2016. augusztus 4. csütörtök

aug. 4
0:12
Igazi csütörtök: napsütés, harminc fok (444.hu)
Csütörtökre felhőt csak a Dunától keletre jósolnak a hozzáértők, de csapadék ott sem várható. Gyenge dél szél mellet harminc fokig melegedik majd az idő.
aug. 4
3:03
Nincs pánik Balázséknál - Megszólalt a vezérigazgató a Class FM sorsáról (Blikk)
Budapest — Nincs sem rossz hangulat, sem pánik a Class FM-nél – mondta a Blikknek Földes Ádám, a rádió vezérigazgatója. Ahogy a tulajdonosok már korábban jelezték, mindenképp indulni kívánnak egy esetleges frekvenciáért meghirdetett pályázaton, hiszen hosszú távon gondolkodnak a magyar rádiós piacon.
aug. 4
3:21
Stadler József: "Hónapjaim vannak hátra" (Blikk)
Akasztó — Versenyt fut az idővel az egykori milliárdos, a most kisnyugdíjból élő Stadler József.
aug. 4
3:57
Eltűnt a holland pályaudvarról a magyar fiú (Blikk)
Amszterdam — Bizonytalanság és kétségbeesés – leginkább ez a két szó jellemzi hetek óta Krisztina minden pillanatát. Fia, Szilveszter (21) június 28-án adott utoljára életjelet magáról, azóta elérhetetlen. Az édesanya több hivatalos szervet is megkeresett, hogy segítsenek megtalálni gyerekét, de mindenhol falakba és visszautasításba ütközött.
aug. 4
4:01
Ungvári TEK-esként küzd az olimpián (Blikk)
Rio de Janeiro — A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársaként utazott az olimpiára Ungvári Miklós (36). A londoni ötkarikás játékokon ezüstérmet szerző cselgáncsozó részt vett a szervezet kiképzési rendszerének megalkotásában.
aug. 4
6:09
Napsütötte jó reggelt! (444.hu)
Remek idő van! Most még kimondottan hűvös is, amit én kedvelek, de ha maguk nem, ne aggódjanak. Nem marad így. A csúcshőmérséklet 30 fok körül alakul majd, a csapadék nem valószínű, felhőzet is inkább csak a Dunától keletre.
aug. 4
6:36
Megdöbbentő! Utasoktól retteghetnek a BKV dolgozói (Blikk)
Budapest - Átlagosan kétnaponta, összesen 95 esetben érte fizikai támadás a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) dolgozóit 2016 első hat hónapjában - olvasható a Lokál csütörtöki számában.
aug. 4
6:42
Hopp, közben elkezdődött az olimpia! (444.hu)
A megnyitó ugyan csak szombat hajnalban lesz, de a focitornára nem elég az olimpia 16 napja.
aug. 4
6:44
Vadászgépeket dobott át Dél-Koreába az Egyesült Államok* (444.hu)
A sorozatos észak-koreai rakétakísérletek miatt erősítik Dél-Korea védelmét.
aug. 4
6:46
1,3 millió eladatlan jegy van még a riói olimpiára (444.hu)
Elég lanyha az érdeklődés, két nappal a játékok hivatalos startja előtt még csak 4,8 millió jegyet adtak el.
aug. 4
6:48
Barack Obama enyhítette 211 rab büntetését (444.hu)
A többségük kábítószerbirtoklásért ült.
aug. 4
6:54
Feleannyi buszvezető sincsen, mint amennyi kellene az M3-as metró pótlásához (Blikk)
Kevés a budapesti buszvezető, holott a metrópótlás idején nélkülözhetetlen 150 busz üzemeltetéséhez 300-400 sofőrre lenne szükség - olvasható a Népszabadság csütörtöki számában.
aug. 4
6:56
Offshore-cég fizette Vizoviczki 250 milliós óvadékát? (Blikk)
Budapest - A hét egyik nagy kérdése: miből fizethették ki Vizoviczki László óvadékát? Mint az kiderült, a 2012-ben letartóztatott, majd költségvetési csalással és hivatalos személyek megvesztegetésével megvádolt vállalkozó 250 millió forint letétbe helyezéséért cserébe került házi őrizetbe, azt azonban nem tudni, ki tette le ezt az őrült összeget, csak hogy a férfi hazamehessen.
aug. 4
7:12
Durva baleset! Így törte össze autóját a szupersztár! - Videó (Blikk)
Kris Jenner összetörte alig egyhetes autóját nem messze kaliforniai otthonától, de szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta.
aug. 4
7:14
A bukott vasárnapi boltzár után újabb akciót tervez a kormány? (Blikk)
Budapest - Az alig egy évet élt vasárnapi boltbezárás után újabb piacbefolyásoló intézkedéseket tervez a kormány a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmében, az újszerű előírásokat tartalmazó javaslatok várhatóan ősszel kerülnek a kabinet elé - közölte a Magyar Idők.
aug. 4
7:15
Hat embert késelt meg Londonban egy ámokfutó (444.hu)
A rendőrség szerint a 19 éves elkövető "mentális egészsége" szerepet játszhatott, de egyelőre a terrorizmust sem zárták ki. Az egyik áldozata, egy nő a helyszínen életét vesztette.
aug. 4
7:30
Hajdú Péter: Mindennél fontosabb, hogy a családomat egyben tartsam (Blikk)
Budapest - A felesége után a TV2 is elhagyhatja, és már a showman is úgy gondolja, Showtime című műsorának nem lesz folytatása.
aug. 4
7:48
Egyre nagyobb a feszültség! Vadászgépeket küldött az USA Koreába (Blikk)
Tucatnyi F-16-os vadászgépet vezényelt az Egyesült Államok Dél-Koreába, hogy megerősítse ázsiai szövetségese védelmi rendszerét a sorozatos észak-koreai rakétakísérletek keltette feszültség miatt - közölte kedden az amerikai légierő csendes-óceáni parancsnoksága.
aug. 4
7:48
Hónapjai lehetnek már csak hátra Stadler Józsefnek (444.hu)
Fiatalabb olvasóink kedvéért mondom: a kilencvenes évek sztárvállalkozója volt az, aki áfát igényelt vissza Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című, a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor falára (!) festett képe után.
aug. 4
8:06
Meglőtték Liptai Claudiát a kórházban (Blikk)
Budapest - Meglepő fordulattal távozik a TV2 hétköznapi szappanoperájából a terhes színésznő.
aug. 4
8:19
Kukásautón szörfözött az éhes medve (444.hu)
"Ez az okos kispajtás nyilván azt gondolhatta, hogy megütötte a főnyereményt" - írta a Santa Fe-i erdészet.
aug. 4
8:21
Csak kapkodjuk a fejünket, közben felbomlik az 1989 óta ismert világ (444.hu)
Terror, Trump, Brexit, Putyin, 2016 nyarára szinte követhetetlen sebességre kapcsolt a világ. Ez csak átmeneti zavar, vagy beláthatatlan folyamatok indultak el? Még nem tudjuk, mit írnak majd a történelemkönyvek, de azt megnéztük, hogy próbálnak rendet tenni a zűrzavarban a fontosabb lapok.
aug. 4
8:23
Egy béna titkosító app buktathatta le a török puccsistákat (444.hu)
Egy alig ismert titkosító app, a ByLock súlyos biztonsági hibáját használták ki a török hatóságok a vélt puccsistahálózat felgöngyölítésére.
aug. 4
8:24
Megható videó! Könnyekben tört ki a kislány, amikor meglátta születésnapi ajándékát (Blikk)
Nagyon megható videó terjed a neten, amin egy kislányt lehet látni és a születésnapi ajándékát, egy kutyát.
aug. 4
8:26
Micsoda praktika! Hungarikummal védekezik a vírusok ellen az olimpikon magyar dzsúdós (Blikk)
Rio de Janiero - Sorra utaznak a magyar olimpikonok Rióba, egyikük, az Európa-bajnok dzsúdós Joó Abigél (25) különös védelmet is kitalált magának a rá leselkedő veszélyek ellen...
aug. 4
8:42
Újabb terrorakció? Brutális késelés Londonban, egy nő meghalt - Fotók! (Blikk)
London - Egy ember meghalt, öten megsebesültek egy késelésben London belvárosában csütörtökre virradó éjjel, a tettest, egy vélhetően mentálisan zavart 19 éves fiatal férfit elfogták a rendőrök.
aug. 4
8:44
Horrorsérülés! Felszakadt a focista füle - Fotó! (Blikk)
Bordeaux - Brutális sérülést a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Bordeaux új játékosa, Jeremy Menez (29).
aug. 4
8:51
Kihívta a rendőröket, mert meglőtték a rendőrök (444.hu)
A 76 éves New Jersey-i férfi azért keveredett tűzharcba két rendőrrel a saját házában, mert azokat rossz címre küldték ki, és berontottak az ajtón. A férfi azt hitte, hogy betörők, és lövöldözés tört ki, amiben meglőtték. Kihívta a rendőröket, mondván, meglőtték, és halfoklik. Amikor másnap magához tért a kórházban, az első kérdése az volt, elkapták-e a rossz fiúkat. Alig akarta elhinni, hogy a…
aug. 4
8:53
Egy férfi megelégelte, hogy mindenki be akar kéredzkedni a hátsó kertjébe egy ritka pokemonért (444.hu)
Kártérítési pert indított a Pokemon Gót fejlesztő Niantic és a Nintendo ellen is.
aug. 4
9:00
Elképesztő! Kirabolt egy bankot, hogy újra visszamehessen a börtönbe (Blikk)
Csak azért ment el bankot rabolni egy transznemű nő, hogy újra visszajuthasson a börtönbe, amit az otthonának tekint.
aug. 4
9:15
Hova mehet Orbán? Idén titkolják, hogy hol nyaral a miniszterelnök (Blikk)
Budapest - A korábbi évekkel ellentétben idén nem mondják meg, hol nyaral Orbán Viktor miniszterelnök. A Népszabadság kérdezett rá, hol tölti szabadságát a kormányfő, a sajtófőnöke, Havasi Bertalan pedig nem árulta el. Annyit mondott csupán, hogy a "kormányfő magánprogramjáról nem tud tájékoztatást adni".
aug. 4
9:17
Életmentő beavatkozást kellett végrehajtani Balázs Fecón! (Blikk)
Balázs Fecó elképesztően sokat fogyott, ami annak köszönhető, hogy újabb beavatkozást kellett rajta végrehajtani, ami életmentő volt.
aug. 4
9:19
Kaotikus állapotok az olimpiai faluban - Videó! (Blikk)
Rio de Janiero - Bár elkészült az olimpiai falu Rióban, sok a panasz rá, a kínaiak különösen megdöbbentek az eléjük tárt látvány miatt.
aug. 4
9:24
Most a dánok szállását rabolták ki az olimpiai faluban (444.hu)
Pedig a dán csapatvezetők már korábban is jelezték, hogy még mindig rengetegen mászkálnak akkreditáció nélkül a faluban.
aug. 4
9:26
Clint Eastwood szerint egy „puhapöcs generációban” élünk (444.hu)
A 4 Oscar-díjas színész-rendező megbánta, hogy 2012-ben egy üres székhez beszélt.
aug. 4
9:28
Indulhat az olimpián a két beugró kajak-kenus (444.hu)
A NOB és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség belement, hogy Molnár Péter és Tótka Sándor induljon a doppinggyanúba keveredett kajakosok helyett.
aug. 4
9:51
Figyelem! Keresik Magyarország sörkorcsolyáját! (Blikk)
Idén először hirdet pályázatot éttermek, vendéglátósok számára a Sör Világnapja alkalmából a Sörszövetség, amelynek célja, hogy megtalálja Magyarország Sörkorcsolyáját.
aug. 4
9:53
Döbbenetes fordulat! Papíron a szomszéd az apja Czeizel lányának! (Blikk)
Budapest - Hihetetlen, de hivatalosan, az egy éve elhunyt genetikus helyett szomszédja lett bejegyezve Czeizel Fanni nevű lánya édesapjaként, ám erről a férfi csak később szerzett tudomást.
aug. 4
9:55
Drámai videó! Így menekültek az égő repülőgépről az utasok (Blikk)
Dubaj – Sokkoló belső videó került fel az internetre, amely szerdán motorhiba miatt igen durva vészlandolással ért földet a dubaji nemzetközi repülőtéren.
aug. 4
9:57
Ma az időhúzás, régen a kötélhúzás volt a menő (444.hu)
Az olimpiai csapatsportok egyik rég kihalt válfajának vonzereje az egyszerűségben rejlik.
aug. 4
9:59
Érik a parlagfű! (444.hu)
Szezonja van, nincs kegyelem.
aug. 4
10:01
Mengyi Voldemort és a tízmilliós alkotmányos költség (444.hu)
A 168 óra értesülései szerint a fideszes országgyűlési képviselő uniós pályázati csalási ügybe keveredett. Lehallgatások és tanúvallomások szólnak ellene.
aug. 4
10:03
Andy Vajna rágalmazásért feljelentette Schiffer Andrást (444.hu)
A filmügyi kormánybiztos szerint Schiffer megrágalmazta, amikor a lex Vajnáról beszélt.
aug. 4
10:09
Nádai Anikó elárulta, kamaszként a nagyijával imádkozott (Blikk)
Nádai Anikónak már saját családja van, de gyerekként évekig élt a nagymamájával, amiről most őszintén mesélt.
aug. 4
10:27
Újabb botrány Rióban! Kirabolták az olimpikonok szállását! (Blikk)
Rio de Janiero - Egy iPad, mobiltelefonok és ruhadarabok tűntek el a dán küldöttség szállásáról a riói olimpiai faluban - közölte az MTI. Ezek együttes értéke több százezer forintra tehető.
aug. 4
10:29
Szexolimpia! Megmutatták meztelen testüket a riói versenyzők - Fotók! (Blikk)
Rio de Janeiro - Formás popsi, kockás hasizom, kidolgozott test. Stephen Douglas Rasmussen, kanadai fotós fantasztikus aktképeket készített sportolókról.
aug. 4
10:30
2,5 kg füvet találtak egy görög férfi BMW-jében Röszkén (444.hu)
Fotó: police.hu Tegnap 23:20-kor ellenőrizték a határon, és a kábítószer-kereső kutya jelezte, hogy a kocsi karosszériájában drog van. 2,5 kilogramm növényi törmelék, valószínűleg marihuána volt benne, de a sofőr cipőjében és a zsebében is volt drog. (police.hu)
aug. 4
10:31
Mobilos fotósuli kezdőknek: Hogyan használjuk az autófókuszt? (Blikk)
Okostelefonos fényképezéskor nem könnyű elkapni a „megfelelő pillanatot”. Gyors és pontos autófókusz nélkül vagy a felvétel lesz elmosódott, vagy pedig mire élesre állítod a képet, már le is maradtál az egész jelenetről.
aug. 4
10:32
Még mindig veszteséges a Tesla (444.hu)
Pedig az árbevételei 33 százalékkal nőttek az idei második negyedévben.
aug. 4
11:03
Borzalom! Gumilövedékkel lőtték meg a rendőrök a tízéves kislányt (Blikk)
Rio de Janeiro – Könnygázzal és paprikaspray-vel fújták le a rendőrök a tüntetőket. Az összecsapásban egy tízéves kislány is megsérült, gumilövedék találta el. A gyermeket kórházba szállították.

Keresés