Legkevesebb tízen meghaltak Japánban egy pusztító tájfun miatt, kilenc ember holttestére a szigetország északkeleti részén fekvő Ivaizumi város egyik, árvíz sújtotta, idősek számára fenntartott otthonában találtak - jelentették szerdán japán napilapok.
Eddig 72 tömegsírt találtak az Iszlám Által elveszített területeken, de nagyon valószínű, hogy sokkal több lesz még. Az eltűntek hozzátartozói az áldozatok exhumálását szeretnék elérni. Fény derülhet a terrorszervezet eddigi legnagyobb háborús bűnére is - ez az, ami elől milliók menekülnek el az országból.
Budapest — Gyorsan új csatornát talált Hajdú Péter. A producer megerősítette a Blikknek, hogy októbertől régi munkaadójánál, az ATV-n folytatja a műsorkészítést.
Magyar fajtájú burgonyafélék és bogyós gyümölcsök szaporítóanyagát exportálja az Oroszországhoz tartozó Tatárföldre az állami tulajdonú a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) - közölte a társaság az MTI-vel.
Jó hír az adósoknak: támadhatóak a devizahiteles szerződések, legalábbis ezt mondta ki az egyik fővárosi bíróság, miután egy adós pert indított a bankja ellen. Az ítélet szerint 2004 óta nem volt tényleges deviza a hitelek mögött, ehelyett a bankok kockázatos befektetésekbe vonták be az ügyfeleket, tudtuk nélkül. Az ATV Híradója által megkérdezett szakemberek szerint azonban korai lenne örülni az…
Házkutatást követően őrizetbe vette a rendőrség Chris Brown amerikai énekest Los Angeles-i házában azzal a gyanúval, hogy lőfegyverrel fenyegetőzött - közölték a helyi hatóságok.
Mikor, kinek jár az osztalék, mikor nem fizethető egyáltalán? Üzletrész átruházásánál kit illet meg a nyereség? Körbejártuk a sokakat érintő kérdést. Az adóhatóságtól megkérdeztük azt is, hogy mi a helyzet a lefoglalt üzletrészekre vonatkozóan.
Bár az átvonult hidegfront után nálunk valamennyire mérséklődik a nappali felmelegedés, de megint sok lesz a napsütés. Ha valakinek Manámában akadna dolga, akkor úgy készüljön, hogy ott 49 százalékos páratartalom mellett 36 fok körül alakul a hőmérséklet, a szél pedig lengedezni is alig fog, szóval aki nincs hozzászokva, a zakója egyik gombját nyugodtan hagyja szabadon. Itthon már sokkal…
Újabb tisztogatási hullám kezdődhetett Észak-Koreában: szerdán dél-koreai források arról számoltak be, hogy Észak-Koreában még júliusban kivégezték Kim Jong Dzsin észak-koreai miniszterelnök-helyettest és a rezsim két további tisztségviselőjét átnevelő táborba küldték.
Több nő is kénytelen élete folyamán valamilyen hormontartalmú gyógyszert szedni, legyen szó mesterséges megtermékenyítésről, hormontartalmú fogamzásgátló alkalmazásáról vagy a menopauza tüneteinek csökkentéséről. Bármi is legyen az indok, az ilyen terápiák megnövelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát. Dr. Gergely Mária, radiológus, ennek okait, és az ultrahangvizsgálat fontosságát ismerteti.
Visszafogottabb optimizmus uralkodik az ázsiai tőzsdéken ma reggel, a japán tőzsde felülteljesít a jen gyengülésének köszönhetően. A befektetők feszülten várják a ma délutáni, valamint a pénteki...
Palvin Barbi nemrég még a Sziget fesztiválon mulatott barátaival, de úgy tűnik neki is véget ér lassan a nyár és elkezdődik a "kemény" munka.
Újabb tisztogatási hullám kezdődhetett Észak-Koreában: szerdán dél-koreai források arról számoltak be, hogy Észak-Koreában még júliusban kivégezték Kim Jong Dzsin észak-koreai miniszterelnök-helyettest és a rezsim két további tisztségviselőjét átnevelő táborba küldték.
A tárca nem tartja szakmailag megalapozottnak a Pest Megyei Kormányhivatal álláspontját, miszerint a méltatlanságot megalapozó bírósági ítélet hatálya ciklusokon átívelő.
Németország sokáig nem foglalkozott megfelelően a menekültek témájával és a schengeni külső határok védelmével - mondta Angela Merkel német kancellár egy szerdán megjelenő lapinterjúban.
20 milliárd dollár felett is lehet a végső összeg, amit az Apple Írországnak fizethet, ha nem sikerül az Európai Bíróságon a legutóbb megszületett bizottsági döntést megváltoztatni - írja a CNBC egy...