Újabb tisztogatási hullám kezdődhetett Észak-Koreában: szerdán dél-koreai források arról számoltak be, hogy Észak-Koreában még júliusban kivégezték Kim Jong Dzsin észak-koreai...
A székesfehérvári középiskolai campus kialakítására összesen 15,9 milliárd forintos támogatást kap a város, miután a kormány arról döntött, hogy a következő három évben a központi költségvetésből újabb 8,4 milliárd forintot biztosít erre a célra - közölte az önkormányzat kommunikációs központja kedden az MTI-vel.
Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt szerdán találkozik a mexikói elnökkel, akivel eddig rendszeresen sértegették egymást, és utána Arizonában beszédet mond, amelyben felvázolja terveit a bevándorlás okozta gondok megoldására.
Óriási a kínálat kiadó lakásokból, de a jobb helyen lévőkért nagyon sokat kérnek a tulajdonosok, a tanévkezdésre jócskán megdrágultak az albérletek - írja szerdai cikkében a Magyar Idők.
A Google is beszáll a megosztás alapú taxizásba, mely saját szolgáltatásával Kaliforniában már közvetlen versenyre kelne a piacot uraló Uberrel. Az új szolgáltatás jobban hasonlítana a klasszikus...
Csökkenhetnek a diákok terhei, új köznevelési intézménytípusokat vezetnek be, és átalakul a köznevelési intézmények fenntartási rendszere, míg a felsőoktatásban módosul a doktori képzés - ezek a hamarosan induló új tanév legfontosabb változásai.
Egy éve tetőzött az európai menekültválság. 14 nap, ami komoly hatással volt a kontinens történelmére, és aminek Budapest volt az egyik fő helyszíne. A német döntés a menekültek beengedéséről azután született meg, hogy valaki tahóságokat kiabált Angela Merkelnek.
A Google is beszáll a megosztás alapú taxizásba, mely saját szolgáltatásával Kaliforniában már közvetlen versenyre kelne a piacot uraló Uberrel. Az új szolgáltatás jobban hasonlítana a klasszikus...
Alattyán - Fekete álszakállas, fekete női parókás férfi rabolt ki egy idős asszonyt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen. A nő szerencsére nem sérült meg, a rabló ékszereket és pénzt vett el tőle.
Az Allianz vezető tanácsadója, Mohamed El-Erian alapesetben 60 százalék valószínűséget lát a szeptemberi amerikai kamatemelésre, ez azonban 80 százalékra is emelkedhet, amennyiben az augusztusi...
Most már tényleg elcsípte a korábbi hetekben felállított célárunkat a magyar bankpapír. Az európai piac egész jól teljesít egyelőre a héten, ahhoz képest hogy Janet Yellen a hétvégén szigorításról beszélt.
Legkevesebb tízen meghaltak Japánban egy pusztító tájfun miatt, kilenc ember holttestére a szigetország északkeleti részén fekvő Ivaizumi város egyik, árvíz sújtotta, idősek számára fenntartott otthonában találtak - jelentették szerdán japán napilapok.
A Magyarok Nyilait lebuktató Benkő György sajnálja, hogy nem tudott jobb bizonyítékokat gyűjteni Budaházyék ellen. Szikinger István ügyvéd szerint a terhelő vallomások egy részét olyanok tették akik anyagilag érdekeltek voltak. Tényleg a csoportra kitűzött 20 milliós vérdíj motiválta Benkőt?
Újabb tisztogatási hullám kezdődhetett Észak-Koreában, ugyanis szerdán a dél-koreai források arról számoltak be, hogy Észak-Koreában még júliusban kivégezték Kim Jong Dzsin észak-koreai miniszterelnök-helyettest és a rezsim két további tisztségviselőjét átnevelő táborba küldték.
A Google is beszáll a megosztás alapú taxizásba, mely saját szolgáltatásával Kaliforniában már közvetlen versenyre kelne a piacot uraló Uberrel. Az új szolgáltatás jobban hasonlítana a klasszikus...
A Kúria felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a devizahitelesek elől elzárt dokumentumok ügyében, a kérelmet legfelsőbb bírói fórumként épp a Kúriának kell elbírálnia - számol be szerdai cikkében a...
Európában az elmúlt években számos országban romlott a munkavédelmi helyzet, gyakran a munkavállalók nem akarják jelezni a balesetet féltve munkahelyüket - mondta Viktor Kempa, az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) szakértője az ETUI és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nemzetközi munkavédelmi fórumán. György Károly, a MASZSZ nemzetközi titkára szerint Magyarországon a munkajogi…
A dubaji városi kormányzat több vezetőjét elbocsátotta Sejk Mohamed bin Rasíd Ál-Maktúm, Dubaj uralkodója és az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke, miután meglepetésszerű látogatásakor nem találta őket a hivatalban.
Megdöbbentő erőszak tette tönkre a Notting Hill-i karnevált. Az utcákon brutális verekedés tört ki, a rendőrség talált egy sokkoló pisztolyt is. Az elmúlt 15 évben még sosem tartóztattak le ilyen sok –több mint 450 – embert a rendezvényen.
Hírek szerint halálos ágyán fekszik az üzbég elnök, egyik lehetséges utódját már házi őrizetbe is helyezték. Moszkva a türkmén forgatókönyvet látná szívesen a hatalmi átmenetben. Készülnek az iszlamisták is, ők ugródeszkaként használnák az országot az egész térség destabilizálására.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója levélben reagált az Európai Bizottság ítéletére, amelyben 13 milliárd dollárnyi adó megtérítését követelik a tech-óriástól. Az ítéletről itt írtunk: 2016.08.30...
Több mint 500 millió rubel (bő kétmilliárd forint) bírságot kell fizetnie az IKEA-nak Oroszországban - senkinek sem kell annyit bíróságra járnia, mint nekik.
A pénzügyi válság kezdete óta nem látott vagyonnal rendelkezik az USA betétbiztosítója, a bankszanálásokat is végző FDIC - írja a The Wall Street Journal. Jó hír ez a kisebb amerikai bankok számára,...
Nagy premierre készül holnap a Škoda: végre teljes valójában leleplezi a várva várt Kodiaq-ot, amely a Yeti utódjaként új korszakot nyit a márka crossover kínálatában. Ám addig sem hagynak minket újdonság nélkül, ugyanis már leplezetlenül láthatjuk a modell belső terét.