
Budapest — Harcba szállt a 2024-es olimpia megrendezéséért Budapest. A magyar főváros mellett Róma, Párizs és Los Angeles is pályázik, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberben, Limában dönt a házigazdáról.
aug. 4
21:45
Rio 2016 - Felvonták a magyar zászlót Rióban (Gondola)
Magyar idő szerint nem sokkal nyolc óra előtt felvonták a magyar lobogót a XXXI
aug. 4
21:45
Juncker bent szeretné látni Törökországot az EU-ban (Portfolio)
Törökország jelenleg nem érett az EU-tagságra, de súlyos hiba lenne a csatlakozási tárgyalásokat megszakítani - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az ARD német közszolgálati...
aug. 4
21:45
Civileket öltek, nőket erőszakoltak tömegével Dél-Szudánban (ATV)
Nagy számban végeztek ki civileket és erőszakoltak meg nőket katonák a dél-szudáni fővárosban, Jubában a múlt hónapban a felkelőkkel zajlott összecsapások alatt - állapította meg egy ENSZ-jelentés.
aug. 4
21:47
Gyengült kissé a forint csütörtökön (Gondola)
A font kivételével gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön a bankközi piacon
aug. 4
21:49
Szlovénia további negyven menekültet fogad be (Gondola)
Szlovénia további 40 menekültet fogad be az uniós áttelepítési program keretében Törökországból - erről döntött csütörtökön a ljubljanai kormány
aug. 4
21:57
Elképszető kutatás! Gyorsabban zsugorodik a túlsúlyos emberek agya (Blikk)
London - Elképesztő kutatást végeztek a Cambridge-i Egyetem szakemberei: felméréseik alapján a középkorú, túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb soványabb társaikénál, pontosabban az agy negyven százalékát alkotó fehérállományuk, így a szervük mérete kisebb a felesleggel rendelkezőknek.
aug. 4
21:57
Ezeket feltétlenül nézesd át az autódon, mielőtt utazni indulsz! (ProfitLine)
Legtöbben augusztusban vágunk neki a jól megérdemelt családi vakációnak. Már jó előre gondoskodunk a programokról, megtervezzük az utat, összekészítjük a legszükségesebb dolgokat, azonban néha figyelmen kívül hagyjuk az egyik legfontosabb kellékünket az úthoz, az autónkat. Kevesen veszik komolyan, de a nyári felkészítés legalább annyira fontos, mint a tél előtti átvizsgálás, így nem árt, ha egy…
aug. 4
21:57
Újabb hetven orosz sportoló kapott engedélyt az olimpiára (Sport365)
Az utolsó indulási engedélyek kiosztása után eldőlt, hogy mintegy 270 orosz sportoló vehet részt a pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.

Keresés